Zelk Zoltán:

Aranyinda..

Énekeltünk, kóstolgatva
valamennyi szót
és úgy, hogy az égő borral
torkunkon lefolyt:
"a szivemet a szerelem
körülfogta volt..."

Úgy daloltunk, minden cseppje
a szivünkre folyt,
hogyha szólt, hát a szivünkre
cseppent, csak ott szólt:
"a szivemet a szerelem
körülfogta volt..."

Ezt fújtuk csak, hogyha mást is,
ha más nóta szólt,
abban is csak, mint csalitban
hogyha madár szólt:
"a szivemet a szerelem
körülfogta volt..."

Szekér az idő sarában,
zörgött, zakatolt:
alkonyatból éjszakába,
hajnalba hajolt -
tiszta az ég, csupa csillag,
mégsincs rajta Hold!

Reggel aztán ki látta meg?
talán Irén szólt,
ujjával az égre karcolt:
ott röpül a Hold! -
Megismertem: az én szivem,
az én szivem volt!

Ringott a táj és fölötte,
mint sirály a Hold.
Azért égett oly pirossal,
mert a szivem volt:
s a szerelem, a szerelem
körülfogta volt...