Nézd az éjszakákat a csillagok, és ne az árnyak szerint. Az életed pedig a mosolyok, és ne a könnyek alapján mérd.
2010. május 24., hétfő
Eszter
Naptári napok:
Május 24.
Név jelentése:
Mirtusz, csillag
Név eredete:
Héber vagy Perzsa eredetû
Név elemzése:
Az Eszter név kedves, barátságos, nyílt személyiség kialakításában segíthet. Alapvetõen jó természetû, de stílusa olykor gunyoros. Beszédes természetébõl adódóan könnyen ismerkedik és barátkozik. Szívesen és bizalommal fordulnak hozzá (nyílt és õszinte természete miatt) azok, akiknek nehéz a helyzetük. Nagyon jó ötletei vannak, gyorsan hoz döntéseket, de amikor cselekednie kellene, sokszor halogatja a tennivalókat. Ez elsõsorban önbizalomhiányával magyarázható.
2010. május 23., vasárnap
Benedek Elek
Pünkösdi harangok
Olyan szépen cseng a harang,
Mindha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyíl a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.
Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek,
S térde hullva mondjunk hálát
A mindenség Istenének.
Reviczky Gyula:
Pünkösd ünnepére
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
2010. május 22., szombat
Dsida Jenő:
Pünkösdi várakozás
Kész a világ, Feszült ünnepi várás Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya Megtöltve minden lélek-lámpa, Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van, Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék Némán zokogva kering útjain, S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik És felzúg Istenéhez: Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk, Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet Legyen világosság!... És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!
A májusi pünkösdi időszak jelentős szertartása a zöld ágak házba vitele. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek. Az ősi termékenységvarázslások emléke ez a szokás, de egyben védelem is a rontás, a boszorkányok ellen. A földbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől, a kártevőktől.
Aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz. A hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget, keléseket. A teheneket nyírfaággal veregették, hogy jól tejeljenek. Van ahol kenyérhéjat égettek, hamuját a gabonaföldre szórták, hogy jó termés, gazdag aratás legyen.
Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra. A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak (a tojás termékenységszimbólum), és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács). Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg. A bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.
A pünkösdi királyt a legények közül választják ügyességi versenyeken. Európa nagy részén a középkor óta élő szokás, gyakoriak a lovas versenyek, különféle ügyességi próbák, küzdelmek. Magyarországon a XVI. századtól kezdve vannak írásos nyomai a hagyománynak. Legérdekesebb leírása Jókai Egy magyar nábob című regényében olvasható. A pünkösdi király megválasztása után egy évig "uralkodott", azaz ő parancsolt a többi legénynek, az ivóban ingyen ihatott, minden lakodalomra, mulatságra meghívták.
Magyarországon csakúgy mint Európa számos országában a pünkösd ünneplésében keverednek a kersztény illetve az őspogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. A római birodalomban május hónap folyamán tartották az un. Florália ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a rózsa a jázmin és a bodza.
A keresztény egyházi ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk."
Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.
2010. május 10., hétfő
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy mindig útközben élsz)
(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)
2010. május 7., péntek
„A szerelem a lélek selyme,
a szív bársonyvirága,
melynek magvát minden szívben
elültette a teremtés,
de amely csak minden ezredik szívében
érik meg igazán pompázó virággá.”
Rabindranath Tagore:
Áldozati énekek
9.Balga, te, ki magad vállain akarod vinni saját magad terhét! Koldus, te, ki saját ajtódhoz mégy könyöradományért!
