nExow - I Wanna Go Far Away

 

 Mátyás ünnepe és a tavasz közeledte jelentette a kapcsolatot a nép képzeletében. Így lett a bibliai szent - Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát.

Mátyás napkor mindenki örömére végre betekint a tavasz, Mátyás az, aki ha talál, megtöri a jeget, ha nem talál, akkor csinál. Sok helyen úgy vélik és a tavasz előjelét látják abban, hogy Mátyás kiosztja a madarak sípjait és szűre ujjából kiereszti a tavaszt.

Népi megfigyelések:

A gazdálkodók, a természet közelében élő szőlősgazdák előtt ismert volt az időjárás és a termés szoros összefüggése, innen eredő megfigyelések:
- Mátyás feltöri a jeget; ha nem talál, akkor csinál, ha meg talál, akkor ront.

 Ha az idő havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében.
- A gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, azzal indokolva, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat.
- Azt is mondták, ha esik az eső, akkor elveri a jég a termést, a szőlő pedig savanyú lesz.
- Mátyás a halászoknak is jeles napja, ekkor kezdenek ívni a csukák. Az ezen a napon fogott csukát a nép "Mátyás csukájá"-nak nevezi, és egész évre bő hal-fogást ígér.
- A Mátyás-napi időjárásból nemcsak az éves termésre, hanem a tojásszaporulatra is lehet jósolni. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy hibás vagy nyomorék lesz. Másutt verekedősnek, marakodósnak tartották.
- A hideg idő jó termést jelent, a szeles pedig kevés tojást.
- Mátyás apostol az ácsok, a mészárosok és a halászok védőszentje. Ezért a Mátyás napján fogott hal az egész évi szerencsés halászat előjele.
- Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár.
- A juhászok életéhez is hozzánőtt a Mátyás-nap. Kivételek csak a szökőévek, mert ilyenkor Mátyás-ugrás következik be, azaz Mátyás 25-ére esik.
- Ha Mátyás éjszakáján fagy, akkor még negyven fagyos éjszaka következik.
- A pásztorok azért is várták szívesen Mátyást, mert elhajtotta a havat, a legelő megtarkult, kilátszott a fű a hó alól, és a meddőséggel mehetett a legelőre a juhász (meddő juhokkal). Amikor szabályozták az ellést, úgy irányozták, hogy Mátyáskor jöjjön be az ellés.

Az időjárási regulákon kívül Szent Mátyás néhány kalendáriumhoz kötött történetnek is hőse:

A hagyomány szerint az Úr Mohácsra küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban megállították, és pálinkával leitatták. Ezután a szent visszafordult, és elmaradt a jégtörés. Aztán Isten Gergelyt küldte el, akit viszont a báriak borral itattak meg. Végül Józsefet küldte el az Úr, és ő baltájával meg is törte a Duna jegét.

Ismert szólás: "Topogva jár, mint Mátyás után róka a jégen."

/forrás: Internet/

Nagy Eszter:

A varázspokróc..

Hideg fénnyel szikrázott a sötét égen az éjszaka lámpása. Olyan csend honolt közel s távol, mintha megállt volna a világ és nem történne benne semmi.

Didergő fák s bokrok ölelése közepette egy piciny vályogház kéménye ontotta magából meleg füstjét. Padlásán szuszogott 8 testvér, aprócskáktól nagyokig mind egy-egy szalmazsákon aludták igaz álmukat. Hosszú, fárasztó nap volt mögöttük hisz sok volt a feladatuk, már igen korán dologra fogták őket szüleik, mert hát sokan voltak, szegények is voltak, tennivaló meg akadt bőven az aprócska tanyán.

Mikor az est beköszöntött, puha, meleg szalmazsákokon hajtották álomra fejüket, s mikor az éj túl hideg volt, anyuka elővette a nagy pokrócot, azzal takargatta be féltőn gyermekeit. Ám ahogy telt az idő, a gyerekek cseperedtek, mint eső után az erdei gombák. Ám ki tudja miért, de az óriás pokróc egyre kisebb és kisebb lett. Alig érte át mind a 8 gyermeket.

