Az idén alakult úgy először.. hogy nem volt együtt a család.. bármennyire is szerveztem.. nem sikerült összehoznom, hogy együtt ünnepeljünk.
A gyerekeim önálló életet élnek.. mindegyik a maga örömével és problémáival..
Most.. hogy mindegyik külön jött el.. még jobban észrevehető volt .. mennyire más egyéniség.. amikor együtt a család.. valahogy ez csak egy egy reakciójukból tűnt fel..
Mindegyik a maga módján küzd a kitűzött célok eléréséért.
Pár órára megtelik a ház.. vidámsággal.. nevetéssel.. emlékek felidézésével..
Aztán mikor elköszönnek.. valami fura érzés járja át az ember lelkét..
A kapuból integetve.. igyekszem nem mutatni mit is érzek.. de a könnyeim elárulnak mindent..
Ilyenkor átöleljük a párommal egymást.. és hallgatunk..pedig tudjuk a másik mire gondol..
Eszünkbe jutnak azok a búcsúzások.. amikor mi ugyanígy jöttünk el otthonról.. ha behunyom a szemeim látom a kapuban álló integető szüleim.. és azt a mozdulatot amit édesanyám tesz, mikor édesapám vállára hajtja a fejét..
Most már tudom mit érezhettek..
Bármennyire is szomorúak ezek a búcsúzások.. egy újabb találkozás reménye is ott van..
Mert tudják.. tudjuk.. hogy hamarosan újra nevetéstől lesz hangos a ház..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése