Pages

2013. május 5., vasárnap




Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.

Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik. 


Az ünnep szélesebb körben a XIX. században terjedt el. Az Egyesült Államokban először Julia Ward Howe költőnő, aktivista javasolta megünneplését 1870-ben.

A hivatalos ünneppé nyilvánítás a philadelphiai Anna Jarvis (1864-1948) nevéhez fűződik, aki imádott édesanyja halála után két évvel elérte, hogy anyák napja hivatalos ünneppé váljon.

Legelőször 1910-ben Nyugat-Virginia kormányzója nyilvánította az anyák napját ünnepnappá, és ugyanebben az évben Oklahoma is csatlakozott. 1911-ben már minden amerikai állam ünnepelte, országos ünneppé pedig 1914-ben Wilson elnök tette.

Ezután az anyák napja "átlépte a határokat": az emberek ünnepelni kezdték Mexikóban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kínában, Japánban, Afrikában és persze Európában is. A kontinensen az első világháború után terjedt el, nem meglepő módon, bevezetését a virágkereskedők erőteljesen szorgalmazták. A hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték.

Napjainkban világszerte megemlékeznek az anyákról, ám különböző időpontban: Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, Belgiumban, Japánban és az USA-ban május második, míg Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban és Dél-Amerikában május első vasárnapján.

Számos közel-keleti országban május 10-én ünneplik az anyákat, Franciaországban és Svédországban pedig május utolsó vasárnapján. Kilóg a sorból Norvégia, ahol februárban, Argentína, ahol októberben, vagy Thaiföld, ahol augusztusban ünneplik. 


/forrás: internet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése