Gámentzy Eduárd: 

Elveszett szerelem szonett

Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte köveket csikorgat,
Emlékezetből írom ily' sután.

Könnyű nyomát a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.