Pentatonix - Hallelujah

Kassák Lajos: 

Advent van..

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

Márai Sándor gondolata:

 Áldott Adventi készülődést  :) 

 Csepregi Éva : Mama

 

 "A szél úgy jár az erdőn, mint a végrehajtó, és a fák sziszegve hajladoznak, mint az adósok.

 – Fizetni, urak, fizetni!

 Visszaadni mindent kamatos kamatokkal, amit az öreg bankár, a Föld adott. 

Nézzétek a Nyárfát! Az a jó adós! Utolsó sárga levélbankóját is visszaadta már, és most úgy áll a berekszélen, mint a becsületes adós: levetkőzve és elhagyottan.

 A Bükk is tisztességes fajta, a Nyír is, de még a Gyertyán is, aki pedig komisz, tolakodó népség. Először csak egyenként hullatták levélpénzüket az örök nagy perselybe, de aztán látták, hogy úgyis hiába. 

Megrázták magukat, lerótták az adósságot, és most békén vannak.

 Ha jön a végrehajtó, csak átsuhan az ágak között, nem tud belekapaszkodni semmibe.

 Bezzeg a Tölgy meg a Cser! Nem, ők nem fizetnek. Itt-ott egy kis kamatot, de aztán táguljon az a végrehajtó, mert nem állnak jót magukért. 

Néha ölre mennek a széllel, mely perlekedve tépi a zizegő cserleveleket, de bevasalni alig tud valamit.

 – Nem fizetünk! – kiáltják a cserfák. – Majd tavasszal! – És a szél is megunja a meddő verekedést.

 Alkonyattal elpihen ő is a völgyek ölén, de előbb még beszámol gazdájának: 

– A Nyár, Nyír, Bükk és többiek megfizettek, uram. Csak a Cser... különösen a fiatalja... Ne adj nekik máskor! 

Nem fizetnek. Verekedni kell minden krajcárért... Ne adj nekik többet, uram.

 A Föld álmosan mozgolódik.

 – Ne bántsd őket. Majd tavasszal megfizetnek. Alapjában jóravaló népek... Nem aludnánk? 

És az őszi estében mélyet ásít a Föld, és elalszik az erdő. 

Alszik a szél, alusznak a fák, csak apró kis cserbokrok zizegnek néha, mert álmukat zavarja a rossz lelkiismeret."

/ Fekete István /

 

 

Áprily Lajos:

 Őszi rigódal..

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

 

"Háttal ülsz…

Ezért nem látod, mi van mögötted. Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet. Napról napra.

Háttal az ablaknak."

/ Csitáry-Hock Tamás /

 

 

Angelo Camassa & Roberto Danova I`TS WONDERFUL

Weöres Sándor:

Hajnali áhitat..

Szűz rózsákkal kél a hajnal...
Égő szívvel, dalos ajkkal
üdvözöllek, Alkotóm!
Mint az anyjából a gyermek,
ím a dolgok is kikelnek
durva, mély árny-burkaikból,
hogy színnel köszöntsenek.

Égi hűség! gyönyörűség!
Te legtisztább célszerűség!
Te egyetlen bizonyos!
Nem szerencsét s üdvösséget
kérek Tőled: bölcsességed
tudja, mért teremtett és ha
tűzre vetsz is, áldalak.

Fönntartóm, add, hogy ne kelljen
elrúgnom, mi aljas bennem,
magamat csonkítanom:
virradatnak ékessége,
oldd föl bennem éjszakámnak
áldatlan salakjait.

Piros ajkkal, énekekkel,
szép orcával jő a reggel.
Szentlélek, köszöntelek!
Hadd legyek Kezedbe csésze,
melynek kemény, tiszta széle
visszfénnyel köszönti reggel
ős- szülőjét, a Napot.

 

 Ballad of autumn - Eldar Mansurov

Wass Albert:

Ősz..

Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.

Wass Albert:

Őszi dal..

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.

 

Gyurkovics Tibor:

Gyönyörű..

De gyönyörű az őszi táj
a sárga nyár is égre száll
feltündököl a láthatár
gyönyörű őszi táj

A felhő csupa buborék
közötte vékony kék az ég
a szél kiáltja szerteszét:
ne még ne még!

Kiröpül az egész határ
- de gyönyörű az őszi ég -
a szél süvítne még: ne még!
amit gyűjtött a sárga nyár
a szél süvítve vitte szét
soha nem adja vissza már
ez a gyönyörű őszi ég
amit röpít a kék határ
soha nem adja vissza már
se ősz se tél se ősz se nyár!