Bíbor Kata:

Világunk közt az óceán..

Megismersz? Most is ugyanaz vagyok,
kivel világot megváltani indultál;
látod szememben még álmaim nagyok,
pilláim mögött bújik az ifjúság.

Emlékszel? Lelket cseréltünk egy éjjel:
egyformák voltunk, s a másik nem szorított,
fájó énünk engedtük, többé nem fért el,
helyébe más jött: a nagybetűs titkok.

Hiszed? Ahogy azon a részeg hajnalon -
nótázó sugarakat csurgat ránk az ég,
s szökőkút peremén nevetve szavalom:
Szabadság, Szerelem! ... Rég volt, olyan rég.

Ugyanaz vagy most is, ismerlek jól,
bolond világunkban nem változott semmi,
amit kerestünk valahol, mindenhol,
máshol találtuk... s én hagytalak menni.