Hideg éjszakákat hozott a decemberi tél, különösen fagyosakat. A nyolc testvér rendre csak vacogott a takaró alatt, míg végül a jobb szélen fekvő Böske gondolt egyet és jobban magára húzta a pokrócot. Igen ám, de a bal szélén szundikáló bátyja a Józsi meglepetten tapasztalta, hogy rejtélyes módon lemászott róla takarója. Ezért aztán fogta, jól megrántotta azt, míg végül sikerült ismét betakaróznia véle. Ám most Böske hátsója lógott ki a huzatos padlásszobában. A kislány ekkor mérgelődve,tépte cibálta magához a takarót, ő biz nem akart fagyoskodni egy picit se!Most már a Józsinak is feltűnt, hogy nem magától kúszik le róla takarója. Minden erejét összeszedve megrántotta, majd jót nevetett mikor az összes testvéréről lecsúszva az egész a nyakában kötött ki. Na, erre már felkelt a többi 6 testvérük is és mérgelődve ők is beszálltak a pokrócért vívott csatába, húzták, nyúzták tépték, mindenki magának akarta azt, míg végül egy hatalmas reccsenés véget vetett a huzavonának és a takaró két darabra szakadva maradt a gyerekek kezében, akik viszont mind szerte-szétgurultak az aprócska padlásszobában. Volt is nagy ijedtség hogy az egyetlen takarójuk most elszakadt és akkor izgultak csak igazán mikor meghallották a nyikorgó padlásfeljárón igyekvő anyuka lépteit. A sötétet megtörte a petróleumlámpa fénye, melyet édesanyjuk tartott két kezében. Ijedt arccal nézett gyermekeire, próbált rájönni a pillanat hevében, hogy vajon mi is történhetett itt… Majd kisvártatva megpillantotta a kettészakadt pokrócot, ahogy sírásra görbülő szájjal szorította egyik felét Böske, másikat meg a lehajtott fejjel álló Józsika. Féltek attól, hogy a télen eztán majd takaró nélkül kell aludniuk. Anyuka nem szólt semmit, csak fogta a szakadt anyagdarabokat, letessékelte 8 gyermekét a padlásról egyenesen a konyhába. A sparheltet begyújtotta, majd gyermekeit köré ültetve a petróleumlámpa fényét erősebbre feltekerve az asztalra helyezte azt. Elővette ócska varrós dobozát és munkához látott. A sparhelt meleg fénye, apró lyukain át kiszűrődve „táncot járt” a kis konyha falain. A pattogó tűz hangjai ritmusra ropogtak, a levegőben száraz tűzifa édes illata terjengett. A gyerekek megbabonázva figyelték a szoba különös fényeit, haragjuk elszállt, mint füst a kéményből s helyébe a nyugalom érzése köszöntött. Kis idő elteltével anyuka érces hangján dúdolni kezdett egy dalt. Ismerős hangok voltak ezek, a gyerekek is gyakran énekelték ezt a kis dalocskát. Az éneklés régi szép emlékeket idézett fel bennük, emlékeket a közös játékaikról, vicces történésekről, amiben nem volt hiány, hiszen ahol ennyi gyermek van, ott mindig történik valami. Míg a gyerekek jókedvűen beszélgettek anyuka is befejezte a takaró varrását. A sparhelt meleg fénye lassan pislákolt majd kialudt. A nyolc testvér jókedvűen feküdt le szalmazsákjaik tetejére, hálásak voltak anyukának, azért mert megvarrta takarójukat és nem hagyta őket fagyoskodni a téli éjszakában. Már éppen álomba szenderedtek, mikor Böske aprócska szemeit nyitogatva észrevette, hogy a pokróc mintha megnőtt volna! Mind két oldalon lelógott…

- Biztosan varázslat történt –gondolta magában-, hiszen mi más magyarázat lehetne arra, hogy egy pokróc egyszer összemegy, máskor meg nagyobb lesz?

- Ez egy „Varázs pokróc”! –gondolta magában, majd minden erőlködése ellenére is lecsukódtak szemei és mély álomba szenderedett.

Anyuka még utoljára felment ránézni alvó gyermekeire, meghatódva figyelte őket néhány percig, ahogy szorosan egymáshoz bújva szuszogtak a szalmazsákokon.

- Úgy látszik mégsem olyan kicsi ez a takaró…- gondolta magában halvány mosollyal az arcán.

 Köszöntelek Kedves Látogatóm :) 

Memory Loves You

 

 Na és hogy a Valentin napról se feledkezzünk meg.. egy kis vidámság  :)

 

Boda Magdolna:

ezerszer elég..

Ahogy tolvaj az éjszakában,

úgy jő el a szerelem.

Észrevétlen.

Kifoszt magadból,

elviszi minden perced,

minden napod;

ügyesen elhordja életed.

És nincs már én,

ő, mi, ti, ők.

Csak Te...

És az ég kékjében is csak

egy kék tekintetet keresel.

Ne hagyd magad,

akard a jussodat.

Akard a hajnal harmatcseppjét,

a fű zöldjét,

az illatát a vizeknek,

selymét a szépnek,

bársonyát a jónak.

Akard és megkapod,

mert méltó vagy.

Mert méltóak vagyunk

viselni koronát,

és ezerszer méltóak,

mert hitünk van,

gyönyörű, megtartó hitünk:

a szerelem,

...és ennyi elég,

ezerszer elég.

Szép napot .. :)

 

Nox: A tél dala..

 

 Szabó Magda :

 Január...

A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.

A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,

a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.

Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,

és térdét öleli a szélben. 

 Zelk Zoltán : 

Figyelmeztetlek..

Figyelmeztetlek, mint a téli reggel,
egemen annyi csak,
ha fölkél is, a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap

s vigyázzad lépteid
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken

és: kapaszkodni nincs se fal, se ág

én be nem csaplak, a közhely szavát
mondom, ha érteni csak az segít. -
Tél van. Korán esteledik. 

 

Szergej Jeszenyin:

Tél énekel...


Tél énekel, orkán huhog,
mohostövű fenyő suhog,
ág-húrok pengenek,
erdőkre mély álom szakad,
vonulnak ónos ég alatt
tépázott fellegek.

Az udvaron hóförgeteg
terít ezüstös szőnyeget,
fagymarta törzs recseg.
Az ablakon veréb kocog,
éhen morzsáért kuncsorog,
mint árva kisgyerek.

Reszket a sok kisded madár,
ellankadt, úgy megülne már,
s csak társához lapul.
A felhőt orkán kergeti,
húnytszemű ablakom veri
és dörömböl vadul.

Dermedt kis tábor álmodik,
párkányomon fagyoskodik,
szárnyára tél havaz,
de álmában napot derít,
s égboltnak kék lepelt feszít
a tündérszép tavasz.

/Rab Zsuzsa ford./

 Baranyi Ferenc : 

Ki számol el..

Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

Ki sziklával rombol - mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?

Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.  

 Szép napot .. :)

Zánbó Krisztián x Norbee  - ugye nem bántad meg
 

 „A boldogság és a lelki béke akkor köszön az életünkbe és marad tartósan mellettünk, ha a gondolati és érzésvilágunk, valamint az ezekből születő tetteink összhangban vannak. Hogyan lehet ezt elérni? Élj szíved szerint, pucold le a felesleges gondolatokat, rendezd a lelki és gondolati világodat, s bátran, felvállalva önmagadat tedd meg azt, amit a szíved súg.”  

/Kováts Róbert/

 Márai Sándor:

Kínai mese..

– Szóval – mondta a nő -, eljössz?…

A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta, lesütött szemekkel:

– Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élet egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben, egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először? …

Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: “No, jere már!” A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához és ott élt tovább, némán és csodálkozással szívében. Tudniillik, a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.

– Igen – mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. – Szóval, eljössz?…

– Jó lenne – mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. – Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán kissé sok a dolgom.

 

Lelki számvetés

Az igazság pillanata. Amikor levesszük a hétköznapi álarcot és tükörbe nézünk. Év végi lelki rituálé.

Sokan sokféleképp végzünk számvetést. Van, aki átgondolja, mire büszke, mit ért el az év során, miben fejlődött. Valakinél a hódítás sikere lehet a mérce vagy az élvezetek hajszolása. Másnál a különféle elvárások túlszárnyalása. Vagy a spontán cselekedetek: emberi helytállás, baráti segítő jobb, egy őszinte visszajelzés egy beszélgetés során.

Ahogy rápillantunk tükörképünkre és megfigyeljük arcvonásainkat, milyen érzéssel találkozunk? Milyennek látjuk önmagunkat a számvetés pillanatában? Mi rajzolódik ki arcunkra és mit érez közben a lélek?

Hogy érzi, mennyire tudtunk a hétköznapok során önmagunk lenni, önmagunk lelki egészségét képviselve élni? Mennyire voltunk önzetlenek, támogatók, a másik fájdalmára rezonálók? Mennyire tudtunk a saját lelki békénk érdekében a másiknak megbocsátani? Mennyire tudtuk önmagunkat a tenyerünkön hordani? Mennyire voltunk boldogok? Honnan vártuk a boldogságot: egy kapcsolattól, a másiktól, a szerencsétől? Vagy belső elégedettségünktől? És sikerült rátalálnunk?

Ne hibáztassuk önmagunkat, ha elégedetlenek lennénk. Fogadjuk el, hogy amit tettünk, a legjobb szándékunk és aktuális önismeretünk szerint tettük. Vállaljunk felelősséget saját cselekedeteinkért, saját életünkért. Törődjünk magunkkal, hiszen ugyanolyan fontosak vagyunk, mint bárki más e világon. Ne helyezzünk másokat önmagunk elé.

Engedjük el a megfeleléskényszert, a másik kedve szerint cselekedve nem leszünk jobban szerethetők. Helyette tanuljuk meg fogadni a lelki közeledést, amikor érkezik, és ne onnan várjuk a szeretetet, ahonnan nem tud jönni.

Ne próbáljunk másokat megmenteni vagy megváltoztatni. Értsük meg, milyen nyereség után sóvárgunk a másikkal való kapcsolatból, majd találjuk meg önmagunkban ezt az erőforrást. Engedjük el az ártó kapcsolatokat. Közben őrizzük meg ezekből a szép emléket, a későbbiekben ehhez, mint erőforráshoz bármikor visszanyúlhatunk.

Vegyük számba csalódásainkat, sérelmeinket, tegyünk kísérletet arra, hogy megértsük, mit akartak tanítani nekünk. Majd figyeljük, ahogyan a fájdalmat, ha már magunkban átdolgoztuk, mint a levedlett kígyóbőrt, hátrahagyjuk.

Találjuk meg magunkban a lelki békét, hogy a tükör előtt állva megpillanthassuk a lélek könnyűségét.

 

Csak egy csend-darabkát
Szeretnék a mindennapok édességéből...
A lelked vágyát, amikor minden belém vág...
Legyen a kezed érintése oltalom, áldás.
Mert minden éjjel meghalok és
Hajnalban feltámasztanak az angyalok...


A te ölelésedet pergetik szitálón
A halk ködök szemeimre és
Ármányok álszentsége fullaszt...
Hűvös a szél és lassan itt az ünnep.
Szárnyakat és szivárványt
Lopni, elvenni nem lehet akarattal...


Csak egy szeletke, szavakkal
Teleszórt parazsat kívánok...
Tedd jól a szívemre, aztán
Felveszem a nyári kalapom,
Felnézek az életemre...
Mondd, hogy elbírok minden követ!