Edgar Allan Poe:

A legboldogabb óra, nap.. 

A legboldogabb óra, nap
Tört szívemben otthont talált,
De az erő és öntudat
Már messze szállt.

Erő? Igen! Úgy véltem, az;
Jaj, eltűnt, többé nem felel;
Tőle feszült a vad tavasz -
Hadd múljon el.

S az öntudat ma már mit ér?
Öntse maró mérgeit új
Agyakba, hol még friss az ér -
Szivem, csitulj!

A legboldogabb óra, nap,
Mit szemem látott, láthatott:
A fényes erő, öntudat
Múltban ragyog.

De ha erő és öntudat
Oly kínnal kelne fel,
Mint egykoron - sugarukat
  Nem bírnám újra el.

Mert ólom volt éj-szárnyukon,
S míg verdesett, lehullt
A szívbe, mely törni rokon
Kínokban megtanult.