Téli teliholdas éjjel, betakarva sötétséggel, egymás után libasorba’, menetel a farkashorda, Farkasisten idehordta. Kalandozik messzi portyán  sok toprongyos vén toportyán. Legelől egy kisebb csoport, kiket a sors összesodort, betegek és gyenge vének, bölcs előörs és csalétek, egymás nyomaiba lépnek. Mindegyikük oly csontsovány  átférhetne a tű fokán,  bordáin feszülő irha, de a tempót mind jól bírja, sebeikre nem kell mirrha. Követve a múlt hőseit  jön a sereg, farkas-elit, csatasorban harcos mellvéd, legyőznék a felnőtt medvét. Vad testőrök gyűrűjében anyák, kölykök jönnek szépen, ők a jövő féltett kincse, prédának más ne tekintse! A menetoszlop vele zárul, az alfahím ballag hátul, minden döntés reá hárul.  Ha kérdezed néha fél-e? Nem tudod, hogy ő miféle, mind rokona, vértestvére! Hogyan is lehetne gyáva? Minden lépésük vigyázza! Bölcs szemében ott ül mélyen az egyetlen ok, hogy éljen, felváltja a szilaj lázat - hegek oktatta alázat. Téli teliholdas éjjel, betakarva sötétséggel, egymás után libasorba’, menetel a farkashorda, mintha mind száműzött volna. /Ködmön Csaba Zoltán/ VálaszTovábbítás