Nagy László :
Egy kék lepke...



Egy kék lepke, meg egy sárga
hőségben játszanak,
ezüstösen zúg a nyárfa,
testemnek árnyat ad.

Sárga tarlón árpakéve,
göndörke pára száll,
életünk arannyá érve,
ez a nyár: aranytál.

Szép a lepke, ezüst nyárfa,
árpának aranya,
derekad és lábad szára
mintha rám hajlana.

Örvendezek, pedig rögtön
indulok, izzadok,
elejtek a nyári földön
sok tüzes csillagot.

Lesznai Anna :
A szó..


Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.

A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.

Énbennem mélyen meglapulva
Bezárva búgó gyöngyburokba,
Lelkem fenekének fövényén
Alszik a szó.

Hangzása halk hullámharang,
Sosem hallottan, mindig mondott,
Érthetetlenül egyszerű,
Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.

Kaffka Margit:
SZERELEMDAL
( Shei Min )



Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle szőhetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messziről áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irigylem
A boldog isteneket.

szép napot kedves Látogatóim.. :)

 Várnai Zseni:
Csodás...


Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

"Biztass, hitess vagy áltass engem,
hogy jól csináltam, amit tettem.
Emeld fejem magasra itt
a kétségek hada felett,
vond fénybe vad csikorgó útjaim,
amelyeken vacogva elmegyek
félelmeim sziklái közt,
öklömben védve a szívem,
mikor a fényben feltűnő
partok felé a hidat keresem."

Váci Mihály

Szabó Lőrinc: 
Holdfogyatkozás..


Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
Ünnepély ma a megbűvölt világ
s nagy némajáték: éjfél s egy között
Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön, s úgy üzen felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
De, lám, a csillag újra gyúl s tovább
hinti az űrbe halk álomporát.
Bár meg se moccan, rohan minden út.
Kúszik rólunk is a fekete kúp.
Búcsúzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekül
s ott játszik tovább, ezüst csöndű fény,
a pók sokszögű tündérlemezén.