Hogy mire szeretnék emlékezni, ha majd ráncos,remegő kézzel nyúlok egy csésze kávé után, egy meghitt hajnalon? Jelentéktelennek tűnő mozdulatokra. Másodpercekre, amik alatt a mennybe repítettél aztán meg a pokolba löktél. Az első pillanatra mikor megkívántalak, az érintésedre,és ahogy a testemmel bántál-mint mikor a zenész simogatja a hangszerét...az illatodra, amit mindig éreztem, ha vágyakozva csókoltam ott a füled tövében,azt a picike pontot. Az útra akarok emlékezni, ahogy eljutottam hozzád és a sötét percekre, mikor a saját gonoszságommal vívtam csatát! Az akadályokra, amik valahogy sosem akartak elfogyni, mert mire legyőztem az egyiket, már várt rám a következő! A küzdelmeimre, a kétségbeesett lélegzetekre, mikor zihálva kerestem a kiutat, és nyugalomért könyörögtem Istenhez. Arra akarok emlékezni, hogy ember voltam, hogy nő voltam, szerető, vágyat keltő édes kísértés, máskor meg harcos katona, üvöltő fenevad. Arra akarok emlékezni, hogy mindent igazán megéltem. Mindent, amit csak kaptam az élettől!