Johann Wolfgang Goethe:

Májusi dal..

A természet mint
fénylik feléd!
Villog a napfény!
Nevet a rét!

Már minden ágból
kitört a rügy,
minden bokorból
ezernyi fütty;

s árad a szívből
öröm, gyönyör.
Ó kedv, vidámság,
ó nap! Ó föld!

Ó szerelem! te
csupa arany
hajnali felhőm
ott magasan!

Fényed megáldja
a friss mezőt
s a földet elönti
szirom-ködöd.

Ó lány, leányka,
szeretlek én!
S te hogy szeretsz! Hogy
villansz felém!

Mint dalt pacsirta
s hajnalt szeret,
mint nyíló rózsa
üde szelet,

vérem tüzével
úgy vágylak én,
ki ifjuságot
öntesz belém,

s új dalra, táncra
kedvet adsz.
Szeress örökre
s boldog maradsz.

(Hajnal Gábor)