Zorán - Kóló

 

Anna Ahmatova:

Zene..

Benne valami bűvös láng lobog,

egybefonódnak távoli vidékek.

Egyedül vele társaloghatok,

amikor mások közel lépni félnek.

Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,

mikor elhagynak sorra a barátok,

mint tavaszi vihar, zeng, énekel,

mintha megszólalnának a virágok.

Anna Ahmatova:

Szőlőfürtök édes illatában..

Szőlőfürtök édes illatában

leng a részegítő messzeség,

tompa hangod örömtelen-fáradt,

senkit, senkit nem sajnálok én.

Pókháló rezeg szőlő gerezdjén át,

karó mellett karcsú venyigék,

s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,

tiszta patak hűs vizén a jég.

Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,

menj a habhoz, súgd meg bánatod,

s meglátod majd, válasza sem késik,

s meg is csókol, bizton várhatod.

 

Szabó Lőrinc:

Alkalom...

Vagy társ voltál egy örök tévedésre?

Fáradt vagyok már… És, jaj, mi „igaz”?!

A valóság csak egy darabig az…

Tévedés? Szívem legszebb tévedése!

Ha véletlen, bár ma is az igézne!

Ha látomás, tüntödben is vigasz!

Akármi, minden veled sugaras:

kettő kellett hozzá, a szívem és te.

Rád vágyik vissza minden örömöm.

A legnagyobbat neked köszönöm,

s hogy nem még többet, csak az én bűnöm.

Alkalom voltál, hogy boldog legyek.

Alkalom, hogy meg ne becsüljelek.

Alkalom, hogy sose felejtselek.

 

Wass Albert:

Egy szellő jött..

Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.

Olyant küldtem vele
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!

Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.

Talán elér,
talán átadja,
talán megérted...

 

Vajda János..

Húsz év múlva..

 Mint a Montblanc csucsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
 

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
 

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
 

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

Kányádi Sándor:

Sirálytánc..

Sirályok táncoltak, keringőztek
a víz fölött.
S az öreg tenger – a maga módján –
gyönyörködött,

gyönyörködött bennük, s olykor egy-egy
bárány-szép habot
a kecsesen reálibbenő sirályok
alá ringatott.

Szép is volt ez a szinte magáért való
lengő játék.
Ha sirály volnék – gondoltam –, én is
így csinálnék.

Mert szép is az: a magasság s mélység
peremén
táncolni, keringőzni kecsesen,
könnyedén.

Megbűvölten csodáltam én is ez
ördögi, víg
kenyérkereset szórakoztató,
új cseleit.

És értettem már az egész táncos
ceremóniát:
ki-ki megfogta véle a maga
kis vagy nagy halát.

De nem bántott e szép haszonlesés,
csak akkor szomorodtam el,
mikor a tenger birkózni kezdett
a szelek seregeivel,

s a sirályok, ó, a sirályság, össze-
s szétriadt;
jóllakottan és veszekedve keresték
az árbocokat.

Tágult, s majd elfért egy vitorlában
az egész láthatár.
Nem volt köztük egy égre kiáltó bátor
viharmadár.

 

 

Üdvözöllek kedves Látogató .. :) 

I'm in Love with You - Doro

 

Reményik Sándor:

Sas a magasban..

 Lassan kóvályog az erdő felett,

És egyre szélesebb köröket ír,
S a földtől egyre távolabb lebeg.
 

Lassan elnyeli a levegő-ég.
Hatalmas szárnya alig-alig lendül,
Ez "ama kiterjesztett erősség".
 

Idelenn hullanak a levelek,
S én hulló levelek útján megyek,
És magammal, és mással,
És az Istennel perelek,
S lényem törvényét félve kutatom.
 

Az a másik ott fenn:
A végtelen erő,
S a végtelen Magány,
És a végtelen Nyugalom.

 

Reményik Sándor:

Egy virág úszik..

Egy virág úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár,
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,
Egy álom úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár.
 

Valaki állt egy kőhíd magasán,
És a kezében volt egy kis virág,
Ősszel termett, ugaron nőtt virág,
És a szívében volt egy álom,
S a vándor szólt:
"Mit érek véle, ha valóra váltom?
 

Ez álomnak itt nincs otthona, háza -
És ez a virág túlon-túl fehér:
Az élet neki rút, s törékeny váza.
 

Ez az álom
Se másnak, se nekem ne fájjon,
Ne hulljon erre senki könnye
És hervadó szirmához mi sem érjen,
Még egy imakönyv se!
 

A virágot a folyóra bocsátom,
A szent, örök folyóra,
A tengerhez hadd vigye közelebb
Minden hullám és minden óra,
Lehullatom a szent, örök folyóra.
 

Tartsa meg öröknek az örök víz,
És viruljon a tenger közepén,
Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!"
 

S úgy lőn.
A vándor ott maradt, a hídon állva,
És a virág - elment - az óceánba.

Reményik Sándor:

Add a kezed..

Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Síma, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.
 

Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.
 

Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.
 

Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtuszt édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?
 

Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.
 

Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.
 

Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet -
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!

 

 Julio Iglesias: Caruso

 Kaffka Margit

Vándorének.. 

Amerre járok, nő virág elég:
Csak szaggatom, te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába - messze vagy te, nem lehet -,
Míg odaérne, elhervadna rég!

Van egy galambom - a szárnya fehér -,
Azt küldeném el, a válaszodér',
Sebes a röpte, csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, nyomodba sohse ér.

És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.

 

Nagy László: 

Tűz ...

Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!

 

Ady Endre:

 Az élet...

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…