Rónai György:

Advent első vasárnapja


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz, pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán; Nem voltál rest naponta jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Rakovszky Zsuzsa:

December

Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…

Advent első vasárnapja az első angyal megérkezése ..


Az első vasárnap alkalmával egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből, az első vasárnap angyala. Leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, de sokan a nagy rohanás közepette nem veszik észre. Ma először, keresi azokat az embereket akik meghallják hangját.

Advent:
a várakozás megszentelése.

Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

(Pilinszky János)

Turmezei Erzsébet:
Adventi éjszaka

Fehér takaró,
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bün, se szenny, se sár,
se szin, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen igy volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!

Adventi naptár:

Az adventi naptár szokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német anyához kötődik, akinek kisfia, már türelmetlenül várta a karácsonyt. Ezért az anya egy kis játékot talált ki: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, amik közül a gyermek minden este megevett egyet. A kisfiú felnőttként üzletet csinált e kis játékból. Olyan naptárral árasztotta el a világot, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé van elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.

Néhány szó az adventi koszorúról:

Az első adventi koszorút a XIX. Században egy hamburgi lelkész, Johann Wichern evangélikus lelkész készítette el, aki egy felfüggesztett óriási szekérkerékre 24 gyertyát tett (amivel utalt az ünnep valamennyi napjára) és a falakra pedig fenyőgallyakat helyezett el. Később a kerékből koszorú lett, köréje pedig fenyőgallyakat fontak. A gyertyák száma az eltelt évek alatt 4-re csökkent, ez a négy gyertya ma már az adventi vasárnapok számát jelzi. Ma is hagyományosan fenyőgallyakból készül a koszorú, melynek uralkodó színei a zöld, a piros és az arany.

Az adventi koszorúnak sok változata létezik. Megvásárolható készen sok üzletben, virágboltokban, azonban természetesen elkészíthető saját kezűleg is.

A koszorú elkészítésének alapja lehet szalma, fűzfavessző, moha (virágüzletekben kapható), hungarocell, örökzöld, drótalap. A megvásárolt alap borítására használhatunk élő alapanyagot ( tuja, fenyő, borostyán ), különböző színű szalagot, terméseket (toboz, dió, szárított narancs vagy citrom, bogyók), száraz virágokat. A borítás elkészítése után díszíthetjük még masnikkal, aranyozott termésekkel stb. Végül szükség lesz még négy gyertyára, melyből hatalmas választék áll a rendelkezésedre. Választható kicsi, vékony, tömzsi, csavart gyertya, de általában az adventi koszorúra inkább a tömzsi gyertyákat használjuk.

A téli napforduló ideje a hagyomány szerint az advent kezdete..

A latin eredetű advent szó jelentése: eljövetel, megérkezés. Ez az időszak a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére való lelki felkészülés időszaka.

Eredetileg az adventi ünnep 40 napig tartott, majd a Gergely pápa-féle naptárreform 4. hétre rövidítette le.

A december 25. előtti utolsó vasárnapot advent negyedik vasárnapját, arany vasárnapnak, az azt megelőzőt ezüst vasárnapnak, advent második vasárnapját pedig bronzvasárnapnak nevezzük.

Advent idején a keresztények életvitelükkel minél közelebb szeretnének kerülni Istenhez, Jézus tanításához. Jézus születéséhez méltó módon imádkoznak, megbánják bűneiket, és még karácsony előtt szent gyónást végeznek, hogy tiszta lelkülettel éljék meg az egyik legnagyobb ünnepet.

Szép napot kívánok :)

,,Megtehettem volna.

Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét.

Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne,

és mégsem történik meg.

Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre,

mígnem a sors keze

- teljesen váratlanul -
megváltoztatja az egész életünket."

P. Coelho

Ezzel a verssel szeretném köszönteni, a ma születésnapját ünneplő Édesapámat.. Nagyon Boldog Születésnapot kívánok..

Gárdonyi Géza

Írás a Bibliába

Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
,,Ne félj: fogd a kezemet''

Gyermeknek is: ,,Mily szép rege'',
Bölcsnek: ,,Rejtelmek tengere!''
Fal, - s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
Csak megnyitom s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
Rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!...
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.

Rabindranath Tagore:
Te alkottál végtelennek


Te alkottál végtelennek,
Mert úgy tetszett a szívednek --
Lelkem törékeny edénye,
Mert akartad, testet öltött,
Újra, újra kiüríted,
S friss élettel újratöltöd.

Ezt a kicsiny nádtilinkót
Mindenütt hordod magaddal
És betöltöd a világot
Örökké új dallamokkal.

