Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni.
Elszakadni. Megszabadulni.
Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk.
Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet.
Minden egyes ciklust le kell zárni.
Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek.
Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot.
Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

(Paulo Coelho)

Egyetlen érzés mindent elhomályosít.
Egyetlen hang mindent elsüketít.
Egyetlen szó minden eltakar. 
Mégis:
érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.

(Weöres Sándor)

Aki az erdő fáitól, a szikláktól, a zuhogó pataktól, a vándorló felhőktől kéri kölcsön a
gondolatait, az nem is fogy ki soha belőlük.

(Mikszáth Kálmán)

Wass Albert: 
Te és az Isten...
 

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.