Weöres Sándor :
A teljesség felé..(részletek)

„Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.”
„Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.”

„Ha a tél beáll és az ajtódon a karácsony kopog,
Nyisd ki lelkedet és a fényesség betölti otthonod.

A gyertya lángja égjen és senki se féljen,
Egy kevés nyugalmat adj nekünk Istenünk…"

"Az élet szent, szép, hatalmas és értékes valami.
 A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is.
Mert mélység és magasság az élet"
(Ady Endre)

Túrmezei Erzsébet:
Találkozó a jászol mellett..

Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk,
de most találkozót adunk,
és a jászolnál mind-mind ott leszünk.
A Királynak tisztességet teszünk,
a Királynak, aki lejött közénk,
s nem volt, hová fejét lehajtsa.
Mi, boldog népe,
odatérdepelünk elébe,
s meghallgatjuk, mi a parancsa:
Örömhírt vinni szerteszét!
Világosságot, mert nagy a sötét!
Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen!
Futni a fénnyel át az éjjelen!
Őrizni reggelig! 
Szívünk a szent örömmel megtelik.
Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,
feledtet minden fájó veszteséget,
minden keserű könnyet letörül.
Karácsonyi béke ölel körül. 

Győzve a távolságon, téren,
boldog betlehemi találkozóra
várlak, testvérem.

''A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre.''

( Konfuciusz )

Túrmezei Erzsébet:

Karácsony előtt ...

Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.

Nagyon szép hétvégét kívánok .. :)

Wass Albert..
Karácsonyi vers..

Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből 
előoson a téli szürkület. 
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva 
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.

Egy vonat sípol messze valahol. 

Fulladtan vész el fák között a hang. 

Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze 

kísértethangon fölsír egy harang.

Olyan este ez is csak, mint a többi: 

olyan a színe, nyirkos ködszaga. 

Pedig valahol szent titokpalástban 

csodát takargat ez az éjszaka…!

Angyalok húznak a világ fölött. 

Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! 

Megszületett az Igazság, a Jóság, 

akit úgy vártunk: megszületett végre!

Keresik régen bölcsek és királyok, 

papok, költők és koldusok. 

Világmegváltó konferenciák 

várják jöttét és fényes trónusok!

Megérkezett. Bámulják bamba szemmel 

barmok, cselédek, pásztorok. 

Talán van olyan is, aki letérdel 

s valami együgyű imát motyog.

A jászol fölött fölragyog egy csillag, 

néhány angyal és gyermek énekel… 

Szelíden száll az ének és a pára 

szurtos ólból a fényes égre fel…

Aztán a barmokat itatni hajtják. 

A hajnal megnyergeli rőt lovát 

és robotos nyomán a szürke élet 

megy úgy, mind eddig, megy tovább.

Mintha nem történt volna semmi sem. 

Meresztgetik szemeiket a kandik: 

királyok, bölcsek, költők, hadvezérek… 

amíg lassan a csillag is kialszik.

A zord-sötét zimankós fenyvesekből 
előoson a téli virradat. 
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak 
s vacognak vedlő gondjaik alatt… 

Wass Albert:

Karácsonyi üzenetek..

Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben,
mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé,
és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül.
Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak
a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.

"Üdvözlégy, tiszta hó,
végtelen fehérséggel felszikrázva,
sötét, fagyos és hosszú éjszakákon
derengő fénnyel bíztató -
Üdvözlégy, áldott tiszta hó!

Üdvözlégy, némaság,
melyben angyalos pihék szállingóznak
és feszül, lüktet százezer ujjongás
mint égfelé-tárt havas ág -
Üdvözlégy, puha némaság!"

Dsida Jenő: Jövendő havak himnusza (részlet)

Túrmezei Erzsébet:

 Ádventi emlék..

Ha már lehullt a hó,
s fekete földünket befödte,
hogy szállott gyermekálmok röpte
a fényes ég felé,
az égi trón elé...
De Téged nem talált meg.

Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék borulnak
vágytól égő gyermekszívekre.
Az égi gyermeket kereste,
és nem talált rád, nem ismert meg...
Hiszen Te nem vagy többé gyermek.

Szétfoszlottak a régi álmok,
meghaltak a mesék.
A karácsonyfa lángjait
oltogatták hideg szelek...
Még mindig nem ismertelek.
Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém,
Megváltóm, Uram, Messiásom,
ma sem ismerlek én.

Hála neked, hogy megkerestél.
Ó, most már van karácsonyom,
s ádventi, nagy csodavárásom.
Megcsaltak mind a régi álmok,
de benned nincs csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb, mint az álom.

Áldott szép hetet kívánok .. :)

  

     Turmezei Erzsébet: 

 Adventi éjszaka..

Fehér takaró,
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bűn, se szenny, se sár,
se szín, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen így volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!

Ágh Tihamér:

 Adventkor

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodrozódó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...

"Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart."

(Pilinszkiy János)

"Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint."

(Túrmezei Erzsébet)

A december egy nagy, vörös, bársonyfotel, amibe jó beleülni, ha hazamész. Pezsgőbontással kezdődik, és azzal ér véget. Ha szerencsések vagyunk, leszakad a hó is, és mindent tisztára mos. Elfedi a fehér lepel a bánatokat. Decemberben senki sem szomorú. Ilyenkor az emberek hazalátogatnak a családhoz, még az a rokon is hazamegy, aki nyáron haragudott. Megpusziljuk anyát, és megöleljük apát. Együtt vagyunk..

Dsida Jenő:

Kacagsz..

Olyan vidáman, édesen kacagsz,

Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!...

És hallatára idebenn

Egy emlék fut át szívemen: 

Valamikor még én is így kacagtam...

Olyan vidáman, édesen kacagsz!

És aki hallja, úgy örül a lelke!...

Csak én nekem nincs benne boldogságom,

Nekem égető könny szökik szemembe,

Én siratom a régi kacagásom...

Szergej Jeszenyin:
Dűlők álmodnak..

Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.

Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
surrogva szálló seregélyeket.

Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.

Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útra kél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

A csend sűrűl, már sunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.

Rab Zsuzsa fordítása

Anna Ahmatova:
Zene...

Benne valami bűvös láng lobog,
egybefonódnak távoli vidékek.
Egyedül vele társaloghatok,

amikor mások közel lépni félnek.
Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
mikor elhagynak sorra a barátok,
mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
mintha megszólalnának a virágok.

(Ford.: Rab Zsuzsa) 

A töklámpás legendája...

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását.

A legenda sok egyéb változata is létezik az angolszász nyelvterületen, köztük Fukar Jack (Stingy Jack) története is, az öreg részeges kovácsról, aki szeretett mindenkit megtréfálni, de egyszer eladta a lelkét az ördögnek...

A legenda egy másik ismert változata szerint amikor az ördög el akarta vinni a pokolba a részeges kovácsot, Jack csele az volt, hogy meggyőzte az ördögöt, hogy változtassa magát pénzérmévé, mellyel fizetheti az italukat a kocsmában. Az ördög úgy is tett, Jack azonban a pénzt zsebre tette egy ezüst kereszt mellé, mely megakadályozta, hogy az ördög visszaváltozzon eredeti alakjába.

Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában eredetileg szereplő takarmányrépát a narancssárga színű, Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen vigyorgósra kivájható sütőtök növény váltotta fel.

/forrás: wikipedia/

Néhány mondat a halloweenről..

A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszisamhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett, és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette.

Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék vándorlásukat. A kereszténység elterjedésével később Halloweennek nevezett pogány kelta ünnep napjának éjszakája jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták úgy hitték, hogy a napisten Crom Cruach ekkor a halál és a sötétség istenének fogságába kerül. Október 31-én, az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, akik különböző formákban jelentek meg: rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn, a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény- és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.

Az emberek állatbőröket vettek magukra és Crom Cruach bálványisten tiszteletére háromnapos ünnepet tartottak. Ez volt az ősi ünnep, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Bár időpontjában eltért, de több hasonló római ünnep is elvegyült a kelta halálkultusz ünnepével, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert pogány ünnep mediterrán elemeket is tartalmaz. A római Feralia a tavasz egyik legnagyobb ünnepségsorozata, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), melyet az akkori naptár szerint február 13. és 21. között tartottak. A Feralia ünnepét követte február 22-én a Caristia, ami az ókori Róma egyik vidám ünnepe volt, amikor a birodalom lakói megkülönböztetett figyelmet fordítottak családtagjaikra és vidámsággal oldották föl a Feralia komorságát. A családfő áldozatot mutatott be Lares-nek, az otthont oltalmazó, a családokat védő istenségnek, s rajta keresztül az ősök szellemének is, hálája jeléül, amiért egész évben óvták őket, és részük lehetett az aznapi ünnepi ételekben. A másik hasonló római ünnep pedig aPomona-nap volt: Pomonának, a gyümölcstermésért felelős isteni szellemnek, a gyümölcsfák és kertek istennőjének,numennek az ünnepnapja, ami november 1-jére esett.

/forrás:wikipedia/

Szabó Lőrinc:

Mindenütt ott vagy..

Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt, mindenütt Sehol!

"Most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben. Mi a boldogság? Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint a tó fölött a madár."

/Gárdonyi Géza/

Tamkó Sirató Károly:
Biztató..


Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.

HAJNAL ANNA:
Hajnal előtt...


Míg bárki van e földön,
kit nem szeretsz,
a hajnalé s a fényé
még nem lehetsz.

Míg aggódás gyötörhet
nem vagy szabad,
szabadult s szabadító
légy egymagad.

Ne légy egyéb, én lelkem
csak tiszta hang,
ha rád nem is figyelnek
fent és alant.

Szállj egymagad a napnak,
tűnik a köd,
minden testvér követ majd
s a fény beföd :

te szétrezegsz, eloszlasz
ha kél a nap ..
s minden szabadult lélek
a fény s a tiszta ének
az öröm lész magad.