A húsvétot a keresztények mindenhol a világon ünnepelik. Szicíliában hatalmas népünnepélyt rendeznek. Finnországban azonban húsvéti boszorkányokkal riogatják a gyerekeket. Hazánkban a húsvétnak megvannak a maga jelképei és kellékei.. barka, nyuszi, csirkék és bárányok, sonka, tojás, no meg a locsolkodás.

A locsolkodás tipikus magyar hagyomány, bár Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is ismert. Magyarországon már a XVI. századból is találunk írásos emlékeket a locsolkodásra. Húsvét hétfőn a fiúk, férfiak vízzel, újabb szokás szerint illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat, asszonyokat, hogy azok mindig frissek, üdék maradjanak.

A locsolkodás másik célja a termékenység biztosítása. Észak- és Nyugat-Magyarország egyes falvaiban locsolás helyett a vesszőzés dívik. Mindkét szokás az ősi termékenységvarázsló rítusokból ered. Húsvét hétfőt vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték.

Még a XX. század közepén is elterjedt volt a vödörnyi vízzel való locsolás. A tanyákon, falusi helyeken pedig az itatóvályúba dobták az ünneplőbe öltözött lányokat. A városokban, illetve napjainkban szinte mindenhol a locsolás finomabb formája terjedt el. A vödröket, szódás szifonokat felváltotta az illatos parfüm vagy kölnivíz. A locsoláshoz illik locsoló verset is mondani, a lánytól kapott hímes tojás reményében.

Wass Albert: 
Rózsaszirmok ..

Leszállt az alkony s egy lenge szellő 
Tündér rózsát hintett az égre, 
Fülembe suttogott egy bús mesét, 
S tova libbent a messzeségbe... 

Egyszer, régen, mikor még volt öröm, 
Egy tündér élt nyíló rózsák között, 
Alatta vígan csillogott a tó 
S a zord szikla bíborba öltözött... 

Ha jött az est, ott dalolt a szellő 
A bércen harsogott a vadpatak, 
S a szellő halk suttogása mellett 
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ... 

Azóta mindig, mikor jön az est, 
S bíborban úsznak a hegyoldalak, 
A szellő halkan az égre szórja 
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat... 

Én is olyan bús szellő vagyok, 
Verseim picinyke rózsaszirmok, 
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt, 
Haloványkék végtelenbe szórok..

József Attila:
Fohászkodó ének ..


A szívem ócska, istenes, remek 
Szelence s rajta nem fogott a rozsda. 
Nyitott tenyéren nyújtom a magosba 
S a hajnalbíbor ércén megremeg. 

Isten, ha vagy - és benned hinni kell 
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak - 
Ha vagy és vélem terveid is vannak, 
Ó, add, a csókját ifjan érjem el! 

Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről, 
Csak öklöm ütné kétkedők hadát 
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből, 

Marokkal összecibálom haját, 
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád 
Bús kürtje távol barna part felé.

Ady Endre: 
AZ ÉLET ..

Az élet a zsibárusok világa, 
Egy hangos vásár, melynek vége nincs. 
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, 
Megvehető akármi ritka kincs. 
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak 
Kufár lélekkel hasznot, üzletet; 
Itt alkusznak, amott már áll a vásár, 
A jelszó mindig: eladok, veszek!... 

Raktárra hordják mindenik portékát, 
Eladó minden, hogyha van vevő: 
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, 
Rajongás, hit, eszmény és szerető. 
Aki bolond, holmiját olcsón adja, 
Az okos mindig többet nyer vele, 
A jelszó: egymást túl kell licitálni, 
Ádáz versennyel egymást verve le! 

A szív az üzlet leghitványabb tárgya 
S eladják mégis minden szent hevét. 
Akad vevő rá, egymást licitálja, 
Hogy a holmit atomként szedje szét. 
Folyik a vásár harsogó zsivajban, 
Az egyik kínál, másik meg veszen, 
Csak néhol egy-egy végképen kiárult, 
Kifosztott lélek zokog csendesen. 

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, 
Bolondok bizton, balgák szerfelett, 
Eddig az ő példájukat követtem, 
Ezután én is másképpen teszek, 
Lelkem, szívem kitárom a piacra, 
Túladok én is minden kincsemen... 
De nincs erőm ily nyomorulttá válni, 
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

Petőfi Sándor:

A tavaszhoz..

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!  

Radnóti Miklós:

Virágének..

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

József Attila:

TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Végh György:
Virágzó április..

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld 
virágoktól tarkabarka.

Radnóti Miklós:
Április..

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.