Kányádi Sándor :
Tudod..


Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Kányádi Sándor :
Példázat a vízről..


Mindennapos szelíd fodrokban,
forogva ünnepi habokban;
csaták idején heggyé nőve,
vad viharokkal kergetőzve;
alábukón, hullámra hágón,
átbújóban a halászhálón;
fecsegve, locskán s veszekedve
soha, egyetlen pillanatra,
társait, s körét el nem hagyja.

Kányádi Sándor :
Pillanatkép..


Felhő árnyéka vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
Mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.

Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt.

Jó reggelt.. vidám napot  kedves Látogatóim :)

Dsida Jenő:
Hálaadás..


Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Babay József:

Valaki..

A haja már napfény-ezüst,

Szeretettenger a szeme...

Anyóka már de még derűs,

Szelíd beszéde halk zene...

És botra támaszkodva jár

És Berlinert hord nyáron ,is...

De sóhaja, mint a madár,

Utolér száz határon is...

Nagy néha úgy ünnepnapon

Kiül az öregház elé...

El-elmereng egy holt dalon,

S a szíve megremeg belé...

S a szíve megremeg belé,

És áldalak távol - dalán

Egy csókot küldöd el, felé...

Egyetlen, édes jó anyám!

Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.

Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik. 

Az ünnep szélesebb körben a XIX. században terjedt el. Az Egyesült Államokban először Julia Ward Howe költőnő, aktivista javasolta megünneplését 1870-ben.

A hivatalos ünneppé nyilvánítás a philadelphiai Anna Jarvis (1864-1948) nevéhez fűződik, aki imádott édesanyja halála után két évvel elérte, hogy anyák napja hivatalos ünneppé váljon.

Legelőször 1910-ben Nyugat-Virginia kormányzója nyilvánította az anyák napját ünnepnappá, és ugyanebben az évben Oklahoma is csatlakozott. 1911-ben már minden amerikai állam ünnepelte, országos ünneppé pedig 1914-ben Wilson elnök tette.

Ezután az anyák napja "átlépte a határokat": az emberek ünnepelni kezdték Mexikóban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kínában, Japánban, Afrikában és persze Európában is. A kontinensen az első világháború után terjedt el, nem meglepő módon, bevezetését a virágkereskedők erőteljesen szorgalmazták. A hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték.

Napjainkban világszerte megemlékeznek az anyákról, ám különböző időpontban: Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, Belgiumban, Japánban és az USA-ban május második, míg Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban és Dél-Amerikában május első vasárnapján.

Számos közel-keleti országban május 10-én ünneplik az anyákat, Franciaországban és Svédországban pedig május utolsó vasárnapján. Kilóg a sorból Norvégia, ahol februárban, Argentína, ahol októberben, vagy Thaiföld, ahol augusztusban ünneplik. 

/forrás: internet/

Jószay Magdolna :
Lélekpár..


A nap lenyugszik lassan a ház mögött,
s már tudom, mit érzel.
A gondolat nálad jár, lelkeink között,
s álmokat képzel.

Fogadj hát engem, ezért és így,
ha léted ólom-helyzetbe kényszerít.
Vigaszra lelhetsz, ha másra tán nem is,
a képzelet nyomasztó terheket enyhít.

A ház mögött lassan lenyugszik a nap,
ki tudja, mit hoz és mennyit ér a holnap.
De álmod a tiéd és megnyugvást hozhat,
s egy közös hullámhossz, hol békét találhatsz..

Várnai Zseni :
csendes éj..
 

A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.

Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.

Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám...Anyám...

Reményik Sándor:
én a szívemet..


Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
S akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen
E balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
Én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
S cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
S fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
És nem jutott az egész senkinek.

Kun Magdolna:
GONDOLAT...


Az idő lékes hajójában mind egyek vagyunk,
nem számít honnan jövünk, merről indulunk.
Egyetlen utunk van, mely a végtelenbe mutat,
letérni róla hiába akarunk- a szívet mindig
legyőzi a bennünk élő tudat.
Az ész azt mondja; ma élünk- holnap meghalunk,
de nem mindegy mit, hogyan teszünk,
s amíg lesz pillanat, hogy gondolkozzunk ezen,
számtalan esély van rá, hogy nyerni is merünk..