Pages

2010. március 30., kedd


Heinrich Heine:
Mint egy virág olyan vagy..

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek és szívemre
bánat ereszkedik.

Kezem fejedre téve
kérném az ég kegyét:
maradnál mindörökké
ily tiszta, szende, szép.

(Képes Géza ford.)


Heine
Lelkemben tavaszi rét
Lelkemben tavaszi rét
lágy kolompja kondul.
Dalom, hív a messzeség
szállj a dombokon túl!
Szállj addig, hol áll a ház
violák közt, csöndben.
Ha egy rózsát nyílni látsz,
mondd neki: köszöntöm.
(Képes Géza)
Robert Browning
Éjjeli találkozó


Most szürke víz, fekete táj;
pufók, sárgás félhold alant;
riad a hab, a könny, fürge,
fel-felszökik tüzes gyűrűkbe,
aztán hajómat, a hajléktalant
fövény köti, az este fáj.

Langyos vízszag és enyhe csönd.
Távol mezőn int egy tanya:
kopogás, karc, a gyufa sercen,
kék villanás a másik percben.
A félelemtől lágy meleg szava,
és végre két szív összedöng.


(Ford: Kosztolányi Dezső)
Elizabeth Barrett-Browning
Rád Gondolok!

Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
Gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössz-e, jössz-e hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt!
- nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Kardos László fordítása)

Demény Ottó:
Az álmok utcája..

Piros és fehér és sárga,

lobog az álmok utcája.

Ott az ég alja lángszínű
s a felhő aranyveretű.

A tetők finom harmata
halványzöld, szikrázó moha

s opálkéken az ablakok
méla ikerszeme ragyog.

A por, a por puha, meleg.
Röpít gömbezüst felleget,

gömbölyít álmot karikába.
Szegények nyírkos paplanára

reményt-tengeni hajnalig
s majd ébredésig megtelik

nehéz fénnyel az életünk
-ha már az álom tovatűnt.
Vidám napot kívánok mindenkinek :)

2010. március 26., péntek





William Blake

DAL


Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.

Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.

Rajtad almát hord az ág,
Rajtam tündöklő virág;
Lombod hinti illatát,
Benne lágy a gerle-ágy.
Fiókáit eteti,
Bús énekét lengeti;
Lombod bűbájjal teli
A szerelmet hirdeti.

Ott fészkel a szerelem,
Ott alszik az éjeken
S nappal ugrál eleven
Ágaink közt szűntelen.

(Weöres Sándor)
William Blake:
A TAVASZHOZ


Óh harmatosfürtü, ég angyala,
A reggel tiszta ablakain át
Tekints nyugati szigetünkre, mely
Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!
Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
Hadd csókolják illatos köntösöd;
Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
Földünkre, melyet szerelmed emészt.
Óh, ékesítsék drága ujjaid;
Verje keblét csókod zápora; tedd
Arany koronád bús fejére, hisz
Szerény kontyát teérted tűzte fel!

(Szabó Lőrinc)

Csodálatos tavaszi napra ébredtünk.
Minden kedves látogatómat szeretettel köszöntöm : )

2010. március 25., csütörtök



Sík Sándor:

A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet,
Akinek rózsaszín az arca,
Aki örül, aki kacag,
Aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem,
A hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek,
A nagyszemű, nevető gyermek,
Akiben szűz minden-csírák,
Ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel,
Az induló, az ébredő,
Akinek győzelem az álma,
Akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar,
Aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
A fakadó fiatal élet.
Az ébredő napot imádom,
Megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke,
Az én dalom a hajnalé.
Ma az Irének ünneplik névnapjukat.
Engedjétek meg, hogy szeretettel köszöntsem Irén nevű kedves névrokonaim:))

Név jelentése:
Béke

Név eredete:
Görög eredetû, a mitológia szerint Eiréné Zeusz és Themisz leánya, a Hórák egyike, a béke istennõje

Név elemzése:
Az Irén név öntudatos, pozitív, de ellentmondást nem tûrõ karakter kialakítását segíti elõ viselõinek. Jó a kézügyességük. Amikor zavartalanul tehetik a dolgukat, és haladhatnak kitûzött céljuk felé, kellemesek és optimisták, de ha épp ellenkezõleg, útjuk során akadályokba ütköznek, gyakran cselekszenek meggondolatlanul. Nehezen viselik, ha valaki uralkodni akar rajtuk, vagy bármilyen körülmény korlátozza õket szabadságukban, függetlenségükben.
Nagyon szép napot kívánok :)

2010. március 24., szerda


A két nem..


