Hamvas Béla:

Anthologia humana: Omar Khajjám

Építs kunyhót vagy büszke termeket,
fanyar, vagy édes töltse serleged:
életfádról a hervadt őszi lomb
lassan, keringve hull - míg eltemet.

Tölts és koccints! a bor vad láza sok
gondot megöl: reményt és gyalázatot!
Holnap? - Holnapra elsodornak az
örök homályba hulló századok.

Élet s Halál közt dús gyümölcsbe ért
lelkem ágyában sok fanyar miért;
csak az Ember maradt örök titok;
"Miért él, ha meghal? S miért hal meg, ha élt?"

A Nagy Kéz ír s továbbmegy; és a holt
egek zúgják a lángoló sikolyt:
millió könny egy sort le nem törül,
millió jaj egy betüt ki nem olt!

Az ősi Titkot sose leste ki
elmém: azt hittem, nincs mit veszteni
az élettel; s most búsan mondom: Óh,
bárcsak lehetne újra kezdeni!