Valamikor az óév utolsó ünnepe volt.

Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket. Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobágyok, Misére mentek e napon a pásztorok, utána az urasághoz megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó.
Márton a jószágok védőszentje, ő fékezi meg az „ördög hajtotta” tehenet.
A gazdaaszony rétest sütött ezen a napon, hogy Szent Márton köpönyegét kinyújtsa: hóköpennyel terítse be Máron a határon meztelenkedő, fagytól remegő őszi vetést, hogy a következő évben bő termés legyen, s a szegényeknek is jusson. E napon kezdődött a tollfosztás. Ekkor kezdtek szőni, fonni, hímezni is.