Az úttörő a férfi mindig.
Nyomán a nő könnyen halad.
Azért ettől kérdezd: mi illik,
S amattól: tenned mit szabad.
A férfi útja zord, veszélyes;
Örvény, mélység fölött visz el.
A nő csak jót és szépet érez
Hajában rózsaszált visel.
A férfi otthonát felejti,
Küzdvén hazáért, elvekér',
Életharcz jellemét kifejti,
S ha könnyezik: a könnye vér.
A nő szelid, csöndes magányban
Családi érzelmeknek él.
Merengve jár, fák közt, az árnyban;
Szép arcza így marad fehér.
A férfi-lélek hírt, hatalmat
Kergetve, napja perzselő.
De mint a balzsam, mint a harmat.
Üdít, gyógyít a szende nő.

A réteken járok dalolva..

A réteken járok dalolva
S mezei virágot szedek,
Sietve szállnék karjaidba,
És oda adnám mind neked!
Neved' az erdőbe kiáltom,
Hanem a viszhang nem felel.
Vagy én nem hallom csak? Szivemben
Minden dalol, zeng, énekel.
Valami úgy ragad magával!
Futok, és nem birok vele;
S a lég, a láthatár, az erdő
Mind boldogsággal van tele.
És dalom egyre hangosabb lesz
Szivem csordultig telve van...
Elrejtem arczomat a fűbe
S zokogni kezdek hangosan.

Nem mondta senki még..



Nem mondta senki még; először
Tőled hallottam: Értelek!
Óh, légyen áldott az az óra,
Mely engem hozzád vezetett.
Jóságod enyhe napvilága
Keresztüljárta bánatom',
S verőfényes, derült napokról
Megint, megint álmodhatom!
A jó isten megáld bizonnyal,
Hogy vélem annyi jót tevél.
Talán egymásnak szánt a végzet.
Valami súgja: Várj! remélj!...
Örök boldogságról, derűről
Most zeng először énekem.
Ha téged látlak, azt hiszem, hogy
Boldognak lenni végzetem.
Donna Diana

Szemedben ígézet sugára,
Ajkad körül csodás mosoly;
De a kedély szelid varázsát
Nem látom arczodon sehol.
Mint kirakatban drága bábut
Néz gyermek, épugy nézlek én.
Ha megvehetnélek, ki tudja
Hogy össze nem törnélek-é?
Szeretsz?... Hisz' a szerelmi hűség
Nem élted üdve, létjogod,
Hanem hiúság, gőg, divat s te
Ha már meguntad, eldobod.
Üres szivű, divatos úrfik
Hadd kurizáljanak neked.
Én azt tudom csupán szeretni,
Ki engemet viszonszeret.
Növeljem-é még büszkeséged'?
Boruljak lábaidho' tán?
Sohajtsak lealázva hozzád,
Mint istenéhez a pogány?
Te sóhajimra nem felelnél,
Arczomba nézve hidegen;
Mig titkon, szíved rejtekében
Ujjonganál győzelmeden.

Hol vetted ezt a bűvös arczot?
Mért csábitsz, hogy ha nincs szived?...
Szép vagy, szeretlek nézni hosszan,
S mégsem ohajtlak, elhihetd.
A szerelem, e régi ének
Hatalmát én is érezem:
De sirjak-é, ha mozdulatlan
Szobor nem érez énvelem?...

Szép volt és ifju, mint a hajnal..


Szép volt és ifju, mint a hajnal
S ábrándos, mint az alkonyat.
Egy angyaltól a magas égben
Nem különbözhetett sokat.
Mikor először jött utamba,
Világos kék ruhát viselt,
S oly szépen nézett, hogy, ha láttam,
Szerelmes szívem dalra kelt.
Azóta nagysád lett belőle;
Hideg és büszke, mint szokás.
S a rege szól: Volt egyszer egy lány,
Ábrándos, szőke, kékruhás...

Ábrándjaim derűs világát..

Ábrándjaim derűs világát
Beárnyékozta szenvedés.
Hol a nap még szivembe süthet,
Immár csak egy parányi rés.
Oda van a tavasz bübája,
Ibolya többé nem terem!
Mégis, mikor te jutsz eszembe,
Szép májusról zeng énekem.


