Celine Dion

"Nem tudható kinek mit jelent a sorsa. Arcot látunk, néha gyűrten, néha festék alá rejtve, de azt, hogy mit hordoz, fájdalmat, vagy épp szárnyat rejt a nagy kabát, nem látjuk. Nem tudhatjuk, mit jelent a kereszt, amit látva legyintünk, és tovább megyünk. Megyünk, hangtalan. A szürke égbolt alatt azonban mindannyian ugyanarra vágyunk. Picit könnyebbre, picit színesebbre, egy halvány reményre, magára a pillanatra. Arra az egyetlen igaz pillanatra, amikor érezzük, most kerek ez a szögletes világ. Amikor érzed, az esőcsepp táncában, az ablakon, vagy a hidegben az arcodon, élsz! Mert ezernyi bajjal, nehézségek árán, nevetve vagy sírva, de élsz. És hozzon bármit ez a szeszélyes, mégiscsak csodálatos élet, egyetlen vágyunk van. Tartson. Még!"

(Todorovits Rea)

"Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni!"

(Márai Sándor)

"Az idő olyan orvos, ami a legtöbb emléket széppé, a fájdalmasat elviselhetővé teszi. A szívedben őrzött képeket pedig aranyba foglalja."

(Léria Dipán)

Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.

(Csitáry-Hock Tamás)

Kitekintett a komor éjszakába, váratlanul előbukkant a felhők mögül a hold és fényes, jóindulatú ábrázata mintha azt súgta volna: "Vigasztalódj, kedves lélek! A felhők mögött mindig világít a fény!"
(Louisa May Alcott)

Idézet.. 

Mezey Máriától..

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. 

Csak megmozdul  benned, s máris megváltozik körülötted a levegő. 

Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet..

  

A vonat állomáson mindig döntened kell milyen vonatra szállj, hogy eljuss az úti célodhoz. Vannak szép, modern vonatok, igazán kényelmesek....indulásra készen..csak a füttyszóra várva...és van a gőzmozdony...ami  nehezen indul el...először meg kell rakni a kazánt...és hinni benne, hogy a varázslat működik és a szénből, fából, amit beletesz az ember, energia lesz...hihetetlen mennyiségű..és elhúzza  a vonatot..akár egy tucat vagonnal is...és ha a tűz mellet vagy nem számít meddig tart, míg odaérsz, maga az út válik felejthetetlenné...Lehet hogy kormos lesz az arcod, vagy feltöri a kezed a lapát...de  a kipattanó kis szikrák a szívedben is felgyújtják újból és újból a tüzet.... megtanulsz újra a szíveddel látni...és rájössz, hogy már az indulásnál Madridban voltál.  

(forrás: internet )

"Az anyaság nem teszt, hanem vallás: egy szövetség, amelyre felesküdünk, egy ígéret, amit megtartunk."
/ Jodi Lynn Picoult 

A húsvétot a keresztények mindenhol a világon ünnepelik. Szicíliában hatalmas népünnepélyt rendeznek. Finnországban azonban húsvéti boszorkányokkal riogatják a gyerekeket. Hazánkban a húsvétnak megvannak a maga jelképei és kellékei.. barka, nyuszi, csirkék és bárányok, sonka, tojás, no meg a locsolkodás.

A locsolkodás tipikus magyar hagyomány, bár Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is ismert. Magyarországon már a XVI. századból is találunk írásos emlékeket a locsolkodásra. Húsvét hétfőn a fiúk, férfiak vízzel, újabb szokás szerint illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat, asszonyokat, hogy azok mindig frissek, üdék maradjanak.

A locsolkodás másik célja a termékenység biztosítása. Észak- és Nyugat-Magyarország egyes falvaiban locsolás helyett a vesszőzés dívik. Mindkét szokás az ősi termékenységvarázsló rítusokból ered. Húsvét hétfőt vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték.

Még a XX. század közepén is elterjedt volt a vödörnyi vízzel való locsolás. A tanyákon, falusi helyeken pedig az itatóvályúba dobták az ünneplőbe öltözött lányokat. A városokban, illetve napjainkban szinte mindenhol a locsolás finomabb formája terjedt el. A vödröket, szódás szifonokat felváltotta az illatos parfüm vagy kölnivíz. A locsoláshoz illik locsoló verset is mondani, a lánytól kapott hímes tojás reményében.

Wass Albert: 
Rózsaszirmok ..

Leszállt az alkony s egy lenge szellő 
Tündér rózsát hintett az égre, 
Fülembe suttogott egy bús mesét, 
S tova libbent a messzeségbe... 

Egyszer, régen, mikor még volt öröm, 
Egy tündér élt nyíló rózsák között, 
Alatta vígan csillogott a tó 
S a zord szikla bíborba öltözött... 

Ha jött az est, ott dalolt a szellő 
A bércen harsogott a vadpatak, 
S a szellő halk suttogása mellett 
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ... 

Azóta mindig, mikor jön az est, 
S bíborban úsznak a hegyoldalak, 
A szellő halkan az égre szórja 
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat... 

Én is olyan bús szellő vagyok, 
Verseim picinyke rózsaszirmok, 
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt, 
Haloványkék végtelenbe szórok..

József Attila:
Fohászkodó ének ..


A szívem ócska, istenes, remek 
Szelence s rajta nem fogott a rozsda. 
Nyitott tenyéren nyújtom a magosba 
S a hajnalbíbor ércén megremeg. 

Isten, ha vagy - és benned hinni kell 
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak - 
Ha vagy és vélem terveid is vannak, 
Ó, add, a csókját ifjan érjem el! 

Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről, 
Csak öklöm ütné kétkedők hadát 
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből, 

Marokkal összecibálom haját, 
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád 
Bús kürtje távol barna part felé.

Ady Endre: 
AZ ÉLET ..

Az élet a zsibárusok világa, 
Egy hangos vásár, melynek vége nincs. 
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, 
Megvehető akármi ritka kincs. 
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak 
Kufár lélekkel hasznot, üzletet; 
Itt alkusznak, amott már áll a vásár, 
A jelszó mindig: eladok, veszek!... 

Raktárra hordják mindenik portékát, 
Eladó minden, hogyha van vevő: 
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, 
Rajongás, hit, eszmény és szerető. 
Aki bolond, holmiját olcsón adja, 
Az okos mindig többet nyer vele, 
A jelszó: egymást túl kell licitálni, 
Ádáz versennyel egymást verve le! 

A szív az üzlet leghitványabb tárgya 
S eladják mégis minden szent hevét. 
Akad vevő rá, egymást licitálja, 
Hogy a holmit atomként szedje szét. 
Folyik a vásár harsogó zsivajban, 
Az egyik kínál, másik meg veszen, 
Csak néhol egy-egy végképen kiárult, 
Kifosztott lélek zokog csendesen. 

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, 
Bolondok bizton, balgák szerfelett, 
Eddig az ő példájukat követtem, 
Ezután én is másképpen teszek, 
Lelkem, szívem kitárom a piacra, 
Túladok én is minden kincsemen... 
De nincs erőm ily nyomorulttá válni, 
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

Petőfi Sándor:

A tavaszhoz..

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!  

Radnóti Miklós:

Virágének..

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

József Attila:

TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Végh György:
Virágzó április..

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld 
virágoktól tarkabarka.

Radnóti Miklós:
Április..

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

Áprily Lajos:
Hív a verőfény..



Felhőkön átlopódzott egy sugár
s itt megtalált a ködben: "Itt vagy? Itt?
A hegyoldalad verőfénye vár."
S indultam megkeresni társait.

Áprily Lajos:
Új cinkeszó..


