"Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük,
amiket nem mondtunk, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg."

Juhász Gyula: 
Consolatio


"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként".

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Égett a gyertya és meglobbant, ha a lehelet, vagy a gondolatok elreppentek mellette; a lehelet aztán szétesett, a gondolatok fáradtan leszálltak, mint a haldokló madár, és elmúltak.

(Fekete István)

Szoby Zsolt:
Utolsó érintés

Ma gyertyák, mécsek pislákoló fénye
ragyogja be idők ódon, hallgatag útját,
s e lobogó lángnyelvekből volt szeretteid
múlt ködébe tűnt arca tekint rád;
szemük fátyolos tükrében láthatod
életük minden örömét, bánatát.
Tenyerükbe zárva utolsó érintésed,
lelkükben elcsukló szavaid vigyázzák,
mit kincsként vittek magukkal oda,
hol örök a csend, s már semmi sem fáj.
És a rideg, dérlepte sírköveken
ha végső lobbanással kihuny minden láng,
a csonkig égett gyertyák torz viasztócsáiba
némán hullajtott könnyeid tudatják:
múlhatatlan, drága emlékük szívedben
holnap is ugyanígy él majd tovább.

Amint a mese mondja, egy Jack nevű ember (aki csaló volt és hírhedt volt iszákosságáról is) felcsalta a Sátánt egy fára, amibe aztán Jack belefaragta a kereszt jelét, így a Sátán csapdába esett: nem tudott lemászni. Megegyeztek, hogy ha Jack leengedi, soha többé nem kísérti meg. Így is lett. Miután Jack meghalt, nem engedték be a Mennybe bűnei miatt, de a Pokolba sem nyert bebocsátást imént említett tréfája miatt. Kapott viszont az ördögtől egy darab parazsat, hogy azzal világítson a sötétben. Ezt a parazsat Jack belehelyezte egy kifaragott marharépába, hogy tovább tartson. Mikor az írek kivándoroltak Amerikába, marharépa helyett tökből kezdték kivájni lámpásaikat, azon egyszerű oknál fogva, hogy abból több volt. Bár néhány pogány csoport, kultusz és sátánista kedvenc ünnepének vallja Halloween-t, az ünnep nem ördögi praktikákon alapul. Végül is az ünnep annyira ördögi, amennyire egyesek azzá merészelik tenni. Tehát ha október 31-én előfordul, hogy a szél kissé túl gyászosan hangzik, amint átfúj a csupasz fák csontvázujjai közt, az csak a mi fantáziánk. És ha úgy tűnik, a fagy a sír hideg leheletét hordozza, az csak az ősz, mely a tél beköszöntét jelzi. Nincs többé semmi dolgunk a szellemekkel és koboldokkal, amelyek valaha magukénak tudták ezt az éjszakát. És ha kibámulsz az éjszaka homályos sötétjébe, mintha valami zörögne a halott avarban, jusson eszedbe, hogy a tündérek már nem táncolnak többet az ember birodalmában. - Egyszerűen csak Halloween van.


/forrás: Kupcsik Helga /

Hallowen szó jelentése:

A Halloween-t évente ünneplik, de tulajdonképpen minek is az ünnepe ez? Honnan származnak sajátos jelmezei? Mint ahogyan egyesek vélik, valóban démonok imádása? Vagy csupán néhány ősi pogány rítus ártalmatlan nyoma?
Amerika a világ összes kultúrájának olvasztótégelye. Az, hogy rengeteg nemzetből áll ez a nép, azt is jelenti, hogy ünnepeik a legkülönfélébb hagyományokat ötvözik egyetlen amerikai tradícióvá. A Halloween talán erre a legjobb példa gazdag "keverékörökségével".
"Halloween" szó a katolikus egyháznak köszönhető: a mindenszentek (elő)estéje (All Hallows' Evening) angol kifejezésének az összevonása.
November elseje, mindenszentek napja a szentek dicsőségét hirdető katolikus ünnep, mely elnevezés hivatalosan a XVI. század elejétől ismert. Korábban már III. György pápa is elrendelte a pogány szokások elleni küzdelemben, hogy mindenszentek napja pontosan Samhain napjára essen. De a Kr. e. 5. században, a kelta Írországban a nyár hivatalosan október 31-én ért véget, a tél beköszöntével. Akkoriban az egész év két évszakból állt - a növekvő évszak és a tél. Élet és Halál. Beltane és Samhain. Az őskelta "samhain" szó feledésbe merült jelentését illetően kétféle felfogás alakult ki: az egyik szerint egyszerűen a meleg periódus végét jelenti, a másik szerint viszont egyesülés, gyülekezés az értelme, és arra utal, hogy a tél beköszöntével újból egybegyűlik a közösség vagy a család.
November elseje volt a halál évszakának kezdete, a kelta újév, és az ősök, halottak tiszteletének ünnepe. Egy történet szerint ezen a napon az adott évben elhunytak lelkei visszatérnek, hogy élő testet keressenek, melyet a következő évben megszállhatnak. Úgy hitték, ez az egyetlen reményük a halál utáni életre. A kelták azt tartották, hogy az idő és a tér törvényei ez idő alatt érvénytelenek, és a szellemvilág elvegyülhet az élővel. Érthető módon az élők nem akartak "megszállottak" lenni, ezért október 31-ének éjjelén a városiak minden tüzet kioltottak otthonaikban, hogy azok hidegek és nemkívánatosak legyenek. Aztán felöltöztek mindenféle kísérteties jelmezbe, és hangosan körbeparádézták a szomszédságot, lehetőleg minél nagyobb pusztítást végezve, hogy elriasszák a szellemeket, akik testet keresnek maguknak. Egy másik (és a valódi) magyarázat szerint a kelták azért oltották ki tüzeiket, hogy minden törzs egy hatalmas, közös, szent máglyáról újra meggyújthassa azt. A skótoknál ugyanígy zajlott a dolog, de ők úgy hitték, ha belebámulnak ebbe a tűzbe, meg tudják mondani a jövőt. Vannak olyan történetek, melyek szerint a kelták áldozatként beledobták ebbe a szent örömtűzbe azt, akit - úgy gondolták - már megszállt egy lélek, de ezek a sztorik később mítosznak bizonyultak csupán. Nemcsak a szellemek szabadultak el ezen az éjszakán - gonosz lelkek és manók egyaránt kóboroltak a földön. Hogy megvédjük rokonaink lelkét, ijesztő arcokat festettünk a lopótökre, hogy elűzzük a rosszat. És hogy biztosra menjünk, magunkat is félelmetes maskarákba rejtettük.
A tündérek kérdése még így is megoldatlan, akik ilyenkor szintén szabadon kószáltak. A tündérek nem voltak sem jók, sem rosszak: tündérek voltak. Szívesen jutalmazták meg, ha valaki jót tett velük, de nem szerették, ha keresztbe tesznek nekik. Samhain estéjén a tündérek koldusnak álcázták magukat, és házról házra jártak koldulni. Akik adtak nekik élelmet, azokat megjutalmazták, akik becsapták az ajtót, számíthattak némi kellemetlen meglepetésre.
Kr. u. 43-ban a rómaiak legyőzték a keltákat, és a két kultúra kénytelen volt együtt élni, majd lassan megkezdődött egybeolvadásuk, szokásaikkal együtt. A gyakorlat is megváltozott idővel: rituális formát öltött azzal, hogy a lélekhit halványodásával a lidércként, koboldként, boszorkányként és szellemként való jelmezöltés már jóval ünnepélyesebb szabályokkal bírt.

A Halloween-i szokást az 1840-es években a nagy éhínség elől menekülő ír bevándorlók vitték Amerikába. A töklámpást is az ír folklórnak köszönhetjük.

Október végén az áruházláncokban már Magyarországon is feltűnnek a narancssárga díszek, amelyek a nálunk kevésbé ismert, és a még kevésbe ünnepelt Halloween jelképei.
A Brit-szigetek területén és a mai Franciaország északi részén élő kelták november elsején ünnepelték az újévet. A kelták úgy tartották, hogy az újesztendő előtti napon az élők és a holtak közötti határ elmosódik, a halottak pedig visszatérnek. Október 31-én a magaslatokon hatalmas tüzeket raktak, termény- és állatáldozatot mutattak be. Miután kialudt a tűz, az ünneplők hazatértek, a parázsból pedig egy-egy darabot otthonaikba vittek, ahol ismét tüzet gyújtottak és egész éjszaka virrasztottak.
A kelta hatások mellett a római hagyományok hagytak nyomot a Halloween átalakulásán. A fák és a gyümölcsök istennőjének, Pomonának ünnepét szinte egy időben rendezték. Később a szokások összefonódtak és kialakultak az esemény ma is visszaköszönő jelképei: a boszorkány, a fekete macska, a csontváz, illetve a tréfálkozás és a jóslás. A középkorban az egyház azzal támadta a Halloweent, hogy az ünneplők a sátánt szolgálják, esténként pedig boszorkányszombatot tartanak.

Ünnep tengerentúli változata
Amerika felfedezése után a telepesek körében nem volt népszerű a Halloween, változást a 19. század közepe hozott, amikor valószínűleg a nagyszámú ír bevándorlók keltették életre az ünnepet. Elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában bevett szokás, hogy a gyermekek jelmezekbe bújva házról házra járnak és édességet kérnek ajándékba. A felnőttek házibulikon múlatják az időt szintén maskarába öltözve. Az ünnep nélkülözhetetlen kelléke a faragott tökfigura vagy annak műanyag változata.