Kezed halk érintésére
Szívem bilincse lepattan,
S ujjongó szavak születnek
Arra, ami mondhatatlan.

Amit adsz, oly véghetetlen,
Hogy nem fér el két kezemben --
Évek tűnnek, korok múlnak,
Folyton töltesz dús kezekkel,
De az edény nem telik meg,
S ahova tölts, mindig lesz hely.

(Zoltán Vilmos fordítása)

Rabindranath Tagore
Tűrd, Uram...


Tűrd, Uram, hogy melléd települjek
S arcod láttán kissé felüdüljek.
Ami munka itt van a kezemben,
Legyen szabad később befejezem.

Szívem nem tud megnyugodni távol
Arcod boldogító látásától;
S mi a munkám? Hálószövés régen
Hálók partnélküli tengerében.

Ma a nyár jött lopva ablakunkhoz,
Ezer sóhajt és sejtelmes dalt hoz;
Kis erdőcske virágtengerében
Méhedongás zsong szerte a légben.

Itt a perc, hogy nyugodtan leüljek,
Arcod láttán viduljak, örüljek,
S a virágos, illatozó csendben
Zsolozsmás imámat énekeljem.

Harcos Katalin:

Időn át..

Évszakok úsznak át az időn,

vak árnyak karcsú táncot lejtenek.

Mesét susog a létünk, amidőn

rám olvadt karjaid ringva rejtenek.

Vacogó fagyból csicsergős tavasz,

majd perzselő nyárból elmúlás int nekem,

de itt vagyok, s te is velem maradsz.

Jöhet bármi, ha fogod a kezem.

Lásd, kéken úszik az ég felettünk,

és dúsan aranyló nap kísér haza…

ha fodrozó vízben tükörre leltünk,

lett szívünk őszi tüzek otthona.

Álmaink szédítő valóra válnak,

sóhajom iszod csókokba forrva.

Még szabad szállnia a rab madárnak,

s szertelen szerelmünk örök csoda.

Most vágyakban élek szívedbe rejtve,

múltunk, s jövőnk leng ide-oda…

Talán, ha jelenünk életre kelne

nem kéne félnünk többé soha.

Ezüst dér ül ki homlokodra – látom.

Most hajad selymét simítja két kezem.

Veled maradok egyetlen barátom,

mert érted ég szívemben a szerelem.

Mert évszakok úsznak át az időn,

míg múlandó létünk titkát felfedem.

A száguldásban csak egy, ami örök:

az érted, bennem dúló érzelem.

Külön szeretettel köszöntöm Katalin nevű olvasóim:)

Név jelentése:
Tiszta

Név eredete:
Egyiptomi-görög-német-magyar eredetű

Név elemzése:
A Katalin név olyan személyiség kialakulásához járulhat hozzá, aki rendkívül élvezi mások társaságát, és mindig új arcokat szeretne megismerni. Ennek az egyéniségnek szinte lételeme a változás, gyorsan vág az esze, kreatív és sokoldalú. Nagyon szeret utazni, és olyan munkákat végez szívesen, melyekben használhatja ezeket az adottságait. Nehézségekbe azért ütközhet, mert az állandóság és nyugalom nagyon távol áll tőle..

Szép napot kívánok minden kedves látogatómnak:)

Valamikor az óév utolsó ünnepe volt.

Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket. Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobágyok, Misére mentek e napon a pásztorok, utána az urasághoz megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó.
Márton a jószágok védőszentje, ő fékezi meg az „ördög hajtotta” tehenet.
A gazdaaszony rétest sütött ezen a napon, hogy Szent Márton köpönyegét kinyújtsa: hóköpennyel terítse be Máron a határon meztelenkedő, fagytól remegő őszi vetést, hogy a következő évben bő termés legyen, s a szegényeknek is jusson. E napon kezdődött a tollfosztás. Ekkor kezdtek szőni, fonni, hímezni is.

Bajorországban, a Rajna vidékén - akárcsak a Mikulást - Szent Mártont is a gyermekek barátjaként tisztelik. 1886-ban Düsseldorfban rendezték meg először az ún. Márton-napi lovaglást, amikor is Szent Márton megszemélyesítője átlovagolt a városon, közben cukrot, diót, édességeket osztott az őt követő kicsinyeknek, akik énekszóval, világító díszlámpásokkal kísérték, s kísérik ma is, miközben így énekelnek:

Szent Márton-dalSzent Márton hóban lovagolt,
lova a szélnél is gyorsabb volt.
Szent Márton lovagolt vígan,
meleg köpenybe burkoltan.
A hóban koldus vacogott,
nem viselt mást, hitvány rongyot.
"Ó, légy a segítségemre,
vagy megvesz az Isten hidege!"
Húzza Szent Márton a gyeplőt,
megáll a didergő előtt.
Szent Márton éles szablyája
a meleg köpenyt szétvágja.
Felét Szent Márton od'adja,
koldus hálásan fogadja,
de Szent Márton már vágtat el
köpenye másik felével.