Köd és mínusz tíz. Február.
De az a "kicsicsűr"-madár
nagyvígan fittyet hány neki
s pici gitárját pengeti.
Nem lát eget, nem lát napot,
nem érez olvadás-szagot,
köd gomolyog, köd tornyosul,
tollára permetegje hull,
de ő csak szól, csak zöngicsél.
Ki bátorítja, mire vár?
Alusznak még a vak csirák.
Azt várja tán, hogy egy bohó,
kíváncsi és hamarkodó
avar-takarta hóvirág
csukott szemét kinyissa?
Kicsi madár,
te drága, drága optimista!


Tudom, megnő s megárad majd a fény,
pacsirtát röppent ég felé a rét,
dalok fakadnak zöld ágak hegyén
s hallom völgyünk wartburgi versenyét.
Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó,
kakukk, pintyőke, gerle versenyez:
a növekedő fényben ragyogó
új forradalom ujjongása ez.
Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó,
s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. -
De te voltál az első hírhozó,
te zengted itt,
hogy elmúlnak tirannusok, telek.
S míg a világköd foszlását lesem,
kicsi madárkám, így köszöntelek:
bátorítóm, poétám, váteszem!

Wass Albert:
Úttalan utakon..

Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.

Úttalan utakon,
imátkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.

Úttalan utakon,
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy ,,mindent felejtés,,.
Talán egy ,,mindent újrakezdés,,
a végső sziklaszálon.

Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!

Weöres Sándor:
Mosoly az arcodon..


Szeretném látni a mosolyt az arcodon, 
Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon: 
Szeretném látni a boldog szemeket, 
Amelyekből más is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést, 
Amely mindig őszinte és békés. 
Hallani, ahogy a jót dicséri szád, 
S nem az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a világod, 
Hogy hiteddel a rosszat leigázod. 
Felülkerekedsz a súlyos bánaton, 
Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol, 
Ha válaszút előtt botladozol. 
Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja, 
Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak, 
De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak. 
S ehhez legyen az a hely a templomod, 
Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne, 
Ha minden gondod Isten elé lenne letéve. 
Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna, 
A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék, 
A bánatodban is szívesen osztoznék. 
Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek, 
Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is, 
Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít. 
Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet, 
De a követ neked kell a földről felemelned.

Tóth Árpád:
Január..

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?

Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:

Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hívatja, -
Ez legyen az új év legszebbik divatja! 

Tóth Árpád:
Kincs..


Emléked már oly ódonan aranylik
Ha este véle búsan bíbelődöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tűnődőn
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád
S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közül,
S setét lomok közt lassan messzegördül

Fodor Ákos:
Szemem és a szemed..


Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden?
Csak szemem és szemed.

Ki végtelen feledésednek ajánlom
múló esetemet,
Tőled, magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.

Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden? mi minden ?!
Csak szemem és szemed.

A lányok gyakran nőnek fel úgy, hogy csak néhány mozzanatot látnak az apjuk életéből: eszik, sokáig dolgozik, ő vezeti az autót hulla fáradtan is, pénzt és ajándékokat hoz, és este mindig fáradt, miközben néha kiabál, és dühében csapkodja az ajtót.

Azt általában sosem látják, hogy az édesanyjuk megmasszírozná az apa vállát, homlokát vacsora előtt. Azt sem látják, hogy TV nézés közben az anya ill...óolajas lábmasszázzsal töltené föl férje energiáit. Az sem szokás, hogy a szombati ebéd desszertje mellé a feleség két jegyet szervírozna a vasárnapi tenisz-meccsre, s közben a gyerekek előtt azt mondaná:
„Azért kapod, mert szeretlek!”.
A szokásos karácsonyi ötlettelenséget, amivel a férjeknek általában be kell érniük, most nem is részletezem, mert az már olyan látványos elhanyagolás, amely túlontúl hétköznapi.

De van még egy fontos oka annak, hogy mi nők gyakran nem tudjuk, hogyan lehetne jól szeretni egy férfit.
Ez pedig a férfiaknak az a természete, hogy hajlamosabbak azt mutatni, nincsen szükségük figyelmességekre, odafigyelésre, gyengédségre. Tudod Juliette, „a kemény, szívós férfitermészet, amely mindennel egyedül is megbirkózik”.

