Téli teliholdas éjjel, betakarva sötétséggel, egymás után libasorba’, menetel a farkashorda, Farkasisten idehordta. Kalandozik messzi portyán sok toprongyos vén toportyán. Legelől egy kisebb csoport, kiket a sors összesodort, betegek és gyenge vének, bölcs előörs és csalétek, egymás nyomaiba lépnek. Mindegyikük oly csontsovány átférhetne a tű fokán, bordáin feszülő irha, de a tempót mind jól bírja, sebeikre nem kell mirrha. Követve a múlt hőseit jön a sereg, farkas-elit, csatasorban harcos mellvéd, legyőznék a felnőtt medvét. Vad testőrök gyűrűjében anyák, kölykök jönnek szépen, ők a jövő féltett kincse, prédának más ne tekintse! A menetoszlop vele zárul, az alfahím ballag hátul, minden döntés reá hárul. Ha kérdezed néha fél-e? Nem tudod, hogy ő miféle, mind rokona, vértestvére! Hogyan is lehetne gyáva? Minden lépésük vigyázza! Bölcs szemében ott ül mélyen az egyetlen ok, hogy éljen, felváltja a szilaj lázat - hegek oktatta alázat. Téli teliholdas éjjel, betakarva sötétséggel, egymás után libasorba’, menetel a farkashorda, mintha mind száműzött volna. /Ködmön Csaba Zoltán/
|
Nézd az éjszakákat a csillagok, és ne az árnyak szerint. Az életed pedig a mosolyok, és ne a könnyek alapján mérd.
2022. január 3., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése