Pages

2018. december 16., vasárnap



Fortune Brana:
Mesélj..

Mesélj, amíg a Hold kerek
mesélj, amíg a könny pereg
ráncok árkában
szú a fában szendereg
míg odakinn az út porában
botladoznak az emberek

Mesélj, amíg a hó szitál
hajnali köd a szélre vár
csönd üveglapján
összekoccan két pohár
ablakok tükrén pillantásod
két mosoly közt megtalál

Mesélj, amíg a gyertya ég
felhők udvarán összeér
a messzeség
fűzfa ágán csillan a dér
árnyék sötétje elkísér
dombok ezüstjén búcsút int
ősznek a tél

Mesélj, amíg a Hold kerek
hasáb a tűzben sistereg
kémények füstjén
szürke fényű szellemek
suhannak át
s álmaink filmjén
üzennek az istenek

Gyerek voltam, s gyerek vagyok még
most is – az idő meglapul
prédára les, mint éhes tigris
hangtalan, s mozdulatlanul
minden perc, mit az éber elme
zsákjába tesz, élő marad
benned, bennem, s kihez mesédet
elsodorja e pillanat

Mesélj, amíg a Hold ragyog
s körötte apró csillagok
fényes szemekben ott figyel
a szépség, majd útjára kel
fészket rak bennünk – szent madár –
párjára lel, otthont talál
mesélj, én meg csak hallgatok

nekem mesélj, míg itt vagyok...


Elekes Ferenc..
Két lépésnyi melegért..

Látod-e, tél jön megint,
hó-tollát fosztja a szél az égnek,
s a bundás gesztenyeárus
ott simogatja meleg edényét
az utcasarkon.

Valahol elveszett a Nap,
csak az útjavítók tüze ég
forró fekete hengerekben
fortyog a szurok,
s az emberek arra térnek
két lépésnyi melegért...

Van úgy, hogy bennünk is hull a hó.
Hosszú, emberi útjainkon
lobogó, szép szó is van elég,
de vajon a melegéért
lépünk-e mindég közelébb?



Szilágyi Domokos:
Ragyogj...

Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek

Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni rád
az éber
csak így nem csalja meg magát

A levelek fölött
álmodó fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak

Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt .



Advent harmadik angyala..
Fehéren ragyogó 

Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében. Ezt a fényt azonban nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, és azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. Csak ha ott van a szemünkben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez, a megváltóhoz és láthatjuk meg őt.

2018. december 13., csütörtök



A keresztény karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. De mi is ennek a részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokásnak a története?

Elsőként a keresztény emléket elevenítsük fel. Szent Lucia, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült – még ötven igavonó barommal sem – elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte Lucia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. A hagyomány szerint Lucia neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, s ha kizöldült, a lány a következő évben férjhez ment…
A keresztény vallásban tisztelt szent, Lucia, mellett élt még a magyar hitvilágban egy ártó, rontó nőalak is, az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány. Ő volt az úgynevezett Luca-asszony. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák. A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.
(Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-22-én következik be, ekkor a Nap a Bak jegyébe lép. Például 2012-ben december 21-én. De régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ezen a napon legrövidebb a nappal hossza, míg leghosszabb az éjszaka időtartama.)

Varázslások, babonák, Luca széke


Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.
A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

„Boszorkánykereső”


A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-,jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait…

Forrás:
– Szoboszlai Endre csillagász-ismeretterjesztő –

2018. december 6., csütörtök



Kandikál az esti csillag az ég kapujából
Elindul a jó mikulás , szép tündérországból.

Esti csillag , te szép csillag , hintsd fényed útjára ,
Rátaláljon minden gyermek kicsiny ablakára.

Óh , vezesd el mihozzánk is Isten szép csillaga ,
Kicsi ágyunk , puha ölén várjuk imádkozva.


Czeglédy Gabriella:
Télapó az úton..

Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja ot az ablakokban
még sok üres kis csizma.

2018. december 3., hétfő




Ágh Tihamér:
 Adventkor...

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodrozódó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...



Marion Shoeberlein:
Még egyszer mondd el..