Tavasz volt; édes, szelid ábránd
Himbálta ifju szívemet.
Örök tavasznak, szerelemnek
Álmodtam én az életet.
Madár dalolt, akácz virágzott,
Mikor először láttalak.
Virágos rét fölött repültek
A sárga cserebogarak.

Mikor a virágok születtek,
Szerelmünk akkor ébredett.
Te még rövid ruhába' jártál,
S én bujtam még a könyveket.
Gyakran találkozánk az utczán
S némán hüséget esküvénk
Egymásnak. Oly bohó nekem most
Még dalban is a mi regénk!

Dalaim édes zokogása
Akkor zendült szivembe' meg;
És ha mi bántott, elcsitítni
Dallal a bajt oly jól esett.
Mint napsugár a könnyü felhőt
Bearanyoztad vágyamat.
Imádkozám: Szép így az élet!
Ne légyen soha alkonyat...

Ha visszanézek most a multra,
Álomnak tetszik az egész.
Hisz' ily bolondot nem müvelhet
Soha a józan emberész.
És mégis, sokszor úgy ohajtom:
Legyen ily álom életem.
Kaczagjon rajta minden ember,
Csak engem boldoggá tegyen!

Sütkérezem elálmodozva
A bágyadt, őszies napon.
Lelkembe' nincs virág, verőfény,
Csak hervadt, néma fájdalom.
Tévedt madárként egy-egy emlék
Repűl át néha szívemen,
S szelíden, könyeimet áldva,
Te újra megjelensz nekem.
Reviczky Gyulától sok verset olvastam már.
Van kedved megnézni őket?:)

Kedves Gábor látogatóim!
Boldog névnapot kívánok
Ezen a napon ünnepeljük a Gáborokat.
Pár mondat róluk..

Név jelentése:
Isteni férfi, Isten embere

Név eredete:
Héber eredetû, a Gábriel névbõl

Név elemzése:
A Gábor név okos, gyors észjárás kialakulását segíti. A név viselõi azonban gyakran gátlásosak, nehezen oldódnak, nehezen fejezik ki, hogy mit szeretnének. Sokszor félreértik õket, és ilyenkor magyarázkodás helyett inkább visszavonulnak. Magukban elemzik a világot, és mély megértés születik bennük az élet összefüggéseirõl. Együttérzõk, segíteni akarásuk idõként meglehetõsen erõszakos.



Jókedvű.. vidám napot kívánok:)

2010. március 23., kedd



Reviczky Gyula:
Virágok


Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...
Túrmezei Erzsébet:
Az alkalom

Jön... elmegy... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.
Vidám napot sok mosolyt és jókedvet kívánok minden látogatónak : )

2010. március 19., péntek

Anna Ahmatova:
Mikor megálltál

Soha még olyan őszt! Magasan feszült az ég kupolája.
Egy kéz lesöpörte róla a fellegeket.
Ámulva néztünk fel rá, mint a csodára:
szeptember - a hosszu eső meg a köd hova lett?
Smaragd fényt villantott a habos, zavaros vizü árok,
és mint a rózsa, a vadcsalán úgy illatozott,
a fülledt ég alján pokolbeli alkonyi lángok,
s tűnődve sorra idéztünk minden régi napot.
A fény mint zendülővezér, úgy tört ki az égre,
s az őszi tavasz ujjongva elébe szaladt,
és szinte sejlett hóvirág tündéri fehére -
mikor megálltál csöndesen tornácom alatt.
Anna Ahmatova:
Megjöttél

Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.

Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyerekkoromban írtam.

Bocsásd meg árnyék-életem,
mely napverőn is volt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.


Anna Ahmatova

A régi házban

Árnyékom még a régi házban ott jár,
ma is a kedves kék szobában él,
éjféltájt városból vendégeket vár,
egy kis zománcos arcképhez beszél.
És valami a házban nem szerencsés.
Sötét marad, ha lámpát gyújtanak.
Az új asszony: unalom és merengés.
A gazda pedig iszik hallgatag,
és fölneszel: a falon túl kísértet...
Megjött a vendég és velem beszélget.
Anna Ahmatova:
Találkozások szertartásai

Hiszen tudom: van még nyugalmas élet
valahol, langyos, tiszta fény alatt...
Palánkra dőlve, hosszan elbeszélget
a szomszéddal a lány, s egy arra tévedt
méh hallja csak a gyengéd szavalgat...

