Ligeti Éva:
A szél románca

hajnalt kíséri
borzong tőle a tenger
uszályát húzza
fölötte, mint egy henger
nyújtózik, ahogy halad
lerombol mindent
nyomán semmi sem marad
lecsillapodván
könnyedén táncra perdül
bujkál ágak közt
miközben meg sem rezdül
a levél a fán
tán elhagyta az erő
gyöngéden érint
nem is oly egetverő
ahogy átölel
erdőnyi csókos hölgyet
és mégsem ereszt
lankást, hegyet, se völgyet
magának akar
mindent, s úgy felgerjeszt
viharos érzést,
hogy már többé nem ereszt
simuló felhőt
felhasítja az eget
hogy vére serken
vöröséből tereget
s hogy véget vessen
tomboló szenvedélynek
felkerekedik,
s dudorász szende éjnek