Halloween magyar fordítása
Október és november fordulójában összetorlódnak az ünnepek: a Halloween október 31-re, a mindenszentek november 1-re, míg a halottak napja november 2-ra esik. A leírásokban és a fordításokban éppen ezért gyakran keverednek a kifejezések. Öntsünk tiszta vizet a pohárba:
angol kifejezés magyar fordítás
All Soul's Day halottak napja (tükörfordításban minden lélek ünnepe)
mindenszentek ünnepe All Saint's (Day)

Eve of All Saint's All-hallows
mindenszentek ünnepének korábban használatos kifejezései (Hallow jelentése az óangolban szent)

Halloween
Halloween, jelentése mindenszentek előestéje

All-hollows Eve/Even
Halloween korábban használatos kifejezése, jelentése mindenszentek előestéje

Nut Crack Night
középkorban október 31-én tartott ünnep, jelentése diótörés éjszakája (a diót a rómaiak varázslásra használták)

Snap Apple Night
középkorban október 31-én tartott ünnep, az elnevezés egy játékra utal: a résztvevők hátrakötött kézzel próbálták megenni a madzagokra kötött vagy a víz tetején úszkáló almákat (utóbbi ma is gyakori feladat a Halloween partikon)

Guy Fawkes Night
angolszász területeken (főleg Angliában) november 5-én tartott ünnep, amikor hatalmas örömtüzet gyújtanak és tűzijátékot rendeznek (a szokás a kelta időkben a Halloween ünnep része volt)

Reményik Sándor:
Álomhalász..


Ma hold borong a végtelen felett.
Álomhalász - sajkám eloldom, -
S kivetem nyűtt hálómat: lelkemet.

Ma hold borong a végtelen felett.

A végtelen nekem mit tartogat?
Ezüsthalakat, aranyhalakat?
Örvénylő mélye mit ígér nekem?

Magam maradtam künn a tengeren.

A hold borong, a háló mintha telne
És mintha megfeszülne hangtalan', -
És mintha mondhatatlan súlyt emelne.

A hold borong, a háló mintha telne.

Borzongás fut át minden tagomon,
Szívembe nyilal metszőn, élesen:
Hogy vajjon van-e itt halászjogom?

Borzongás fut át minden tagomon.

Minek is hoztam nyűtt szívem' ide?
Az én szívem, s a végtelen szíve
Doboghatnak-e egy ütemre ketten?

Hálómmal ide mért is menekedtem?

Egy pillanat - a háló elszakad.
Hullámkézzel a mélység visszarántja
A tolvajtól az aranyhalakat.

A félig-fogott aranyhalakat.

           


           

    

           Boda Magdolna:
           Idegen madár..

Idegen vagyok. Igaz már tudod,
hogy két cukorral iszom a kávét
és hogy reggelente nem fésülködöm.
Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz.
Hogy néha úgy megyek, hogy állok.
Idegen vagyok.

Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok,
ha elbukni látszom.
Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek,
de igazából már én sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.
A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből
idegen mosolyokat szemelgetek,
mint egy folyton éhes madár.
Mint egy folyton éhes idegen madár.
Vajon meddig tart az idegenség sivatagja,
vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás?
Mikor mondod, hogy isten hozott?

         

          

           Raffai Sarolta:
          Könyörgés..

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess – óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe -
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,
így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.

          Dsida Jenő:
          Alkony...

Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.
Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.

Az elmúlt héten ünnepeltük a 30. házassági évfordulónkat.
Az idén alakult úgy először.. hogy nem volt együtt a család.. bármennyire is szerveztem.. nem sikerült összehoznom, hogy együtt ünnepeljünk.
A gyerekeim önálló életet élnek.. mindegyik a maga örömével és problémáival..
Most.. hogy mindegyik külön jött el.. még jobban észrevehető volt .. mennyire más egyéniség.. amikor együtt a család.. valahogy ez csak egy egy reakciójukból tűnt fel..
Mindegyik a maga módján küzd a kitűzött célok eléréséért.
Pár órára megtelik a ház.. vidámsággal.. nevetéssel.. emlékek felidézésével..
Aztán mikor elköszönnek.. valami fura érzés járja át az ember lelkét..
A kapuból integetve.. igyekszem nem mutatni mit is érzek.. de a könnyeim elárulnak mindent..
Ilyenkor átöleljük a párommal egymást.. és hallgatunk..pedig tudjuk a másik mire gondol..
Eszünkbe jutnak azok a búcsúzások.. amikor mi ugyanígy jöttünk el otthonról.. ha behunyom a szemeim látom a kapuban álló integető szüleim.. és azt a mozdulatot amit édesanyám tesz, mikor édesapám vállára hajtja a fejét..
Most már tudom mit érezhettek..
Bármennyire is szomorúak ezek a búcsúzások.. egy újabb találkozás reménye is ott van..
Mert tudják.. tudjuk.. hogy hamarosan újra nevetéstől lesz hangos a ház..

 Devecseri Gábor:
Imátlan ima..


Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kívánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint
örömet kívánni mindahánynak,
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.

       

 Nemes Nagy Ágnes:
         Október..

Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.

S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátú cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasú gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki messze úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza,
– hallani, amint tántorog.

Reményik Sándor:
Csipkebokor..


Oly közönséges, árva kis bokor,
körülte gaz nő, állat rátipor,
ember véresre sebzi magát rajta,
a szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja,
hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
s akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
a lángjában az Isten megjelen.

       

           Kányádi Sándor:
          Pipál a hegy...

Pipál a hegy, s a hegy alatt
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya a fészkén.

Csupán a varjak csapata
portyázgat erre-arra.
néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.
A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a Nap, de melege,
a melege már hol van?

 

Jó reggelt kívánok.. :)

 

Szép napot kívánok.. :)

Áprily Lajos:

Őszi rigódal..


Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

Áprily Lajos:

Őszi muzsika..

Galonya felett most a szél

az erdő lelkét rázza-rázza.

Suhogásában megremeg

a vadászház borona-váza.

 

Aranypénzét a megrohant,

riadó bükk jajgatva szórja.

A csapkodott, habos patak

piros levelek úsztatója.

 

Hisztériás harkály sikolt -

Jaj, ha a nyárba visszaszállna...

Az üszkös csonkfenyők között

a szélcsapástól hull a málna.

 

A dorongúton a vihar

eszelős pásztorlányt daloltat.

A szomszéd málnavész körül

bozontos medve szimatolgat.

 

Egyszer a sors odasodor.

Valami vár, talán a végem.

A békesség, borona-ház,

patakparti remeteségem.

 

A könyveket elhullatom,

egy lesz velem, Antigoné tán.

Írt szépségből csak ő marad

a havasi külön planétán.

 

A napjaim vasárnapok,

magam a lázas, régi gyermek.

A bükkökön nyestet lesek

s örülök mohának s epernek.

 

Ha vendég jön, vendégeim

pásztorgyerek s esztena-lánya.

Rétemnek sok virága lesz,

nekem csak egy: a genciána.

 

Ritkul a csokra s elmarad,

síró madár a házra röppen.

Kék-szajkótollas kalapom

megvizesül az őszi ködben.

 

Hűlő ködökből hó ered,

kék hóteteje lesz a háznak.

Csereklye-tűz. A farkasok

az Istenszéken orgonáznak.

Áprily Lajos:

Októberi séta..

Ez itt a hervadás tündér-világa.

Akartál látni szép halált velem?

A Bükkös-erdő bús elégiája

szép, mint a halál és a szerelem.

 

Fától fához remegve száll a sóhaj,

közöttük láthatatlan kéz kaszál.

Az ágakról a fölrebbent rigóraj

tengődni még a holt irtásba száll. 

 

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,

holnap szél indul, döntő támadás,

holnaputánra minden elfelejti,

milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,

tönkök merednek dúltan szerteszét,

s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,

vérpadra hajtja szőke, szép fejét. 

A partot fűzek testőrsége óvja,

a tollforgójuk ritkítottan ing.

Halkan himbál a horgom úsztatója,

nagyot csobbant a játékos balint. 

 

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,

s a víz egy percre hullámos határ:

innen mosolygó partja tükröződik,

itt egy utolsót lobban még a nyár. 

 

De túl, gyepén a ritkuló bereknek

ijedt lombok rebbennek szerteszét,

a szél felettük pókszálat lebegtet,

ezüst pókszálat és ezüst zenét. 

Az ősz hárfás tündére jár a réten,

az ő húrjáról szól a halk zene.

Most át fog jönni: árnyékát sötéten

pallónak átveti a jegenye.

Arany János:

Nem kell dér...

Nem kell dér az őszi lombnak,

Mégis egyre sárgul:

Dér nekűl is, fagy nekűl is,

Lesohajt az ágrul.

 

Nem kell bú az aggott főnek,

Mégis egyre őszül:

Bú nekűl is, gond nekűl is

Nyugalomra készül.

 

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,

Ősze is már késő:

Hogy' pereljen sorsa ellen

A szegény lomb és fő!...