Ágyam mellett utolsót lobban a mécses: a hajnal első madaraival ébredtem. A nyitott ablak mellett ültem, s lágy hajamon friss virágkoszorút viseltem. Az országúton, a rózsaszínű reggeli ködben fiatal vándor igyekezett. Nyakában gyöngysor csillogott, s fejére arany kévékben hullt a fény. Az ajtóm előtt megállt, és vágyakozva kiáltott: "Hol van Ő?" A szégyen miatt nem mondhattam: "Én vagyok, ifjú vándor, én vagyok ő!" Alkonyodott, s nem világított a mécses. Kedvetlenül fonogattam hajam. Jött az ifjú vándor - kocsiján - a búcsúzó nap sugaraiban. A por belepte köntösét, lovainak száját a hab. Ajtóm előtt leszállt, s elgyötört hangon faggatott: "Hol van Ő?" A szégyen miatt nem mondhattam: "Én vagyok, fáradt vándor, én vagyok ő!" Áprilisi éjszaka. A mécses ég a szobámban. Lágyan fúj a déli szellő. a lármás papagáj is szendereg a kalitkában. Mellényem színe, mint a pávakakas taréja, köpenyem zöld, mint a frissen nőtt fű. Zümmögve őrzöm a sötét éjszakát: "Én vagyok, kétségbeesett vándor, én vagyok ő!" |
CSALOGÁNY CSATTOG
Balássy László fordítása
Csalogány csattog. Honnan tudta már
a fény előtt, hogy kél a napsugár,
midőn még az éj sárkánya az ég
köré fonta fekete kötelét?
Szárnyas kis hírnök, hogy talált reád
Kelet heroldja a sötéten át,
míg szunnyadtál a bozótban, s a lomb,
az ég sátra sűrűn föléd hajolt?
Az éjbe-merült táj felett a te
dalod volt az élet üzenete.
Ébredj, alvó, emeld fel homlokod,
öleld az áldó, vérpiros napot,
s zengd a csalogány ujjongó dalát!
Ó, nő, te nemcsak az Isten kezeműve vagy, hanem a férfiaké is; mindig ők díszítenek fel a szívükből vett szépséggel.
Költők arany képek fonalaiból szőnek hálót neked; festők mindig új halhatatlanságot adnak alakodnak.
A tenger gyöngyeit adja, a bányák aranyukat, a nyári kertek virágaikat, hogy betakarjanak és elborítsanak, hogy drágábbá tegyenek téged.
A férfiszívek vágya ifjúságodra árasztotta glóriáját.
Félig nő vagy és félig álom.
2010. május 6., csütörtök
A tea élvezete Európában sehol máshol nem része annyira a hétköznapoknak, mint Angliában. Mégis, Anglia az egy fõre jutó éves 3,2 kg-os teafogyasztásával csak a hetedik az európai ranglistán. Az írek az elsõk. 1998-as adatok szerint a világ elsõ teafogyasztója Paraguay, ahol fejenként 11,7 kg fogy évente. Ez nagyjából fejenként napi 15 csészének felel meg.
Évente nagyjából 3 millió tonna teát termelnek a világon a szükségletek fedezésére. 1952-1998 között Európa legfontosabb teakereskedelmi központja a londoni „Tea Exchange“ rendszeres árverései voltak. Ma már a gyártó országok tõzsdéin folyik a teakereskedelem. Ezek között olyan városokat találunk, mint Kalkutta, Colombo és Mombasa.
A teanövényt elõször a portugál és holland kereskedõflotta hozta a XVI. században Európába. Franciaország, Németország, Portugália, Hollandia és Olaszország akkoriban már elkezdett teát importálni, de ezekben az országokban egészen a XVII. századig a kávé volt a legkedveltebb ital. Azonban Angliában és Oroszországban egyre nagyobb volt a piaca ennek a forró kínai italnak. A tea túlnyomórészt tengeri úton érkezett Európába, azonban Oroszországot az akár 300 állatból is álló tevekaravánokkal szárazföldi úton látták el. A tea sorsa fordulópontjához érkezett, amikor 1662-ben II. Károly feleségül vette a portugál hercegnõt, Braganzai Katalint. Anglia új királynéja szenvedélyes teafogyasztó volt már jóval azelõtt is, hogy új hazájába érkezett volna. Hozománya része volt egy láda értékes kínai tea is, melyet az udvarban élõ fõúri barátainak kínált. Hamarosan terjedni kezdett az új ital hírneve, és egyre többen akarták megkóstolni, bár a magas árak miatt ez az élvezet csak a gazdagok elõjoga maradt.