Még egyszer mondd el, hogy karácsonykor 
Mi volt, s a dalokat még vagy ezerszer Dalold,
hadd véssem jól az eszembe, 
Ragyogó díszekkel, kis gyerekverssel.
Fát díszíts, s a gyertyán szeretet égjen
És akkor Betlehem eljön hozzánk
Egy jászolt, egy csillagot adjál,
és akkor Valóban karácsony borul ma ránk.

Edgar Allan Poe:
Száncsengők..

Ezüst csengő, száncsengő, hogyan cseng,
Hogyan zeng!
Mennyi öröm, mennyi báj cseng a dalban
Odabent!
Csupa csiling, csupa giling, csingiling az új dala!
Fenn a bársonyos kék égen,
A végtelen csillagreten
Még a menny is játszana;
A perc, a perc, a perc
Mint egy régi vers,
A csingilingilingre jár
S a kristályosan tiszta ár
Felcseng a cseng a cseng cseng cseng
A cseng cseng csengve csengő,
és csilingelve, gilingelve
Cseng a sok száncsengő

2018. december 1., szombat







Pilinszky János..
Advent..


Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Az adventi időszak a lelki befelé fordulás ideje kell, hogy legyen azoknak is, akik nem járnak templomba. Krisztus azt tanította, hogy Isten bennünk lakik, és a szeretet mindennél fontosabb. Nem kell a hétköznapi értelemben vett vallásosság ahhoz, hogy most egy kicsit türelmesebbek, kedvesebbek, odafigyelőbbek legyünk környezetünkhöz. Legalább most tegyünk egy próbát!

Az első vasárnap angyala

Kék köpenyben érkezik

Négy héttel karácsony előtt jelenik meg az első adventi angyal. Egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. Így szól hozzánk: „Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására". Advent első vasárnapján szólal meg először a kék köpenybe öltözött angyal, és keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. 



Szép estét .. :)

2018. november 20., kedd







Wass Albert:
Amikor mégis egyedül vagy..

Ezen nem lehet segíteni. Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.
Amikor döntened kell, hogy valami jó-e, vagy rossz. Helyes vagy helytelen. Szép vagy csúnya. Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz vagy balra fordulsz. Ilyenkor nem segíthet rajtad senki.
Még csak azt sem teheted, hogy valamilyen félmegoldással elhalasztod a döntést.
Kikerülöd. Vagy úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy döntened kell.
Döntened kell.
Ezen nem lehet segíteni.
És egyedül vagy.
Öregek, bölcsek, papok, filozófusok sok mindent tanácsoltak már Neked erre az alkalomra.
Mondták, hogy térdelj le és imádkozz, hogy Isten megvilágítsa az agyadat. Mondták, hogy ösztönöd indítása szerint azonnal és gondolkodás nélkül cselekedj. Mondták, hogy zárkózz be négy fal közé, étlen, szomjan és töprengj napokig. Azt is mondták, hogy ostorozzad magadat ilyenkor, mert a szenvedés megtisztítja a látást.
Én nem vagyok sem filozófus, sem pap. Még csak öreg sem vagyok. Így hát egészen egyebet mondok Neked:
Eridj ki az erdőre.
A mezőre, a folyó mellé, vagy föl a hegyre. Lassan járj, hiszen egyedül vagy, nincs miért siess.
Lassan járj, urasan.
Mint valami hajdani Nagyúr, aki birtokát járta be, s ameddig a szeme ellátott, övé volt minden.
Erdő, mező, folyó, hegy.
Megteheted, hiszen ember vagy.
Valóban nagy úr odakint. És amit szemed lát, valóban mind a Tied akkor. Az erdő, a mező, a folyó, a hegy. Még a napsütés is. Még a virágok is. A rigófütty és a pillangó színei. A hal fehér hasának villanása a hullámok között.
Eridj tehát lassan, kényelmesen. Nézd meg a virágokat.
Simogassad meg a fák törzsét.
Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát.
Hallgasd a madarakat.
Próbáld megérteni azt, amit mondanak.
És amikor már tele vagy a virágok illatával, a napsugárral, a széllel és mindennel, ami zsongva körülvesz és ami mind a Tied abban a percben, akkor gondolkozz a csodán, amit életnek, mindenségnek, vagy teremtésnek nevezünk. Gondolj arra, hogy Isten sok-sok millió esztendővel ezelőtt megteremtette az anyagot és megteremtette a sejtet. Megteremtette és céljává tette a jót, a szépet és a fejlődést. És a sejtből lett virág, állat és végül ember. A látható sejtek mellett növekszik folytonosan a láthatatlan is, amelyik a szép és jó törvényeit hordozza magában és tereli az életet a fejlődésen keresztül a tökéletesedés felé, hogy végül is visszatérhessen Istenhez egy napon.
Gondolj a moszat útjára a liliomig, a hernyó útjára az emberig és az emberi lélek útjára tovább, amit már tudni nem, csak sejteni lehet. És akkor állítsd be a kérdést, ami fölött döntened kell, ebbe a nyílegyenes útba, mely az anyagtól fűszálakon, virágokon, madarakon, állatokon és végül rajtad keresztül Istenhez vezet. És döntöttél máris. Testvéred a világ. Öcséd a nyúl, húgod a margaréta. A fejlődés nagy láncolata összefűz mindenekkel és a pókháló-finom lánc vége Isten kezében van. Néha megpróbálsz ember-ésszel leszakadni erről a láncról, de csak annyi történik, hogy letérsz nyílegyenes útról, eltévedsz, hátramaradsz.
De ha meglátod és megérted a láncszemek törvényét, akkor megérted azt is, hogy soha sem vagy egyedül. 
Legkevésbé pedig olyankor, amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy.






