Wass Albert:
Alkonyati rózsák..


Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat.
Ó délibábos alkonyati rózsák...
Ó őszbe szálló, szép álom-hajó...
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való...
Mikor a fátylas őszi hervadásra
reá-lehel az alkonyat varázsa,
a múlt nyaránál fényesebb a fény...
Az elmúlást ki soha sem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:

Wass Albert:
Tóparton..


Titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszádon úszott át a hold...
S a nyári éjnek mystikus fátylában
remegve játszott száz piciny kobold.

Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
egy tündér-ország rezgő fátyola...
Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
mint vártemplomban búgó orgona...

Egy vén daru vonult a tó felett,
ő zengte el búsan panasz-dalát,
s a csillaghulló nyári éjjelen
fáradt szívem itt megnyugvást talált...

A daru elment... s egy pillanat alatt
zokogni kezdett sok piciny kobold...
A titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszád úszott át: a hold.

Wass Albert:

A régi képek..

Ha néha, néha nyári éjszakán

Eszembe villan egy-egy régi álom,

A holdsugarán, csillagfényen át

A régi képek halvány fényét látom ...

Mikor a sötét fenyves erdők mélyén

Nekem zenélt a zúgó vadpatak,

A csendes, néma, rózsás esti fényben

Kék hegyek közt nyugodott a nap ...

Mikor a párás, zöldvizű mocsárban

Nagy hápogással keltek föl a récék,

Halkan zizegő nádas sűrűjében

Órákig lestem egy réti sas fészkét ...

Mikor a hűvös nyári hajnalon

A vágott szélén jártam lopva, csendben,

Őzbaknak néztem minden barna foltot,

Lombok közt suttogó szellőt kerestem ...

Mikor a sziklák égbe nyúló ormán

Előttem játszott egy zergegidó,

Körülöttem volt a kék havas,

Hol szűz-fehéren csillogott a hó ...

Aztán még sok-sok minden elvonul,

Zöld tölgyfaerdő, mindenféle vad ...

De egyszer minden, minden elrepül,

Csak holdsugár és csillagfény marad ...

Vidám napot mindenkinek:)