Mi - ünnepélyesen, kínlódva élünk.
Találkozások szertartásait
végezzük keserűn. Szél ront közébünk,
és szánkról félszavakat leszakít.

És mégsem adnánk semmiért
e várost, mely tündöklött, szenvedett,
a könnyű fényt a Néva-jég felett,
a nap-nem-látta, komor kerteket
s a Múzsa csöndes énekét.
Anna Ahmatova:
Várakozás


Már minden jöttéről beszélt:
a vörös fény a láthatáron,
az ezerhúrú böjti szél,
karácsony táji könnyű álmom,

a park mélyén a felszökő kutak,
fűzvesszők sárgulása
meg a két nagy szitakötő,
rebbenve rozsdaette rácsra...

Én vártam, és hittem vakon:
jó lesz hozzám, ki eljön értem...
Napverte, vad hegyoldalon,
forró csapáson mendegéltem.
Anna Ahmatova:
Ébren

Elmúlt az idő is, a tér is el,
a fehér éj, éles fényeivel,
kristályban a nárcisz az asztalodon,
a szivar meg a füstszalagok,
s a tükörlap, ahol mint tiszta tavon,
arcod még visszaragyog.
Elmúlt az idő, a tér is el.
Te se tudsz segíteni semmivel.

Anna Ahmatova:
Szerelem

Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda…
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet…
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először látott mosolyban.

(Rab Zsuzsa fordítása)
ANNA AHMATOVA

BOCSÁSS MEG

Csitt! Ez megint te vagy. Nem siheder-alakban,
de bátor férfiként. Komor vagy, hajthatatlan.
Belépsz a házba, hogy hosszan szemembe nézz.
Vihar előtti csend, szorongató, nehéz.
Hogy mit tettem veled, újra meg újra kérded,
mivé lett a reám bízott szerelem, élet,
hogy áruló vagyok, a vád fejemre hull,
mondod - mióta már! - fáradhatatlanul.
Így a halott kísért álmatlan gyilkosánál,
a halál-angyal áll így a halottas ágynál.
Bocsáss meg már nekem! Isten ígéje ez.
Hús-vér valóm nehéz bajokban senyvedez,
de lelkem már szabad, zavartalan pihenhet.
Nem látok mást, csak azt a szélfújt, őszi kertet,
a darvak gyöngysorát sötét mezők felett...
De édes volt, de szép volt ez a föld veled!
Anna Ahmatova egyik nagy kedvencem.
Így természetesnek tartom, hogy számomra kedves verseiből idézzek.
Aki esetleg nem ismeri, talán megkedveli.

Boldog Névnapot kívánok minden kedves József nevű látogatómnak..:)
Józsefek is helytállnak a zsákok cipelésében amiben finoman simogató jóidőt hoztak.. :)
Ma Őket köszöntjük:

Név jelentése:
Isten gyarapítson!

Név eredete:
Héber eredetû

Név elemzése:
A József név érzékeny, álmodozó és intuitív egyéniség kialakulását segíti, aki fogékony a különféle mûvészeti ágak iránt. Viselõi sokkal inkább használják az érzékeiket, mint az eszüket, de megérzéseik sokkal erõsebbek és pontosabbak, mint az emberek többségének. Az pénzügyek igen távol állnak a Józsefektõl, ezért ritkán részesülnek tehetségükhöz és a munkájukba fektetett energiához méltó anyagi elismerésben.




2010. március 18., csütörtök




Vörösmarty Mihály:
Névnapra

Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Ma a Sándorokat köszöntjük : )

Név jelentése:
Férfiakat vagy férfiaktól oltalmazó

Név eredete:
Görög-olasz-német, a görög Alexander név rövidülésének a megmagyarosodott alakja

„Sándor, József, Benedek zsákban hoznak meleget.” Március 18-án, 19-én és 21-én van a legismertebb névnapjuk. Ezután a néphit szerint már meleg idõjárás következik.

Név elemzése:
Sándor név mély, érzékeny, tiszta személyiség kialakulását segíti. Intelligens emberét, aki az anyagi dolgokat megbecsüli. A név viselõi minden jó minõségû dolgot élveznek, amit csak lehetõségeik megengednek. A Sándoroknak jó érzékük van az üzlethez és a vezetéshez. A legjobb munkát akkor végzik, ha függetlenül, önállóan dolgozhatnak, és cselekvés elõtt megtervezhetik azt. Nem barátkoznak könnyen, inkább távolságtartók.