Fortune Brana:
Mesélj..


Mesélj, amíg a Hold kerek
mesélj, amíg a könny pereg
ráncok árkában
szú a fában szendereg
míg odakinn az út porában
botladoznak az emberek

Mesélj, amíg a hó szitál
hajnali köd a szélre vár
csönd üveglapján
összekoccan két pohár
ablakok tükrén pillantásod
két mosoly közt megtalál

Mesélj, amíg a gyertya ég
felhők udvarán összeér
a messzeség
fűzfa ágán csillan a dér
árnyék sötétje elkísér
dombok ezüstjén búcsút int
ősznek a tél

Mesélj, amíg a Hold kerek
hasáb a tűzben sistereg
kémények füstjén
szürke fényű szellemek
suhannak át
s álmaink filmjén
üzennek az istenek

Gyerek voltam, s gyerek vagyok még
most is – az idő meglapul
prédára les, mint éhes tigris
hangtalan, s mozdulatlanul
minden perc, mit az éber elme
zsákjába tesz, élő marad
benned, bennem, s kihez mesédet
elsodorja e pillanat

Mesélj, amíg a Hold ragyog
s körötte apró csillagok
fényes szemekben ott figyel
a szépség, majd útjára kel
fészket rak bennünk – szent madár –
párjára lel, otthont talál
mesélj, én meg csak hallgatok

nekem mesélj, míg itt vagyok...




Elekes Ferenc..
Két lépésnyi melegért..

Látod-e, tél jön megint,
hó-tollát fosztja a szél az égnek,
s a bundás gesztenyeárus
ott simogatja meleg edényét
az utcasarkon.

Valahol elveszett a Nap,
csak az útjavítók tüze ég
forró fekete hengerekben
fortyog a szurok,
s az emberek arra térnek
két lépésnyi melegért...

Van úgy, hogy bennünk is hull a hó.
Hosszú, emberi útjainkon
lobogó, szép szó is van elég,
de vajon a melegéért
lépünk-e mindég közelébb?
Szilágyi Domokos:
Ragyogj...

Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek

Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni rád
az éber
csak így nem csalja meg magát

A levelek fölött
álmodó fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak

Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt .

2018. november 12., hétfő








MADÁCH IMRE:
SÁRGA LOMB...


Gazdag bőségén a nyárnak
A virágot fel se vesszük,
Minden óra új gyönyört ad -
A hervadtat porba vetjük,

Míg az ősz jő hűs szelével,
A virágok mind kihalnak,
S mult idők emlékeűl csak
Sárga lombjaik maradnak.

Összeszedjük akkor őket
Édes bú emlékeképen -
Egy-egy napnak érzeménye
Írva van minden levélen.

Egy-egy lomb minden dalocskám,
Mely a multba éle-nyíla -
Ez kertben, míg az vadonban,
Ez lánytszűt, az sírt virasztva.

S a tavasznak halvány képe
Száll előttem egyszer még el,
Amidőn a dalt mosolygva
Zengem el - könyűs szemekkel.