"Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak."
(Danielle Steel)

Szilágyi Domokos:
Szemedbe nézek..



Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!

Nemes Nagy Ágnes
Hova szálltál..
 

Hova szálltál szerelem
Szárnyad szélét őrizem
Körbe-foglal a szivem
Átlátszó borostyán
Elférsz látod kis helyen
Tömör voltál s végtelen
Mint az Úr az ostyán

Nemes Nagy Ágnes
Emlékkönyvbe..
 


Nem, nem ígérhetem neked,
hogy szóból házat építek -
mért óvnának a forgatag
idő elől papír-falak?

Ígérem inkább szememet,
járd be a belső tereket,
s körültekintve hallgatag,
a sejtfalakra írd neved -
a sejtfalakra kéne késnyi
emlékedet némán bevésni,
s ahol dobog a kupola,
a szív sötét tábláira -
ne bánd, hogy múló, romlatag,
hadd dőljenek csak a falak,
mi emberben legmakacsabb,
én azt ígérem néked inkább:
fehéren lent a föld alatt
emlékeznek a csontjaim rád.

Gámentzy Eduárd: Ajándék Mosoly-álarc Pihenj kicsit! Fiókodat kulcsra zárom! Kigöngyölöm, Kiterítem, Lepedőbe csavart álmom. Gyere... nézd meg! Milyen szép volt Valamikor... most is... nagyon! Megcsókolom, - Hátha ébred! Azután majd neked adom!

Gámentzy Eduárd:
Nagymamámnak
/ Emlékül /


Nézlek... ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna...
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka...

Nézem... ahogyan férceled
És meggörbül a hátad,
De hiába,... újra felhasad!
Gyengék már a szálak...

- Hogyan lesz ebből új kabát?
Hogy ne fázz majd a télen!
Amivel engem is betakarsz
Még ha nem is kérem...

- Kihez rohanjak ezután?
Ha vágynék menedékre!
- Kinek mondjam el bánatom?
Vigaszért cserébe!

A tű... a tűpárnán pihen,...
A gyűszűd... égi fényed...
És én sírok, mint egy kisgyerek,...
- Nem miattam... Érted...!

Gámentzy Eduárd:
Nyiss ajtót..
 

Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
Suttogok neked, s ha hallanád
Nyiss ajtót! Én kopogtatok.

Mindig a lelkek határozzák meg a kapcsolatot. A test csak a kifejezés eszköze. Ülsz szemben a másikkal, és szavak nélkül is tudod, mit mond. A pillantása, az arca, a mosolya, mozdulata mindent elárul. Mert a két lélek beszél ilyenkor egymással. És ha ez szemtől szemben igaz, akkor igaznak kell lennie akkor is, ha két ember távol van egymástól. Lelkeik akkor is találkozhatnak, beszélhetnek. Mert ők szabadok.
 
(Csitáry-Hock Tamás)

Jön egy nap..
. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit.
Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami.
És este már másként gondolsz a következő reggelre
. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is.
Valaki más.
Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka,
nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet.
Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele,
hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit.
Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét
. És a reggel többé már nem nyűg,
a reggel többé nem kötelesség,
a reggel már Ő.
Létezik ilyen reggel.

(Csitáry-Hock Tamás)

 A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171 ből származik..
Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

 

Jó reggelt.. szép napot.. :)

Reményik Sándor
Idővel ..


Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:

Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.

Várnai Zseni
Novemberi napsütés..
 

Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom,de mindig újra megcsodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.

Ady Endre:
Őszi éjszakán 

 
A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.
Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...
Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Csokonai Vitéz Mihály:
November..

 
Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése..."

Szép napot kívánok .. :)

 

"Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük,
amiket nem mondtunk, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg."