Nem tagadom, hogy nagyon szeretem a telet. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül még akkor sem, ha lapátolni kell - akár többször is naponta. De amikor leesik az első hó, olyan hirtelen tiszta lesz minden. A nappali egyik számomra kialakított részében egy hatalmas ablak előtt ülve tudom mindezt csodálni. A narancs és fahéj illat pici szegfűszeggel keveredik, ami gyermekkoromat idézi, közben pedig láthatom a szél táncát, ahogy a ház előtt álló hatalmas fenyőfák között bujkál. Alig várom már, hogy a hópihék palástja belepjen mindent.

Reményik Sándor :

Hópelyhek


Hópelyhek az én álmaim,
Fehérek, haloványak,
Néha eltűnnek-foszlanak,
Alighogy földre szálltak.


Hópelyhek az én álmaim,
Fenn zizegve zenélnek,
Szelíden, árván, félszegül -
Meg ne lássa az élet!


De néha szél jő hirtelen,
Jőnek kemény fagyok
S az ártatlan sok hópehely
Vésztjóslón kavarog.


Akkor halomba hullanak,
Mint kísértetek nőnek
S leplük végül elég a föld
Felére szemfedőnek.


És akkor, mintha Istenük
Örök párbajra hínák:
A feneketlen mélybe lenn
Döngenek a lavinák!