2010. március 17., szerda



Jó éjt :)

Baranyi Ferenc:
Elmondhatatlan vallomás


Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
Baranyi Ferenc:
FOGADOM

Kíméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom hogy gyűlölni is foglak,
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek
Baranyi Ferenc:
STACCATO

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra,
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.
Baranyi Ferenc:
Megbocsátom

Neked még azt is megbocsátom,
hogy nincs mit megbocsátanom
kegyetlenül jó vagy Te hozzám
a jóságod már fájdalom.
Neked még azt is megbocsátom
hogy vak gyanusításaim miatt
én bűnhődöm,
felőröl a magam-fabrikálta kín
Neked még azt is megbocsátom
hogy szüntelen kedvembe jársz
s már nem tudom, mi ejt karomba:
odaadás, vagy megadás.
Neked még azt is megbocsátom,
hogy már e csöpp kétség miatt
még selymes szóval símogatni rendelt
sorom is vádirat
Neked még azt is megbocsátom,
hogy tiszta vagy, mint ... Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy tisztaságod
csak úgy hiszem, ha piszkolom
mert égi már e tisztaság,
hogy földibb legyen - szennyezni kell.
Neked még azt is megbocsátom,
hogy megcsallak valakivel.

Baranyi Ferenc
Hajsza

Csak épp megálltam. Beérsz.
Természetes. Örök vagy.
Az esztelen futással
az ember néha fölhagy
s megáll egy pillanatra
szétnézni: jössz-e még?
Bírod-e még a tempót?
S nyugodtan áll odébb
meggyőződvén,
hogy jössz még utána,
mint az árnyék
odavet egy megállást
s elégülten továbblép.

Meddig bírod, ó meddig? Elég neked csak ennyi?
Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?
Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban
azért esek karodba, hogy magamat kifújjam
s utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán
megújuló erővel, erőddel, s - ostobán?

Meddig bírod, ó meddig? Két éve, hogy követsz már
két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár
mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog
mert jól tudod: időnkint úgyis megfordulok...

Mi lenne, hogyha egyszer megállanál örökre?
Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbe
s nem érezném nyomomban holtbiztos követésed
s eltűnnék egymagamban süllyesztőjén a térnek?

Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam
akkor tudnám valóban: Nélküled mit sem érnék
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged....

Futunk. Konok futással. Én előtted - Te hátul.
Te kétségbeesetten, én esztelen, galádul.
Sokan futnak előttem. Előtted én futok.
Ó, irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.
Baranyi Ferenc
UTÓSZÓ EGY SZERELEMHEZ

Nincs mit mondanom,
nincs mit mondanod,
ami régen megszakadt, azt
nem folytathatod,
szemed jégvirág borítja -
már beléd nem láthatok.

Nincs mit mondanod,
nincs mit mondanom,
párosan viselt magánynak
dupla súlya nyom,
szíved hangtalan parancsát
többé meg nem hallhatom.

Én már többé nem kereslek:
rád találnom nem öröm.
Te is engem csak - kerestél.
De én azt is köszönöm.
Mért, hogy a szerelmet mindig
megalázza a közöny?

Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek - te nem hiszel,
a szív nem nézi mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.
Baranyi Ferenc
ELŐLED IS HOZZÁD

Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik
s múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már szakítottam rég veled,
nem is tudtad, hogy létezem,
és szakítottál rég velem,
elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt,
én jobbra el - te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám haladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez? Alighanem.

Baranyi Ferenc:
Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.
Csak védlek.
Baranyi Ferenc:
Nézni

Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyezségre
jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
Baranyi Ferenc:
Egyszer majd minden összeköt


Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz.Talán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd
Baranyi Ferenc:
Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

2010. március 16., kedd


Milne:
Kicsi sárga nárcisz

Sárga kerti kalapja,
Zöld ruhája volt,
Bókolt a déli szélnek,
Fel és alá hajolt.
Nekifordult a Napnak,
Társának súg, beszél,
Sárga fejét himbálva:
"Meghal a tél:"
Nikolaus Lenau :
Tavaszi pillantás

Sűrű erdőn tavaszi
hajnalóra fénye lobban,
s száll az égből valami
halk szerelmi hír titokban.

Figyel a fa, csupa láz,
szétfeszíti minden ágát,
úgy issza föl e varázs
és az élet áradását.

