Wass Albert..
Karácsonyi vers..

Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből 
előoson a téli szürkület. 
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva 
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.

Egy vonat sípol messze valahol. 

Fulladtan vész el fák között a hang. 

Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze 

kísértethangon fölsír egy harang.

Olyan este ez is csak, mint a többi: 

olyan a színe, nyirkos ködszaga. 

Pedig valahol szent titokpalástban 

csodát takargat ez az éjszaka…!

Angyalok húznak a világ fölött. 

Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! 

Megszületett az Igazság, a Jóság, 

akit úgy vártunk: megszületett végre!

Keresik régen bölcsek és királyok, 

papok, költők és koldusok. 

Világmegváltó konferenciák 

várják jöttét és fényes trónusok!

Megérkezett. Bámulják bamba szemmel 

barmok, cselédek, pásztorok. 

Talán van olyan is, aki letérdel 

s valami együgyű imát motyog.

A jászol fölött fölragyog egy csillag, 

néhány angyal és gyermek énekel… 

Szelíden száll az ének és a pára 

szurtos ólból a fényes égre fel…

Aztán a barmokat itatni hajtják. 

A hajnal megnyergeli rőt lovát 

és robotos nyomán a szürke élet 

megy úgy, mind eddig, megy tovább.

Mintha nem történt volna semmi sem. 

Meresztgetik szemeiket a kandik: 

királyok, bölcsek, költők, hadvezérek… 

amíg lassan a csillag is kialszik.

A zord-sötét zimankós fenyvesekből 
előoson a téli virradat. 
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak 
s vacognak vedlő gondjaik alatt…