Pages

2013. május 22., szerda

Jó reggelt.. vidám napot  kedves Látogatóim :)

2013. május 5., vasárnap






Dsida Jenő:
Hálaadás..


Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!



Babay József:
Valaki..


A haja már napfény-ezüst,
Szeretettenger a szeme...
Anyóka már de még derűs,
Szelíd beszéde halk zene...
És botra támaszkodva jár
És Berlinert hord nyáron ,is...
De sóhaja, mint a madár,
Utolér száz határon is...
Nagy néha úgy ünnepnapon
Kiül az öregház elé...
El-elmereng egy holt dalon,
S a szíve megremeg belé...
S a szíve megremeg belé,
És áldalak távol - dalán
Egy csókot küldöd el, felé...
Egyetlen, édes jó anyám!



Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.

Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik. 


Az ünnep szélesebb körben a XIX. században terjedt el. Az Egyesült Államokban először Julia Ward Howe költőnő, aktivista javasolta megünneplését 1870-ben.

A hivatalos ünneppé nyilvánítás a philadelphiai Anna Jarvis (1864-1948) nevéhez fűződik, aki imádott édesanyja halála után két évvel elérte, hogy anyák napja hivatalos ünneppé váljon.

Legelőször 1910-ben Nyugat-Virginia kormányzója nyilvánította az anyák napját ünnepnappá, és ugyanebben az évben Oklahoma is csatlakozott. 1911-ben már minden amerikai állam ünnepelte, országos ünneppé pedig 1914-ben Wilson elnök tette.

Ezután az anyák napja "átlépte a határokat": az emberek ünnepelni kezdték Mexikóban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kínában, Japánban, Afrikában és persze Európában is. A kontinensen az első világháború után terjedt el, nem meglepő módon, bevezetését a virágkereskedők erőteljesen szorgalmazták. A hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték.

Napjainkban világszerte megemlékeznek az anyákról, ám különböző időpontban: Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, Belgiumban, Japánban és az USA-ban május második, míg Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban és Dél-Amerikában május első vasárnapján.

Számos közel-keleti országban május 10-én ünneplik az anyákat, Franciaországban és Svédországban pedig május utolsó vasárnapján. Kilóg a sorból Norvégia, ahol februárban, Argentína, ahol októberben, vagy Thaiföld, ahol augusztusban ünneplik. 


/forrás: internet/

2013. május 4., szombat



Jószay Magdolna :
Lélekpár..


A nap lenyugszik lassan a ház mögött,
s már tudom, mit érzel.
A gondolat nálad jár, lelkeink között,
s álmokat képzel.

Fogadj hát engem, ezért és így,
ha léted ólom-helyzetbe kényszerít.
Vigaszra lelhetsz, ha másra tán nem is,
a képzelet nyomasztó terheket enyhít.

A ház mögött lassan lenyugszik a nap,
ki tudja, mit hoz és mennyit ér a holnap.
De álmod a tiéd és megnyugvást hozhat,
s egy közös hullámhossz, hol békét találhatsz..



Várnai Zseni :
csendes éj..

 

A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.

Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.

Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám...Anyám...


Reményik Sándor:
én a szívemet..



Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
S akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen
E balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
Én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
S cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
S fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
És nem jutott az egész senkinek.




Kun Magdolna:
GONDOLAT...


Az idő lékes hajójában mind egyek vagyunk,
nem számít honnan jövünk, merről indulunk.
Egyetlen utunk van, mely a végtelenbe mutat,
letérni róla hiába akarunk- a szívet mindig
legyőzi a bennünk élő tudat.
Az ész azt mondja; ma élünk- holnap meghalunk,
de nem mindegy mit, hogyan teszünk,
s amíg lesz pillanat, hogy gondolkozzunk ezen,
számtalan esély van rá, hogy nyerni is merünk..

2013. április 29., hétfő





Kun Magdolna:
Mindhalálig szeretlek..