A magas árakat a hatalmas importadók okozták, melyet az igencsak meggyötört angol államkincstár bevételeinek növelése érdekében vetettek ki. Ez különösen az amerikai kolóniákat bosszantotta, mert nekik nem volt befolyásuk az adópolitika irányítására. Ennek volt a következménye a csempészés és a brit East India Company termékeinek bojkottja. A konfliktus 1773-ban, a „bostoni teadélután“ néven elhíresült eseményben érte el tetõpontját. Ekkor ugyanis a város polgárai az East India Company kikötõben tartózkodó három rakomány teáját behajították a tengerbe. A történelemkönyvek ezt a napot jegyzik fel az amerikai függetlenség kezdeteként.
A XVIII. század végére a tea vált a legkedveltebb angol itallá, reggeli italként megelõzve az „Ale“-t, az angol sört is. A teafogyasztás jelentõs növekedésének alapja a kereskedelmi korlátozások leépítése volt. Egyrészt elfogadták a „Commutation Act“ törvényt 1784-ben, mely drasztikusan csökkentette a teára kivetett adók mértékét: 119%-ról 12,5%-ra. Másrészt pedig a „Navigation Acts“ törvény hatályon kívül helyezése megszüntette az East India Company kereskedelmi monopóliumát, így megnyílt a piac. Megszüntetéséig ez a rendelkezés csak brit hajóknak engedélyezte a tea behozatalát brit kikötõkbe.
A piac megnyitása elõnybe hozta a gyors amerikai kereskedõhajókat. A keskenyebb, és hatalmas vitorlákkal felszerelt ún. „Tea Clipper“ hajók mindössze 100 nap alatt tették meg a hosszú tengeri utat Kínába, szemben az angol hajók egy évével.
Még versenyeket is rendeztek, és fogadásokat kötöttek a „Tea Clipperekre“. Olyan idõszak volt ez, mely az 1860-as évekre a gõzhajó feltalálásával és a Szuezi Csatorna megnyitásával hamarosan véget is ért. A hatalmas út így 7000 km-rel lett rövidebb.
1900-ig az éves angol teafogyasztás 100.000 tonnára növekedett. A teázás a délutáni teázás szokásával – könnyû étkezés ebéd és vacsora között – a brit hétköznapok máig fontos részévé vált.
Az elsõ kínai tealeveleket még nyitott edényekben forralták fel. A Ming-dinasztia idejében (1368-1644.) azonban felismerték, hogy a tealevelek forró vízben való áztatása eredményezi a legjobb ízhatást. Ezért egy fedeles edényt kezdtek alkalmazni, mely megtartotta a meleget. Bár az edényt eredetileg a bor felforralására használták, remekül használható volt teafõzésre is. A teaforraló edénynek ebbõl a kezdetleges példányából alakult ki a híres kínai porcelán mai formája.
Egy sokat utazó buddhista szerzetes hozta a teamagokat Kínából Japánba a IX. században. Miközben a régi kínai tearituálék lassan kihaltak, a japánok a buddhista hittel párhuzamosan kialakítottak egy ünnepélyes ceremóniát, melynek neve Chano-yu. A mai napig is gyakorolják ezt a japán kultúra magjának számító hagyományt.
A Tang-dinasztia idejében (i.sz. 618-906.) a teát már nemcsak gyógyászati céllal itták, hanem élvezeti cikként is fogyasztották. Ezt az idõszakot nevezzük a „tea aranykorának“. Az ital elkészítése és felszolgálása ünnepélyes szertartássá változott, a termelést és a feldolgozást pedig gondosan ellenõrizték, és szigorú szabályok vonatkoztak rá. Például a szüretelõk nem fogyaszthattak fokhagymát, hagymát vagy erõs fûszereket, nehogy az ujjhegyeken megmaradó erõs szagok beszennyezzék a leveleket
A teát írásos formában elõször az i.e. III. században említik. Egy tekintélyes kínai sebész a teát ajánlotta az éberség és a koncentrációs képesség javítására.
A teát az i.sz. III. századig gyógyszerként vagy vad teacserjék leveleibõl készült fõzetként használták. A teával szembeni növekvõ kereslet kielégítése érdekében földmûvesek kis teacserjéket kezdtek ültetni. Írásos dokumentumok szerint i.sz. 350 körül a dombos kínai Szecsuán tartományban már mezõgazdasági méretekben termesztették a teát. A telepítés, szüret, szárítás és feldolgozás eredményes mezõgazdasági módszerré fejlõdött.
A VI-V. században Kínában gyorsan növekedett a tea népszerûsége, és a Jangce folyó mentén újabb és újabb ültetvények jelentek meg. A teát királyoknak kínálták ajándékként és a más országokkal folytatott kereskedelem értékes árucikke lett.
Idõvel a kínaiak kifejlesztették a zöld teát. A fekete teával ellentétben a zöld tea készítéséhez nem fermentálják a leveleket (a levelek nedves környezetben való erjesztése és oxidálása), így könnyebb az aromája és jobban oltja a szomjat.
További fejlesztések eredménye volt a vörös tea (Oolong), melyet csak részben szárítanak és a fekete tea, melyet teljesen fermentálnak, így több benne a színanyag és erõsebb. A fekete tea emellett jobban eltartható, aminek például a hosszú európai szállítóút miatt nagy jelentõsége volt.
I.e. 2737-ben Shen Nung kínai császár éppen a kertjében sétálgatott kezében egy csésze forró vízzel. Egy hirtelen szellõ egy vadon növõ teacserje leveleit fújta a csészébe. A császár figyelmes lett a kellemes illatra, megkóstolta, és meglepve tapasztalta, hogy felfrissült az italtól. A legenda szerint így fedezték fel a teacserjét és a tea készítését.
2010. május 5., szerda
Wass Albert:
Elkésett szerelmeslevél
Bocsásd meg, hogy csak ma írom
hozzád e régvárt levelet,
mikor az elfutott időt
már visszahozni nem lehet,
mikor lassan hajlott lett vállunk,
hajunk deres, kedvünk nehéz...
Bocsásd meg, hogy íly nagyot késett,
Szinbád, a vidám tengerész.
Hajómat hullámok dobálják,
ringattak színes tengerek,
tündérek, sellők, boszorkányok
bűvöltek a vizek felett.
vihar tülkölt olykor, s vérszínű
tornádó csalta ki merész
birokra kedvem... sment, dalolt
Szinbád, a vidám tengerész.
Nem gondol Rád? Ki tudhatja,
mire gondol a csönd a mélyben,
míg fönnt orkánok orgonálnak
és bőg a szél, s a gyilkos szélben
árbóc ropog, vitorla reccsen,
az élet olcsó, úr a vész...
Így élte életét bolondul
Szinbád, a vidám tengerész.
De olykor, ha leszállt az éj,
hullám pihent s a szelek álltak,
csönd volt s a csillagok feredni
korallos szűz mélységbe szálltak:
mint kit titkos varázslat vert meg,
szive üres lett és nehéz,
s korlátnak dőlve messze nézett
Szinbád, a vidám tengerész.
S tenger fölött, idő fölött
mint halvány, messzi csillagot,
a csillagpárás éjszaka
egy álomarcot ringatott.
Az arcodat. S felzajlott távol
egy emlék, édes, mint a méz...
Rád gondolt és nagyot sóhajtott
Szinbád, az árva tengerész.
S ma vén hajómon elborongva
ím látod: Rád emlékezem.
Tépett vitorlám rongyait
búcsúkendőként lengetem.
Oly rengeteg sok, amit érzek,
s amit mondhatok, oly kevés:
Csak téged hordott szíve mélyén
Szinbád, a hűtlen tengerész.
