Na és hogy a Valentin napról se feledkezzünk meg.. egy kis vidámság  :)

 Márai Sándor:

Kínai mese..

– Szóval – mondta a nő -, eljössz?…

A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta, lesütött szemekkel:

– Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élet egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben, egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először? …

Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: “No, jere már!” A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához és ott élt tovább, némán és csodálkozással szívében. Tudniillik, a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.

– Igen – mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. – Szóval, eljössz?…

– Jó lenne – mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. – Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán kissé sok a dolgom.

 

Hogy mire szeretnék emlékezni, ha majd ráncos,remegő kézzel nyúlok egy csésze kávé után, egy meghitt hajnalon? Jelentéktelennek tűnő mozdulatokra. Másodpercekre, amik alatt a mennybe repítettél aztán meg a pokolba löktél. Az első pillanatra mikor megkívántalak, az érintésedre,és ahogy a testemmel bántál-mint mikor a zenész simogatja a hangszerét...az illatodra, amit mindig éreztem, ha vágyakozva csókoltam ott a füled tövében,azt a picike pontot. Az útra akarok emlékezni, ahogy eljutottam hozzád és a sötét percekre, mikor a saját gonoszságommal vívtam csatát! Az akadályokra, amik valahogy sosem akartak elfogyni, mert mire legyőztem az egyiket, már várt rám a következő! A küzdelmeimre, a kétségbeesett lélegzetekre, mikor zihálva kerestem a kiutat, és nyugalomért könyörögtem Istenhez. Arra akarok emlékezni, hogy ember voltam, hogy nő voltam, szerető, vágyat keltő édes kísértés, máskor meg harcos katona, üvöltő fenevad. Arra akarok emlékezni, hogy mindent igazán megéltem. Mindent, amit csak kaptam az élettől!

Köszöntés..

 

Üdvözöllek :)

 

 „…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”

Bibó István (1956)

1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja.

 

Heltai Jenő:

 Szabadság..

Tudd meg: szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle….

Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!

Tudd meg : szabad csak az,

Aki oly áhítattal mondja ki,

Mint istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb akarsz lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva

Ráönti illatát a szomjazó világra,

Hogy abból jótestvéri jusson

Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak…

Gyáva rab vagy.

Kitekintett a komor éjszakába, váratlanul előbukkant a felhők mögül a hold és fényes, jóindulatú ábrázata mintha azt súgta volna: "Vigasztalódj, kedves lélek! A felhők mögött mindig világít a fény!"
(Louisa May Alcott)

Idézet.. 

Mezey Máriától..

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. 

Csak megmozdul  benned, s máris megváltozik körülötted a levegő. 

Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet..

  

A vonat állomáson mindig döntened kell milyen vonatra szállj, hogy eljuss az úti célodhoz. Vannak szép, modern vonatok, igazán kényelmesek....indulásra készen..csak a füttyszóra várva...és van a gőzmozdony...ami  nehezen indul el...először meg kell rakni a kazánt...és hinni benne, hogy a varázslat működik és a szénből, fából, amit beletesz az ember, energia lesz...hihetetlen mennyiségű..és elhúzza  a vonatot..akár egy tucat vagonnal is...és ha a tűz mellet vagy nem számít meddig tart, míg odaérsz, maga az út válik felejthetetlenné...Lehet hogy kormos lesz az arcod, vagy feltöri a kezed a lapát...de  a kipattanó kis szikrák a szívedben is felgyújtják újból és újból a tüzet.... megtanulsz újra a szíveddel látni...és rájössz, hogy már az indulásnál Madridban voltál.  

(forrás: internet )

A lányok gyakran nőnek fel úgy, hogy csak néhány mozzanatot látnak az apjuk életéből: eszik, sokáig dolgozik, ő vezeti az autót hulla fáradtan is, pénzt és ajándékokat hoz, és este mindig fáradt, miközben néha kiabál, és dühében csapkodja az ajtót.

Azt általában sosem látják, hogy az édesanyjuk megmasszírozná az apa vállát, homlokát vacsora előtt. Azt sem látják, hogy TV nézés közben az anya ill...óolajas lábmasszázzsal töltené föl férje energiáit. Az sem szokás, hogy a szombati ebéd desszertje mellé a feleség két jegyet szervírozna a vasárnapi tenisz-meccsre, s közben a gyerekek előtt azt mondaná:
„Azért kapod, mert szeretlek!”.
A szokásos karácsonyi ötlettelenséget, amivel a férjeknek általában be kell érniük, most nem is részletezem, mert az már olyan látványos elhanyagolás, amely túlontúl hétköznapi.

De van még egy fontos oka annak, hogy mi nők gyakran nem tudjuk, hogyan lehetne jól szeretni egy férfit.
Ez pedig a férfiaknak az a természete, hogy hajlamosabbak azt mutatni, nincsen szükségük figyelmességekre, odafigyelésre, gyengédségre. Tudod Juliette, „a kemény, szívós férfitermészet, amely mindennel egyedül is megbirkózik”.

Úgy tűnik nincs szükségük szeretetre, pedig csak félnek tőle, és nem merik elfogadni. S ha ez így van, akkor idővel kiszáradnak, mint a fák. Szálkásak, tüskések, fáradtak, majd fásultak lesznek, és akkor a helyzet már visszafordíthatatlan. A férfiak egy része hajlamos arra, hogy érzelmileg sivár, alapvetően magányos életet éljen. Néha ez szánalmassá válik, amely egészen különös boldogtalanságba taszíthatja a férfit, akit egykor szerettünk.

Tartozom Neked egy vallomással. Indonéziában az édesanyám a következőt mondta, amikor észrevette, hogy a fiúk udvarolni kezdtek nekem:

„Kicsi lányom,
jegyezd meg jól, amit most mondok Neked.
Figyeld meg jól a fiúkat és később a férfiakat.
Ha boldog akarsz lenni, csak olyan férfit válassz, aki nem húzza el a fejét, ha mások előtt hosszan megcsókolod, és a strandon is megengedi, hogy megmasszírozd a lábát.
Mert a boldogságodhoz szükséged lesz arra,
hogy a férjed hagyja, hogy szeresd
– és úgy, ahogyan Te tudsz szeretni.”

Máskor azt mondta:

„Tartsd távol magad azoktól a férfiaktól,
akikkel nem tudsz bármiről beszélgetni.
Mert a házasság egy olyan oázis,
amelyet a beszélgetés patakja éltet.
Te bírni fogod a szárazságot,
de egyedül maradsz, ha a férfi kiszárad.”

Még ma is hallom a hangját, és hálás vagyok Neki ezekért a szavakért. Sosem felejtettem el őket.

Ő nem engedte meg nekünk, hogy összekeverjük a vonzalmat a szeretettel. Egyszer készített nekem egy bőr könyvjelzőt, amire ez volt írva:

„Olyan férfit szeress,
akihez VONZÓDSZ, ÉS akivel ÖSSZEILLESZ.”

Aláhúzta nekem a három szót, nehogy elfelejtsem, hogy ezek különböző dolgok.

Emlékszem, hogyan szerette Ő az apámat, és apám hogyan tette minden nap boldoggá őt. Azt hiszem mindketten érzékeny és figyelmes emberek voltak, akik sosem szűntek meg egymást tisztelni. Szinte szertartás volt, ahogyan mindent megbeszélgettek a konyhaasztalnál, mi pedig mindig kértük Őket, hogy
„Ne beszélgessetek már annyit!”,
merthogy ilyenkor nem mi gyerekek voltunk a fontosak.
Akkor még nem értettük, hogyan képesek ennyit beszélni…valójában féltékenyek voltunk, de úgy tűnt, hogy egyikük sem dönt ilyenkor a mi javunkra.

Ezek a hosszú esti beszélgetések „szent idők” voltak, amelybe nekünk gyerekeknek sem belátásunk, sem beleszólásunk nem volt.

Szerencsére, ahogy véget ért, és kijöttek a konyhából, újra mi lettünk számukra a legfontosabbak, amit mi azonnal ki is használtunk. Ma úgy gondolom, hogy anyám arra mutatott nekünk példát, hogyan lehet egy nő teljes értékű anya és feleség.
Soha nem játszotta ki e két szerepet egymás ellen.

Mindegyiknek megvolt a maga ideje, amikor a figyelmét nem kellett megosztania.

Egyszer azt is mondta:

„Az ember törődik a férjével,
mert az ember törődik azzal, akit szeret.
És soha ne felejtsd, hogy egy nő élete során
a gyermekek kirepülnek, de a férjed az,
aki akkor is a társad marad.”

/forrás/

Paeli Suutari: A Suutari-hagyaték
Titkos levelek
a párválasztásról és a szerelemről
(részlet)
Cserkúti Jurta

Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.

A népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Ime a legenda...:)

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

(forrás:internet)