A karácsony egyik legfontosabb kelléke, a szaloncukor - a fenyőfához hasonlóan - Németországból ered, népszerűségét mégis nekünk, magyaroknak köszönheti. Nem egyszerűen édességről van szó, hanem egy olyan kiegészítőről, amit a jelenkor embere hazánkban nem nélkülöz az ünnepek idején. Akár felaggatja a fenyőfára, akár nem.

Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet kizárólag mi magyarok készítjük. Pedig a fondant cukor - túltelített oldatból kikristályosított cukormassza -, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondant készítés tudományát. A XIX. század első felében már ismerték és készítették a fondant alapú cukorkákat.

Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat.
Báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban leírja, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben először állított karácsonyfát Magyarországon. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Csak az 1800-as évek végétől terjedt el a szaloncukor készítés és vele együtt a karácsonyfa díszítés.


A cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered, ezért nem meglepő, hogy Jókai még „szalonczukkedli"-nek nevezte. Kezdetben egyszerű cukorkaféleségeket, csokoládé golyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba.
A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. 1891-ben Hegyesi József „magyar-franczia szakács és vállalkozó" már tizenhétféle szaloncukor receptet említ. Akkoriban természetesen kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tűzön, lábasokban főzték a fondant-t. Hűtötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén. Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.