"Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell egy emberre vásárolni.
Az üresség sokáig ott marad utánuk. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.
De nem jött meg. Száz, vagy ezer kilométerre van tőled.
Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.
Természetessé válik az, hogy interneten, telefonon beszélsz velük. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Nem annyira. Nem mindig.
Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj valamelyiket? Alig várod, hogy jelentkezzenek, hogy beszélhess velük. Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.
Aztán mondják : jövünk haza!
Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.
Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek.
Nem mondod el, hogy végig aggódtál.
Itt lesznek és újra zajos lesz a ház.
Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét. Annyira jó így.
Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.
Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta. Amikor óvodások lettek, egy kicsit elvették tőled őket. Aztán iskolások. Gimnazisták. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatukat, amikor másik városba költöznek, mert ott van az egyetem. Akkor már ritkábban jönnek. Az már kicsit nagyobb halál. Végül elmennek, mert így kell lennie. Ez a természetes. Élik a maguk életét.
Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálták a helyüket. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy . Legalább sikerült. Biztonságban vannak. Van jelenük és van jövőjük.
Jönnek és elmennek , de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják.
De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, te nevelted őket ilyenné.
Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat.
Nekem talán könnyebb így, hogy elmondhatom. Az internet annyi mindent elbír. Örömet, fájdalmat...
A fájdalom várhat.....most boldogság van."
Forrás: Internet