Mindhalálig szeretlek,
mondjuk ezerszer és újra,
pedig szívünk mélyén tudjuk,
az ígéret csalóka,
mert honnan is tudhatnánk,
honnan is sejthetnénk
mit hoznak az évek,
s hányszor mond majd ellent
a sorsunk írta élet.

Mégis hisszük azt,
mi másabbak vagyunk,
mert ha a kitűzött cél felé
együtt haladunk,
nem lehet oly mellékút,
mi eltérítene,
mindaddig míg kulcsra zárul
két ember tenyere.




Kun Magdolna:
A szív kertje..


Szíved sziklakertjében nyár marad az élet. Ott
mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged -
megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár- Egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.



Misur György:
Kezed a kezemhez ér...



Álmodban engedd, hogy megfogjam szomorú kezed
szemedben lássak újra fénylő ragyogást
szívedben csituljanak háborgó tengerek
engedd, hogy odabújjak hozzád, mint annyi más.

Érints , ahogyan az öreg fák érintik egymást
s halkan simogass és akkor hallom én is a csodát,
mely kezet nyújt vággyal és érintéssel
hosszú és örökké tartó pillanatokon át.

Mert zenét lehet sírva feltenni a polcra
a kimondatlan szót évekre magadba zárni
szerelmet vinni fátyolban a rögös útra
és ölelést színekkel rajzolni fehér lapra,
mint levelét lassan elengedő magányos faág.

És kezed, mely hideg szélben dúdolja a zenét
felém nyúl, arcomhoz ér egy sötét éjszakán...
Szeress, két kézzel szeress s ha akarod némán
s csókold ajkam ezernyi ismert szigetét.
Nézd reggel van, párnádon aludt érzék s vágy,
simogatva illatos völgyet, hamvas dombokat
és a vonalak végtelen tengerén...
Kezed a kezemhez ért talán.


Várnai Zseni: 
Orgona..


Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!
Szép napot kívánok kedves  Látogatóim.. :)

2013. április 1., hétfő

 

 

Szilágyi Domokos:

Hajnal..


A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik -- a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; -- táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
-- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek --,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.
De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap -- újrakezdjük.
 
Turmezei Erzsébet:

A néma vád

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc.
Rajt szívet-tépő, szelíd fájdalom.
A várost nézi... és Őt nézem én
hónapok óta... hűvös hajnalon,
ha ébredek és hideg éjszakán,
a nap zajának hogyha vége lett.
Mert itt sugárzik sápadt-csendesen
szobám falán... s az életem felett.
Sokszor szíven talált a néma vád,
s hitetlenül harcoltam ellene.
"Tudom, hogy miattam vagy szomorú.
Tudom, Uram, hogy másképp kellene.
Valahol mélyen elszakadt a húr.
Nem zengi tisztán a Te éneked.
De a szakadt húr felujjong-e még,
ha fájó könnyed reápergeted?
Könnyed nyomán megzendül-e megint
a magasságokat merő zene?"
Sokszor szíven talált a néma vád.
"Tudom, Uram, hogy másképp kellene."

Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc,
Te, aki láttad minden harcomat,
nézd, ezen a nagyheti éjszakán
feléd fordítom könnyes arcomat:
ma én is sírtam a város felett.
Ma megéreztem, most is érezem,
mi fáj, amikor durván ellökik
a segíteni kinyújtott kezem.
Micsoda sajduló seb a szíven
a visszautasított szeretet!
És most leroskaszt az a néma vád.
Én, én szereztem ilyen sebeket!
Hisz a Te kezed győzelmet kínált,
új, zengőbb húrt a régi, nyűtt helyett.
Nem vettem észre. Meg se láttalak,
és újra reggel, újra este lett
és újra este... holdas... hangtalan...
Szemed virraszt és a városra néz.
A visszautasított szeretet
nagyon, kimondhatatlanul nehéz!

Ó, az a város! És ó, az a szív!
Néz, néz szomorú váddal a szemed.
És lábaidhoz összetörve hull
Te megsiratott Jeruzsálemed.
Reményik Sándor:
Békesség Istentől..


Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.