Sík Sándor:

Egy fenyőfa tetején ringatózó sárgarigóhoz..

Könnyű rigó,
Fenyőfa keresztje hegyén,
Úgy-e de jó,
(Mi tudjuk csak, te meg én!)
Szél csókján ide-oda lengve,
Fönn, fönn, ahol ne hallja senki,
Belehintázni, belecsicseregni
A végtelenbe!

Fád odalenn
Fűrészli talán már fekete kan.
Túl a hegyen
Gyürkőzik a szél alattomosan.
Döntő fejszét is amott neki fennek:
Így vagy amúgy, ránk döntik a házunk.
De mi ne bánjuk, mi csak furulyázzunk
Az Úristennek!

Regulánk ez, énekeseknek,
Kikkel az Isten kontraktust kötött:
Hogy amikor majd eltöretnek
A világbíró ördögök,
Az embertelen egykori tájon
A dallam, a dallam mécse derengjen,
Hogy a sivatag-csendben
Az Angyal idetaláljon.