Virág nyílik valahol,
tiszta harmat tölti kelyhét;
örömében meghajol,
úgy áldja az ég kegyelmét.

Lombok éjén hirtelen
szíve dobban a madárnak,
elönti a szerelem,
s vágya zengő dalba árad.

S ez a boldog kikelet
nem támadt az ég szavára,
csak egy néma és meleg
sugarától gyúlt ki lángja;

Mint szívemben, amelyet
bús tél tartott leigázva,
tavasz támadt a szemed
egyetlenegy sugarára.

2010. március 12., péntek

Dsida Jenő:
Vallomás

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz,
mindegyik puhán,
révedezőn ejtett igéd
ezüst virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.
Reményik Sándor:
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.
Radnóti Miklós:
Két karodban


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.

Ma már kisütött a nap :) úgy látszik a tavasz napfénydárdái erősebbek..
Kívánok mindenkinek nagyon vidám napot :)

2010. március 11., csütörtök


Fodor Ákos:
Jégtánc

A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak
- mert szabad...
E fényes-boldog pusztaságban
nincs hazug szó: tisztaság van;
senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!
Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek...
a levegő penge-éles és szesz-tömény,
itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
röpülve, zuhanva,
pörögve, suhanva
szótlanul mond hálát jégnek és égnek
a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek! Oly jó:
erre nincs szó!
S ha vége a dalnak és fárad a láb:
a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
némán begyógyítja a szűz hó.

Reviczky Gyula:
Jó lelkek


Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Éltük, szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek cégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás utakon.
Lelkük zománcát féltve őrzik.
Amerre járnak, csend van s nyúgalom.

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
És nem irígyli sorsuk' senki sem

Sárhelyi Erika:
Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg "valahonnan" "bárhova" jutok,
talpam alá éles kövek görögnek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

Ellen Nitt
Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekvés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva,
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.
Zelk Zoltán
CSAK TÉGED

Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert szeretném, hogy megtanuljad,
ha felelnem kell egyszer érted,
akkor te is, már vélem tudjad,
hogy én csak tégedet szeretlek:
meglestem a szomorúságot,
nem magamért, de temiattad
szövi-fonja körém e hálót.

És szivemet is rajtakaptam,
engem elárult, a te lépted
után fülel a jövendőben,
miattad virraszt. Mondd, megérted ?
Figyelj ide hát, példát mondok:
ha fekszem álmatlan s képzelgek,
félek valami szörnyű kórtól,
nem magamat, téged képzellek . . .

A te tested retteg testemben,
a te jövőd az én jövőmben,
így élek én magam veszitve
s téged kettőzve az időben.
Az időben, az elfogyóban,
mely nem örök, csak az istennek -
tanuld meg hát, hogy tudjad vélem:
én már csak tégedet szeretlek.
Légy hasonló az égen szálló madárhoz,
aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.
(Victor Hugo)










































Üdvözlök mindenkit ebben a télies tavaszban : )

2010. március 9., kedd


Szép napot kívánok mindenkinek : )

2010. március 8., hétfő

Egy kis érdekesség..
A vándor éji dala kétféle fordításban.
Válaszd ki melyik tetszik jobban.
Nekem mind a kettő :)

Vándor éji dala

Csúcson, élen hallgat
az éj.
A lombfuvallat
is csekély
sóhajnyi nesz;
fészkén elült a madárka.
Várj - nemsokára
te is pihensz.

/Dsida Jenő ford./


A vándor éji dala

Minden bércen néma
csönd van;
egy-egy levél ha
még moccan.
Ültek a kis
madárkák is el mind a fákra.
Már nincs sok hátra
s pihensz te is.

/Kányádi Sándor ford./

Sárhelyi Erika:
Te, ki félszavakból ért


Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.

Áprily Lajos
Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
Várnai Zseni
Mi legyek még?

Míg kicsinyek voltak a gyerekeim
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, almagömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.

Kalács is voltam, meg vajaskenyér
és játékszer, hogy, meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent, amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, — ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom.

Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket a messzeségbe künt,
de aki volt, örökre tovatünt
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.

Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek,
ha menekülni kell a rossz világból
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból
és tejjel, mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak
és dalolok majd nékik estelen:
— aludjatok el itt a keblemen.


Szép napot kívánok.
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a Zoltánokat is szeretettel
köszöntsem :)