Misur György:
Kezed a kezemhez ér...



Álmodban engedd, hogy megfogjam szomorú kezed
szemedben lássak újra fénylő ragyogást
szívedben csituljanak háborgó tengerek
engedd, hogy odabújjak hozzád, mint annyi más.

Érints , ahogyan az öreg fák érintik egymást
s halkan simogass és akkor hallom én is a csodát,
mely kezet nyújt vággyal és érintéssel
hosszú és örökké tartó pillanatokon át.

Mert zenét lehet sírva feltenni a polcra
a kimondatlan szót évekre magadba zárni
szerelmet vinni fátyolban a rögös útra
és ölelést színekkel rajzolni fehér lapra,
mint levelét lassan elengedő magányos faág.

És kezed, mely hideg szélben dúdolja a zenét
felém nyúl, arcomhoz ér egy sötét éjszakán...
Szeress, két kézzel szeress s ha akarod némán
s csókold ajkam ezernyi ismert szigetét.
Nézd reggel van, párnádon aludt érzék s vágy,
simogatva illatos völgyet, hamvas dombokat
és a vonalak végtelen tengerén...
Kezed a kezemhez ért talán.