Ernest Hemingway az Illinois államban található Oak Parkban, 1899-ben látta meg a napvilágot, egy tehetős polgárcsalád gyermekeként. A fiatalember apjához hasonlóan igazi kalandor természet volt, emellett pedig főként az irodalom érdekelte; így aztán alig 17 esztendősen otthagyta iskoláit, és újságíróként próbált meg elhelyezkedni, majd 1918-ban önkéntesként csatlakozott az első világháborúban harcoló amerikai alakulatokhoz. Mivel az orvosi vizsgálatok során felfedezték rövidlátását, végül a Vöröskereszt Mentőszolgálatának munkájában vett részt. Szolgált többek között Párizsban és Milánóban is, majd harcolt az osztrák–magyar fronton, ahol egy ízben meg is sérült.
Háborús élményei ihlették egyik leghíresebb művét, mely a Búcsú a fegyverektől címet kapta. Hemingway a világháborút követően riporterként tevékenykedett, első feleségével, Elizabeth Hadley Richardsonnal Párizsban élt, és a görög–török konfliktusról küldött tudósításokat egy torontói lap számára. Egy ideig – James Joyce-hoz és Ezra Poundhoz hasonlóan – ő is Gertrude Stein Párizsban élő amerikai írónő pártfogoltja volt, majd feleségével Kanadába költözött. Hemingwayről elmondható, hogy nyugtalan, kalandvágyó alkata miatt tartózkodási helyét igen gyakran változtatta – eközben feleségei mellett számos szeretőt is tartott.
Írói karrierjét 1925-ös műve, A mi időnkben című novelláskötet nyitotta meg, a két évvel későbbi Férfiak nők nélkül című alkotás pedig már hírnevet hozott számára az Atlanti-óceán mindkét partján. Közben Hemingway elvált első feleségétől, és a katolikus Pauline Pfeffert vette el, miközben ő maga is áttért protestáns hitéről. A házaspár 1928-tól a floridai Key Westben élt, az író alkotásainak nagy része ezen az idilli tengerparton született meg. Hemingway már itt kapott hírt apja, Clarence öngyilkosságáról is, ami mélyen megviselte, és később az Akiért a harang szól című mű megírására ösztönözte.
Közben a kalandor író bejárta az egész világot, tudósított Kínából, vadászott Afrikában – ekkor született például a Kilimandzsáró hava című regénye – majd részt vett a spanyol polgárháborúban is, ahol a Francóval szemben álló köztársaságiak pártján ragadott fegyvert. Spanyolországban töltött évei alatt írta meg egyetlen színművét, mely az Ötödik hadoszlop címet viselte. A háborús szerepvállalás később hozzájárult Hemingway második házasságának megromlásához, ugyanis a katolikus Pauline ebben a küzdelemben inkább a jobboldali erőkkel szimpatizált. Az író 1940-ben vált el második feleségétől, majd néhány hét után ismét megházasodott, ezúttal egykori spanyolországi riportertársát, Martha Gellhornt vezette az oltár elé – vele négy évet élt együtt.
Időközben kirobbant a második világháború. Az Egyesült Államok 1941. decemberi hadba lépése idején Hemingway Kubában tartózkodott, és a haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. Hamarosan nyughatatlan lelke Angliába vitte az írót, hogy a front közvetlen közeléből tudósítson a hadi eseményekről, melyeknek ismét aktív részese lett: részt vett a normandiai partraszállásban, és az elsők között vonult be alakulatával az 1944 augusztusában felszabadított Párizsba.
A többszörös háborús hős a harcok után Kubába tért vissza, ahol életét ismét egy háborús riporternővel, Mary Wells Monksszal kötötte össze. Hemingway a Finca Vingia nevet viselő birtokon írta meg leghíresebb regényét, Az öreg halász és a tengert, mellyel 1953-ban Pulitzer-díjat, a következő évben pedig irodalmi Nobel-díjat szerzett – életmódját híven mutatja be, hogy utóbbi elismerést afrikai repülőgép-balesete miatt nem tudta személyesen átvenni. Hemingway most is csupán szerencséjének köszönhette, hogy túlélte a balesetet. Következő éveit már Kubában – viszonylagos – nyugalomban töltötte, és a szigeten maradt Castro hatalomátvétele után is, akivel állítólag szívélyes viszonyt ápolt.
A kubai évek alatt egyre súlyosabbá váltak Hemingway alkoholproblémái, ráadásul depresszióban is szenvedett, ezért 1959 novemberében az idahói Ketchum városába költözött, hogy elektrosokk-terápiákon találjon gyógyulást. Az író betegsége nagyban hasonlított apja, Clarence állapotára, és a két férfi végül ugyanabban a tragikus sorsban osztozott: Ernest Hemingway 1961. július 2-án főbe lőtte magát ketchumi otthonában. Halálát a temetés előtt balesetnek állították be, Mary csak évekkel később vallotta be, hogy férje önkezével vetett véget életének.
Ernest Hemingway Nobel-díjjal koronázott pályája nem csak az amerikai, de a világirodalom szempontjából is kiemelkedő jelentőségű volt, amellett, hogy az utókor a valaha élt legjobb tudósítók között is nyilvántartja a nagyszerű író nevét. Hemingway fellépése lendületet adott az amerikai prózának, mely a 19. századi visszafogott kezdet és a rövid életű Jack London munkássága után meglehetősen szegényes volt az irodalom más területeihez képest. Az író pályája a prózai műfaj amerikai hőskorának kezdetét jelezte, mely során Hemingway és a másik gigász, William Faulkner rivalizáltak egymással. Míg azonban Faulkner stílusa kifejezetten „áramlónak” hatott, addig Hemingway a szűkszavú írás egyik legnagyobb mestere volt: az általa jéghegy-elvként aposztrofált módszer híveként azt vallotta, az olvasót arra kell késztetni, hogy kutassa az értelmet a sorok között, hiszen az is úgy bújik meg, mint a jéghegy vízfelszín alatti része. Az amerikai író műveiben egy férfiközpontú világ tárul elénk, melyben a bátorság, elszántság és helytállás erényei könyörtelenül érvényesülnek – azon erények, melyek végigkísérték Ernest Hemingway fényes pályafutását is.
/forrás:internet/
