Pentatonix - Hallelujah

Kassák Lajos: 

Advent van..

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

Márai Sándor gondolata:

 Áldott Adventi készülődést  :) 

 Csepregi Éva : Mama

 

 "A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok.

 – Fizetni, urak, fizetni!

 Visszaadni mindent kamatos kamatokkal, amit az öreg bankár, a Föld adott. 

Nézzétek a Nyárfát! Az a jó adós! Utolsó sárga levélbankóját is visszaadta már, és most úgy áll a berekszélen, mint a becsületes adós: levetkőzve és elhagyottan.

 A Bükk is tisztességes fajta, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig komisz, tolakodó népség. Először csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. 

Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak.

 Ha jön a végrehajtó, csak átsuhan az ágak között, nem tud belekapaszkodni semmibe.

 Bezzeg a Tölgy meg a Cser! Nem, ők nem fizetnek. Itt-ott egy kis kamatot, de aztán táguljon az a végrehajtó, mert nem állnak jót magukért. 

Néha ölre mennek a széllel, mely perlekedve tépi a zizegő cserleveleket, de bevasalni alig tud valamit.

 – Nem fizetünk! – kiáltják a cserfák. – Majd tavasszal! – És a szél is megunja a meddő verekedést.

 Alkonyattal elpihen ő is a völgyek ölén, de előbb még beszámol gazdájának: 

– A Nyár, Nyír, Bükk és többiek megfizettek, uram. Csak a Cser... különösen a fiatalja... Ne adj nekik máskor! 

Nem fizetnek. Verekedni kell minden krajcárért... Ne adj nekik többet, uram.

 A Föld álmosan mozgolódik.

 – Ne bántsd őket. Majd tavasszal megfizetnek. Alapjában jóravaló népek... Nem aludnánk? 

És az őszi estében mélyet ásít a Föld, és elalszik az erdő. 

Alszik a szél, alusznak a fák, csak apró kis cserbokrok zizegnek néha, mert álmukat zavarja a rossz lelkiismeret."

/ Fekete István /