November 11-én, Márton napján szokták az addigra meghizlalt ludakat levágni és megsütni. Ebben a szokásban régi pogány hagyomány él tovább. E napra esett ugyanis a germánok hálaadó ünnepe a jó termésért, akik ebből az alkalomból madár-, többnyire libaáldozatot mutattak be az isteneknek. Hitük szerint ilyenkor Wotan fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára, amit az elkövetkezendő év kedvező előjelének tekintettek. De e napon - amely Aesculapius ünnepe volt - a rómaiaknál is libát tálaltak fel az asztalra. A liba különösen tisztelt állatnak számított, mióta a Capitolium lúdjai ébresztették fel a fáradt őrséget, mikor a gallok megpróbálták azt éjszaka elfoglalni. Aesculapiust az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tisztelték, ezért áldoztak neki ilyen értékes állatot az asztal örömeinek adózók. Mindez a hagyomány tovább élt a Márton-napi lúd fogyasztásának szokásában. A szent ludak alakja pedig a következőképpen kapcsolódott egymáshoz: mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.
November 11-e, mint Bod Péter írta, Bacchanalia..., második Fársáng volt a régieknél. Sült Luda ettek s új Bort ittak. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános lakomára. Nem véletlenül szól így egyik régi közmondásunk:
"Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik."

Héten ünnepelték névnapjukat a Mártonok.
Engedjék meg, hogy utólagosan szeretettel köszöntsem őket.

Szép napot minden kedves látogatómnak:)

Sík Sándor:
Ibolyántúli sugár


Fülemben egyre zúg a páli szó:
,,Értelmem előtt tündököl a jó
De más törvény béklyói testemen:
Akarom a jót s a rosszat teszem.''
- De hálistennek nem végzet az átok:
A tenger rossz közt tenger jót is látok.

Láttam elejtett maszkot is sokat
És kimutatott sok fehér-fogat,
Ördögvigyort angyalmosolyon át,
Az eredendő bűn ezer nyomát.
Bármerre néztem, ordított a tétel:
A rossz a törvény, a jó a kivétel.

Igen, így szokta ezt a köznapi
Keserű szájak íze mondani.
A hályogon, a szürke bűnön át
A jó ibolyántúli sugarát
Hogy lássa meg a pislogó kis ember?
De te, az Angyal ujja érte szemmel?

Angyal hozta ki Péter lépteit
A börtönből: azt hitte, álmodik.
Mintha álomban járnék, engemet
Börtön nélkül is angyalkéz vezet.
S nem jutna jó tán, csak az álmodónak?
Akkor az álmot mondanám valónak.

De hisz az út, amerre jársz, igaz,
Hát hogyne lenne az Angyal is az?
Ha vele mégy: mint Pétert az övé,
Majd elvezet testvéreid közé
S amerre Isten ösvényei futnak:
Vezet, ha kell, az Ostiai Útnak.

Hát fordítsd meg az apostoli szót:
Lásd meg a rosszat, cselekedd a jót.
Jótét helyébe vissza-jót ne várj,
De szóra szót, de jóra jót találj.
Higgyél a jóban, de higgyél egészen,
S a te kezed is angyal keze lészen.

Ady Endre:

Teveled az Isten
Az Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled lesz akkor az Isten.

Elvesztetted szegény, kóbor magadat:
Ha szabad: segítsen az Isten.

Perc-barátok kedve már elköltözött:
Búk között itt lesz tán az Isten.

E szép élet nem sok örömet hozott:
Gondozott azonban az Isten.

Az Istenhez gyönge szódat emeled:
Teveled lesz akkor az Isten.

Kosztolányi Dezső:
Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen..

Ady Endre:

Halottak napján...

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

Népszokások

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsolta

A keresztény hagyomány kialakulása

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították, s IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. Innen ered a Mindenszentek napja.

A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a 4. századra nyúlnak vissza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a Mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja.

Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, amikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években. November első napja a megemlékezés napjaként a 8. században, 741-ben, III. Gergely pápa (731-745) idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.

Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a 8. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.

November 01. - Mindenszentek napja
02. - Halottak napja