Pages

2011. január 9., vasárnap



Marcus Aurelius:Egymás kedvéért születtünk...

Légy szerény és megfontolt, életed legyen
a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy bensődnek
megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezetben,
de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív
megelégedettségében, az értelmes és
érzelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, hogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz
rossznéven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonoszságra
hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazítsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el őket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az
isteneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlő és a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a világ.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Azemberek
egymásért születtek.
Vagy formáld őket,

vagy tűrd el valamennyit,
ha a boldog élet után sóvárogsz..






"Vendég vagy a világban, és a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz"

Wass Albert




Reményik Sándor:
Kagyló
..


Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
Kinek mi köze hozzá, mi vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,
Várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
De aki titkon a füléhez tart

Magányban, éjben, emberektől távol:
Annak mesélek egy más, szebb világról.




Reményik Sándor
:
Csipkerózsa..

A vártoronyban szûzi csend,
A pergõ rokka elpihent,
Áll az idõ s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.
Százévig nõtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart,
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!
Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bûnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad
S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzõn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.
S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idõ, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!






Kormányos Sándor:

Az éjszaka hangjai ..



Éjszaka van de a hold világít
s fénylő pontok a csillagok,
hűvös szellő terít a fák közt
ázott avar illatot.

Az éji csöndben sóhajt az erdő,
a távolban egy bagoly felhuhog,
portyázni indult a tollas vadász,
ő éjszaka kezd el,egy új napot.

A hallgatag fák közt kis zöld fények
cikáznak,a sötétben szerteszét,
s fázós bokrok közt terítik
apró szárnyaik halk neszét.

A holdvilágos ösvényen keresztül,
egy róka árnya átszökik,
lompos farka úszik utána,
vadászni kell, s az éj rövid.

A falu felől,kutyák ugatnak,
bánatukat zengik,az égre fel,
kerek a hold ,és valami fáj
érzik,ilyenkor sírni kell.

Ám az éjszaka hangjain túl,
a távolból már a hajnal int,
vackára indul sok éji vándor,
hisz lassan reggel lesz megint.