Bajorországban, a Rajna vidékén - akárcsak a Mikulást - Szent Mártont is a gyermekek barátjaként tisztelik. 1886-ban Düsseldorfban rendezték meg először az ún. Márton-napi lovaglást, amikor is Szent Márton megszemélyesítője átlovagolt a városon, közben cukrot, diót, édességeket osztott az őt követő kicsinyeknek, akik énekszóval, világító díszlámpásokkal kísérték, s kísérik ma is, miközben így énekelnek:
lova a szélnél is gyorsabb volt.
Szent Márton lovagolt vígan,
meleg köpenybe burkoltan.
A hóban koldus vacogott,
nem viselt mást, hitvány rongyot.
"Ó, légy a segítségemre,
vagy megvesz az Isten hidege!"
Húzza Szent Márton a gyeplőt,
megáll a didergő előtt.
Szent Márton éles szablyája
a meleg köpenyt szétvágja.
Felét Szent Márton od'adja,
koldus hálásan fogadja,
de Szent Márton már vágtat el
köpenye másik felével.
November 11-e, mint Bod Péter írta, Bacchanalia..., második Fársáng volt a régieknél. Sült Luda ettek s új Bort ittak. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános lakomára. Nem véletlenül szól így egyik régi közmondásunk:
"Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése