Tóth Árpád:

AZ ARANY PARK

A fákon a virágzás fájó kéje
Borzong végig: mélyen sóhajtanak,
Már lángkocsin zenitre hajt a nap,
S tüzet lehel a bimbók szűzi mélye.

Rád gondolok, ki vársz még rám, remélve,
Ifjúságod fénylő fái alatt,
Halk arany ágak hozzád hajlanak,
S szíved reszket, s zeng vágyaid zenéje.

Ó, vársz s mosolygsz a fák közt, drága úrnő,
De arany parkod árnyán már a bú nő,
Mérges bogyójú, vad, sötét növény...

S jaj, tán mire elérlek, tépve, verten,
Jajduló szél vonaglik át a kerten,S az esti fák közt kialszik a fény.