Úgy tűnik nincs szükségük szeretetre, pedig csak félnek tőle, és nem merik elfogadni. S ha ez így van, akkor idővel kiszáradnak, mint a fák. Szálkásak, tüskések, fáradtak, majd fásultak lesznek, és akkor a helyzet már visszafordíthatatlan. A férfiak egy része hajlamos arra, hogy érzelmileg sivár, alapvetően magányos életet éljen. Néha ez szánalmassá válik, amely egészen különös boldogtalanságba taszíthatja a férfit, akit egykor szerettünk.

Tartozom Neked egy vallomással. Indonéziában az édesanyám a következőt mondta, amikor észrevette, hogy a fiúk udvarolni kezdtek nekem:

„Kicsi lányom,
jegyezd meg jól, amit most mondok Neked.
Figyeld meg jól a fiúkat és később a férfiakat.
Ha boldog akarsz lenni, csak olyan férfit válassz, aki nem húzza el a fejét, ha mások előtt hosszan megcsókolod, és a strandon is megengedi, hogy megmasszírozd a lábát.
Mert a boldogságodhoz szükséged lesz arra,
hogy a férjed hagyja, hogy szeresd
– és úgy, ahogyan Te tudsz szeretni.”

Máskor azt mondta:

„Tartsd távol magad azoktól a férfiaktól,
akikkel nem tudsz bármiről beszélgetni.
Mert a házasság egy olyan oázis,
amelyet a beszélgetés patakja éltet.
Te bírni fogod a szárazságot,
de egyedül maradsz, ha a férfi kiszárad.”

Még ma is hallom a hangját, és hálás vagyok Neki ezekért a szavakért. Sosem felejtettem el őket.

Ő nem engedte meg nekünk, hogy összekeverjük a vonzalmat a szeretettel. Egyszer készített nekem egy bőr könyvjelzőt, amire ez volt írva:

„Olyan férfit szeress,
akihez VONZÓDSZ, ÉS akivel ÖSSZEILLESZ.”

Aláhúzta nekem a három szót, nehogy elfelejtsem, hogy ezek különböző dolgok.

Emlékszem, hogyan szerette Ő az apámat, és apám hogyan tette minden nap boldoggá őt. Azt hiszem mindketten érzékeny és figyelmes emberek voltak, akik sosem szűntek meg egymást tisztelni. Szinte szertartás volt, ahogyan mindent megbeszélgettek a konyhaasztalnál, mi pedig mindig kértük Őket, hogy
„Ne beszélgessetek már annyit!”,
merthogy ilyenkor nem mi gyerekek voltunk a fontosak.
Akkor még nem értettük, hogyan képesek ennyit beszélni…valójában féltékenyek voltunk, de úgy tűnt, hogy egyikük sem dönt ilyenkor a mi javunkra.

Ezek a hosszú esti beszélgetések „szent idők” voltak, amelybe nekünk gyerekeknek sem belátásunk, sem beleszólásunk nem volt.

Szerencsére, ahogy véget ért, és kijöttek a konyhából, újra mi lettünk számukra a legfontosabbak, amit mi azonnal ki is használtunk. Ma úgy gondolom, hogy anyám arra mutatott nekünk példát, hogyan lehet egy nő teljes értékű anya és feleség.
Soha nem játszotta ki e két szerepet egymás ellen.

Mindegyiknek megvolt a maga ideje, amikor a figyelmét nem kellett megosztania.

Egyszer azt is mondta:

„Az ember törődik a férjével,
mert az ember törődik azzal, akit szeret.
És soha ne felejtsd, hogy egy nő élete során
a gyermekek kirepülnek, de a férjed az,
aki akkor is a társad marad.”

/forrás/

Paeli Suutari: A Suutari-hagyaték
Titkos levelek
a párválasztásról és a szerelemről
(részlet)
Cserkúti Jurta