Herman Hesse:
Éjszakai út..


Leszáll az éj, az út kihalt,

oldalt, álmos hullámveréssel,

a vízár lomha sodra tart

szembe a hangtalan sötéttel.

Mély medrében oly zsémbesen,

oly bosszúsan zúg s háborog,

mintha nyugodna szívesen,

s én ugyanoly fáradt vagyok.

Megyünk, bánatos utazók,

éjjel, idegen tájakon,

kitartón s nem hallatva szót,

/Ford.: Kálnoky László/

Rainer Maria Rilke:
Emlékszel még...


Emlékszel még az almára, mit adtam,

aranyhajad puhán simítva meg?

Tudod, mikor még oly sokat kacagtam,

s te kislány voltál még, gyerek.

Majd komor lettem. Szívem szinte perzselt,

új vággyal, régi bánattal teli...

Akkor volt, hogy a guvernánt a Werthert

kezedből tiltón vette ki.

És tavasz jött. A szám arcodra tévedt,

szemed kinyílt rám boldog-lelkesen.

Vasárnap volt. Harang szólt messze. Fények

villantak át a fenyvesen.

/Ford.: Fodor András/

Rainer Maria Rilke:
Kápráztató út..


Kápráztató út, fényvert messzeség,

Nap súlya csüng a szőllőskerteken.

És álomként egy kapu lép eléd

a láthatatlan falból szélesen.

Elégtek benne rég a kapufák,

de tartják még a herceg-koronát,

a pajzsot, hol a csúcsív összeér.

Ha belépsz rajta, vendég vagy. Kinél?

Borzongva nézel a vad mezőkön át.

/Ford.: Fodor András/

Rainer Maria Rilke:
Időnként..


Időnként késő éjszakán,

mint gyermek, ébred tétován,

jön a fasoron át a szél,

halk-csendesen falunkba tér.

A tópartig kuszik, matat,

fülelve szimatol.

Állnak a házak sápatag,

hallgat a tölgyfasor.

/Ford.: Fodor András/

Rainer Maria Rilke:
Álmaink..


Álmaink didergő márványszobrok,

berakjuk őket templomainkba:

vágyunk, mely testünket életre szítja,

ragyogtat köréjük koszorut, csokrot.

Szavaink mellszobrok hideg aranyból,

napjaink utján hordozzuk őket:

az élő istenek másutt nőnek,

magasba szökvén árnylepte partról.

Az ember mindig tétova, bágyadt,

fáraszt a tett, a pihenés,

de lelket kaptunk, sugárzó árnyat,

mely örök mozdulatokra kész.

/Ford.: Fodor András/

Szép napot ... :)