Nox - a tél dala

Alekszandr Szergejevics Puskin:

Téli reggel...

Napfény és fagy: csodás jelenség!
S te kedves, ágyban szenderegsz még?
Gyönyörűm, ébredj végre meg.
Pillád álomtól gyönge zárja
nyíljon ki, Észak hajnalára
csillagként nézzen föl szemed.

Emlékszel, tegnap hóvihar volt,
zajgó ködöktől szürke mennybolt,
sötét felhőkben bukdosott
a halavány hold sárga foltja,
te meg csak ültél búslakodva –
de most… figyeld az ablakot!

A kék eget látod mögötte,
s pazar szőnyegként tündökölve
a napba szikrázó havat,
sötét csupán a fák csoportja,
zöld a fenyő dérlepte orma,
s csillog a víz a jég alatt.

Szobánk borostyán-fénysugárban
fürdik velünk. Lobog vidáman
a kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
de ugye jobb a már toporgó
kancát a szánba fogni be?

Gyerünk a reggel friss havába
suhanjunk együtt, hív a vágta
hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
erdőn, mely oly dús volt a nyár
s a régi kedves parton át.

 

Kosztolányi Dezső: 

Szerenád...

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér, nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem meg se hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

 

Wass Albert:

Átoksoron kísértetek..

 "Amikor a nap feljön,

az Úristen mosolygását látom  és az

Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen.

Az Úr mosolygását látom a holdon is,

s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban.

Az ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét

látom s a tovaszálló gondoskodó szeretetet,

mely éltet bennünket tisztító esőkkel.

A szélben az Ő szent leheletét érzem,

mely naponta tisztára mossa a lelkemet

a szenny kísértéseitől. "

  

 Moretti Gemma: 

Szelíd szerelem...

Már régen elengedtük egymás kezét,
már nem kérdezzük egymástól: szeretsz-e?
Ki nem mondott kérdésre nincs felelet,
de válaszol helyette a tekinteted.
Szelíden, szeretettel ölel magához,
és érzem, örökre hozzád tartozom,
mint éghez a felhő, mint levél az ághoz.
Azt álmodom, hogy karjaidba zársz,
szorosan, mintha féltenél a világtól,
s ha fejemet a szívedre hajtom,
tudom, benned is újra felvilágol
az ott szunnyadó régi érzelem.
Már nem az ifjúság bolondos vágya,
de talán, a mindennél többet érző
szíveknek álma: a halált is túlélő,
az egymást megtartó, szelíd szerelem.

 Moretti Gemma:

 Nyitott szívvel...

 Igen, az kellene:
nyitottabb szívvel élni,
s egymásban bízni lenne jó.
Változik minden körülöttünk,
sorsunk is változó.
Az élet szeszélyes; néha szép,
máskor gonosz arcát mutatja,
a jót ingyen csak ritkán adja,
meg kell küzdeni érte,
szükség van türelemre,
alázatra és szelídségre.
Igen, az kellene,
hogy vigyázzunk egymásra,
mert nem könnyű az élet.
Szeress, segíts óvatosan,
oly törékeny a lélek.
Vannak borúsabb, felhős,
és napfényes szép napok,
s mire lelkedben felnősz
akkor ráébredsz, tudhatod,
mi az, amit nem érdemes,
és mit fontos észrevenned,
ha látod, hogy segíthetsz
megérzed, mit kell tenned.
Igen, így kellene:
nyitottabb szívvel élni,
úgy adni jó szót, szeretetet,
hogy azt ne kelljen kérni.
És több lenne a mosoly,
a jó szó, amire vágyunk.
Megbékélnénk a világgal,
és nyugodt lenne álmunk.

 

Moretti Gemma: 

Őrizlek..

Így nem őrizte kincseit a gazdag,

nyár illatát busongo, szőke kazlak,

nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,

sok tudományát vén zsugori bölcs -

mint téged rejtelek, őrizlek én,

mindent, mi tiéd volt és most enyém:

papírlapot, melyen kezed nyoma,

pillantásod, mely rólam szállt tova,

egy mondatot amely tetszett neked,

dallamocskát, mit dúdoltam veled,

egy virágot, melyhez hozzáért arcod,

mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,

s még mennyi mindent. Oly szegény a szó

mondani, írni, mily boldogító,

hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,

hogy áradó örömöm titka vagy,

s mert bennem élsz, minden baj elkerül.

És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Moretti Gemma:

Tükör..

Ne számolgasd az éveket,

nem lesz sem több, sem kevesebb,

ha tükröd szemed elé tartod,

ne keresd, azt a régi arcot,

- a napmosolyú, gondtalant. -

Megvívtál néhány kemény harcot.

De hallgatózzál befelé,

s ha felnézel, az ég felé,

tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

- mely réges-régen tiszta kék volt -

lesz-e még újra égi szép?

Ha tükröd magad elé tartod,

s nem néz vissza a régi kép,

ne fájjon, hogy a gondtalan,

napmosolyú arcnak ránca van,

nem is egy-kettő. Számtalan.

Ami fontos: szemed a régi fénnyel,

barátkozzon a változó éggel,

s tudj mosolyogni, gondtalan.

Mert a lelkedben béke van.

 

 

Pentatonix - Hallelujah

Kassák Lajos: 

Advent van..

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

Márai Sándor gondolata:

 Áldott Adventi készülődést  :) 

 Csepregi Éva : Mama

 

 "A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok.

 – Fizetni, urak, fizetni!

 Visszaadni mindent kamatos kamatokkal, amit az öreg bankár, a Föld adott. 

Nézzétek a Nyárfát! Az a jó adós! Utolsó sárga levélbankóját is visszaadta már, és most úgy áll a berekszélen, mint a becsületes adós: levetkőzve és elhagyottan.

 A Bükk is tisztességes fajta, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig komisz, tolakodó népség. Először csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. 

Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak.

 Ha jön a végrehajtó, csak átsuhan az ágak között, nem tud belekapaszkodni semmibe.

 Bezzeg a Tölgy meg a Cser! Nem, ők nem fizetnek. Itt-ott egy kis kamatot, de aztán táguljon az a végrehajtó, mert nem állnak jót magukért. 

Néha ölre mennek a széllel, mely perlekedve tépi a zizegő cserleveleket, de bevasalni alig tud valamit.

 – Nem fizetünk! – kiáltják a cserfák. – Majd tavasszal! – És a szél is megunja a meddő verekedést.

 Alkonyattal elpihen ő is a völgyek ölén, de előbb még beszámol gazdájának: 

– A Nyár, Nyír, Bükk és többiek megfizettek, uram. Csak a Cser... különösen a fiatalja... Ne adj nekik máskor! 

Nem fizetnek. Verekedni kell minden krajcárért... Ne adj nekik többet, uram.

 A Föld álmosan mozgolódik.

 – Ne bántsd őket. Majd tavasszal megfizetnek. Alapjában jóravaló népek... Nem aludnánk? 

És az őszi estében mélyet ásít a Föld, és elalszik az erdő. 

Alszik a szél, alusznak a fák, csak apró kis cserbokrok zizegnek néha, mert álmukat zavarja a rossz lelkiismeret."

/ Fekete István /

 

 

Áprily Lajos:

 Őszi rigódal..

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

 

"Háttal ülsz…

Ezért nem látod, mi van mögötted. Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet. Napról napra.

Háttal az ablaknak."

/ Csitáry-Hock Tamás /

 

 

Angelo Camassa & Roberto Danova I`TS WONDERFUL

Weöres Sándor:

Hajnali áhitat..

Szűz rózsákkal kél a hajnal...
Égő szívvel, dalos ajkkal
üdvözöllek, Alkotóm!
Mint az anyjából a gyermek,
ím a dolgok is kikelnek
durva, mély árny-burkaikból,
hogy színnel köszöntsenek.

Égi hűség! gyönyörűség!
Te legtisztább célszerűség!
Te egyetlen bizonyos!
Nem szerencsét s üdvösséget
kérek Tőled: bölcsességed
tudja, mért teremtett és ha
tűzre vetsz is, áldalak.

Fönntartóm, add, hogy ne kelljen
elrúgnom, mi aljas bennem,
magamat csonkítanom:
virradatnak ékessége,
oldd föl bennem éjszakámnak
áldatlan salakjait.

Piros ajkkal, énekekkel,
szép orcával jő a reggel.
Szentlélek, köszöntelek!
Hadd legyek Kezedbe csésze,
melynek kemény, tiszta széle
visszfénnyel köszönti reggel
ős- szülőjét, a Napot.

 

 Ballad of autumn - Eldar Mansurov

Wass Albert:

Ősz..

Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.

Wass Albert:

Őszi dal..

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.

 

Gyurkovics Tibor:

Gyönyörű..

De gyönyörű az őszi táj
a sárga nyár is égre száll
feltündököl a láthatár
gyönyörű őszi táj

A felhő csupa buborék
közötte vékony kék az ég
a szél kiáltja szerteszét:
ne még ne még!

Kiröpül az egész határ
- de gyönyörű az őszi ég -
a szél süvítne még: ne még!
amit gyűjtött a sárga nyár
a szél süvítve vitte szét
soha nem adja vissza már
ez a gyönyörű őszi ég
amit röpít a kék határ
soha nem adja vissza már
se ősz se tél se ősz se nyár!

 

Yves Montand : 

feuilles tombantes

 

Arany János
Toldi estéje
/részlet/



"Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: ,,benneteket várlak!"
Megrezdül a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.

Így pihent akkor is; így tekinte vissza;
Sima volt a mező, a menny pedig tiszta;
Milliom kis naptól ragyogott a mező:
Akárhova nézett, csak azt látta: ez ő!
Itt egy tócsa tükrén, s felvetődő halán,
Ott egy kis bogáron, s a gyep pókfonalán,
Mindenütt, mindenütt, meddig szeme kilát,
Láthatá a vén nap önnön ia-fiát."

 Gámentzy Eduárd: 

Elveszett szerelem szonett

Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte köveket csikorgat,
Emlékezetből írom ily' sután.

Könnyű nyomát a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.

Heine:

Mint egy virág, olyan vagy..


Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

/ford.: Képes Géza / 

 

 Zorán - Kóló

 

Anna Ahmatova:

Zene..

Benne valami bűvös láng lobog,

egybefonódnak távoli vidékek.

Egyedül vele társaloghatok,

amikor mások közel lépni félnek.

Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,

mikor elhagynak sorra a barátok,

mint tavaszi vihar, zeng, énekel,

mintha megszólalnának a virágok.

Anna Ahmatova:

Szőlőfürtök édes illatában..

Szőlőfürtök édes illatában

leng a részegítő messzeség,

tompa hangod örömtelen-fáradt,

senkit, senkit nem sajnálok én.

Pókháló rezeg szőlő gerezdjén át,

karó mellett karcsú venyigék,

s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,

tiszta patak hűs vizén a jég.

Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,

menj a habhoz, súgd meg bánatod,

s meglátod majd, válasza sem késik,

s meg is csókol, bizton várhatod.

 

Szabó Lőrinc:

Alkalom...

Vagy társ voltál egy örök tévedésre?

Fáradt vagyok már… És, jaj, mi „igaz”?!

A valóság csak egy darabig az…

Tévedés? Szívem legszebb tévedése!

Ha véletlen, bár ma is az igézne!

Ha látomás, tüntödben is vigasz!

Akármi, minden veled sugaras:

kettő kellett hozzá, a szívem és te.

Rád vágyik vissza minden örömöm.

A legnagyobbat neked köszönöm,

s hogy nem még többet, csak az én bűnöm.

Alkalom voltál, hogy boldog legyek.

Alkalom, hogy meg ne becsüljelek.

Alkalom, hogy sose felejtselek.