Te voltál én, és én Te voltam.
Menekültem, s jöttél velem.
Te voltál, kedves, legelső
s a legutolsó szerelem
S mint koldussá lett vén kalóz,
prédált kincsére visszanéz:
úgy gondol ma Rád búcsúzóul
szinbád, az öreg tengerész.
Mondják: talán még élünk egyszer,
- Ki tudhatja az igazat?
De ha így lesz, új életében
örökre melletted marad.
Vitorlát bont majd, színeset,
illatos víg szelet idéz,
s dalolva száll tengerre Véled
Szinbád, az örök tengerész.
– Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?! Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. – Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted? – Értem – hebegtem megrendülve. – Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted? Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha. – A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…” (Wass Albert: Nagyapám tanítása)
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
villám-világos éjszakákon.
2010. május 2., vasárnap
Ady Endre:
Itthon
Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem.Beteg vagyok, az élet megtört,
Anyám.
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam,
Beteg vagyok, az élet megtört.De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,
Anyám.
Mondd, miért sírsz? Engem siratsz talán?...
Nem érdemlem...
De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.Már hallom a harangszó hangját,
Anyám.
De jó is itt, e csendes kis tanyán -
Leroskadni...
Már hallom a harangszó hangját...
Kibédi Ervin:Ahogy a napok rövidülnek...
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Még lehet, még lehet...
Túrmezei Erzsébet:
Hiába vár
Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.
Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Óh hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült melettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!
Azután egyszer Ő is útrakelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...
Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!
S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.
Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.
Anyának lenni
Anyának lenni, - azt jelenti:
hiúz-szemmel nézni a világot,
vizsla-orral érezni a szagot,
delfin-füllel hallani a hangot,
kanca-nyelvvel kóstolni az ízt,
bivaly-tüdővel szívni levegőt,
oroszlán-szívvel pumpálni
az erekbe a vért!
Őz-lábbal futni,
nyúlként aludni,
macskaként bújni,
őrizni apró tárgyakat, - lehet az
emlékkönyv, érdemrend,
sárga cédula,
csókolni kedves holmikat,
legyen feszület, zászló,
jéghideg bilincs,
imádni a termést,
akkor is, ha
vadalma, vadkörte,
zamatos, szaftos,
éretlen, fanyar,
de mégis méhednek
gyümölcse!
Jószay Magdolna:
mikor a nap felkel,
Nagyanyókám elé állok,
sok-sok szeretettel.
kötöttél, horgoltál,
Te az egész családunknak
édesanyja voltál.
Nadányi Zoltán: Anyu
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik,
minden bajom, gondom.
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy anyu!
kávéba, mártásba,
csak egy szóba kerül,
csak egy kiáltásba.
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van,
ilyen kis gyerekkel.
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.
anyu fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.
Beney Zsuzsa: Anya dúdolja
hogyan vártalak?
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek
Ágh István:
Virágosat álmodtam
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.
2010. május 1., szombat
Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük..
Úgy gondolom, hogy az ünnepeket a lelkünkben hordozzuk, egy mosoly, csillogó szempár,vagy csilingelő nevetés mind, mind hozzájárul lelkünk ünnepéhez..
Azt tartja a mondás, hogy az élet egy utazás, de ha nincsenek benne ünnepek, az olyan, mint amikor nagy távolságokat teszünk meg vendégfogadók nélkül.
Legyenek hát az életünkben vendégfogadók és varázslatos ünnepek.
Édesanyám köszöntését én már sajnos több éve személyesen nem tehetem meg.
De itt őrzöm a lelkemben és amikor a bátorító szavaira gondolok, szinte hallom.. Ircsikém meglátod minden rendben lesz.. simogató kezét érzem az arcomon, olyankor erőt kapok ettől az ünneptől..és van erőm tovább adni a gyermekeimnek mindazt a sok varázslatot, amit a szüleimtől kaptam.
Köszönöm Neked Anyu!