őszi hangulat..

Kedves Máriák !
Boldog névnapot kívánok sok szeretettel :)

Szép napot kívánok minden kedves látogatómnak:)

Áprily Lajos:
A ragyogó madár...


Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörűség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...

S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!

Mihail Eminescu:
Kint megremeg a nyárfaág

Kint megremeg a nyárfaág
és ablakomra koppan
Úgy érzem most: a kerten át
te jössz felém titokban.

A tóba csillag fénye hull,
s lent megdereng a mélyvíz -
Úgy érzem: kínom elcsitul,
s már megbékélek én is.

A hold szikrázik fényesen,
a felhő szerteszéled -
Úgy érzem: rád emlékezem
mindig, amíg csak élek.

( ford.:Képes Géza)

Gámentzy Eduárd:
 Látod..?

Lopjál el egy percet
Minden nap magadnak,
Mikor nem figyelnek!
Mikor elaludtak
Azok, akik őrzik
Előled,... hogy ne tedd!
Akkor kell csinálni
Úgy, hogy észre se vedd
te sem, csak érezzed!
Valamit most kaptál,
Még ha úgy loptad is
Mégis megmarad már
Neked mindörökké!
Csak neked!... Nem másnak!
- Ha keresnék rajtad,
- Mondd, hogy nem is láttad!
Ebből a pár percből,
Lesznek majd az évek,
Amiről utólag
Azt mondhatod: „Szépek
voltak”... és már bánod,
Hogy csak ennyit tettél
el magadnak... Látod!?

Váci Mihály:
Ha érdemes - ha nem..


Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem.

Nehéz - s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
- a túloldal ne lássa
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne - úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.

Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
- vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül.

Mindez ma sem volt könnyű
- s nem lesz könnyű sosem
- de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes, - ha nem!

Rudyard Kipling:

Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int : "Kitartani",

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel, fiam.

 

Ibolya nevű látogatóimnak boldog névnapot kívánok :)

Bíbor Kata:

Világunk közt az óceán..

Megismersz? Most is ugyanaz vagyok,
kivel világot megváltani indultál;
látod szememben még álmaim nagyok,
pilláim mögött bújik az ifjúság.

Emlékszel? Lelket cseréltünk egy éjjel:
egyformák voltunk, s a másik nem szorított,
fájó énünk engedtük, többé nem fért el,
helyébe más jött: a nagybetűs titkok.

Hiszed? Ahogy azon a részeg hajnalon -
nótázó sugarakat csurgat ránk az ég,
s szökőkút peremén nevetve szavalom:
Szabadság, Szerelem! ... Rég volt, olyan rég.

Ugyanaz vagy most is, ismerlek jól,
bolond világunkban nem változott semmi,
amit kerestünk valahol, mindenhol,
máshol találtuk... s én hagytalak menni.

.

Bíbor Kata: Vágy-szerepek..


Játszom. Holnap dívát
ma rosszlány leszek
vagy mégis, inkább glóriát
tartok föléd
a magamat alakító
angyali főszerep
fehéren lebben
bélyegét rajtad hagyva
átváltozom a pillanatba
és a megformált percek
hatásnyi szünet nélkül
arcomra sminkelik kellékeik
megszállottan hozzám rendezik.
Az idő is átszellemülten ketyeg.
Hálás a hű szerep
a visszatapsolásból nyerek erőt
játszom a dívát
a csábító nőt
- meztelenre vetkőzik vállam -
szemed teltházú reflektorában.

 Bíbor Kata:
Életrezdülések..



Magamba altatom a hegyeket,
a magasba törtető ősi rezgést,
fák és a szél
mormogó imájukat suttogják
s mintha egy kéz
fogadna bölcsőjébe,
ringatna gyermekké

ösvények, mint pulzáló erek
ta-dam
ta-dam
tagjaimban érzem a lüktetést,
a talpam alatt sóhajtó kövek
halomba gyűlt évek nyomait
hordozzák
a föld szagát
- hogy lélegzik a lét! -

olajfa kapaszkodik egy tisztáson
élni vágyásba rejti gyökerét,
égi trónusáról lenyúl a fény
s ahogy a lombok kitárulkoznak felé
magamat látom
mindenben

versekben az imák
dalokban a formák
itt vannak bennem.

 

Vidám napot kívánok kedves Látogatóimnak :)

Engedjétek meg, hogy Anna Ahmatova verset is idézzek:)

Mint felhő csendes éjjelen –
A szavadra emlékezem,

S a beszédemtől teneked
Fénylenek az éjjelek.

Mi ketten a földtől elszakadva
Mint csillagok szálltunk magasra.

A kétségbeesés? A szégyen?
Se most, se ezután ne érjen.

Ki él, őt mondom éberen,
S hallod, hogy hívlak? Édesem.

S az ajtót, mit tártál elébb,
Erőm, bezárni, nincs elég.

 Ma az Annák ünnepli névnapjukat. Köszöntöm Őket sok szeretettel :)

Anna: 

héber eredetű bibliai név, Szűz Mária édesanyjának a neve.  

          a legújabb statisztikák alapján

Magyarországon az Árpád-kortól kezdve évszázadokon át a legnépszerűbb nevek egyike volt. Az 1990-es években ismét igen gyakori.  

          Jelentése:

Eredeti formája: Hannah. Jelentése: kegyelem, könyörüle

Nagyon szép napot kívánok, minden kedves Látogatómnak:)

Antoine de Saint-Exupéry:

Igazán hiányzol...

Hiányoznak a beszélgetéseink,
s simogatásod is igazán hiányzik.
Hidegek az éjszakák Nélküled!
Nincs ki levegye a hernyókat a
leveleimről és lassan már betakar a gyom.
Egyre többször esik az esö és az
éjjelek is nagyon hidegek...
Hiányzol.. .
Mindig azt hittem,hogy untatsz,hogy
nem becsülöd eléggé a szépségemet,
és nem érzékeled az illatomat.
Tévedtem, és ezt el is mondanám,
ha újra itt lennél.
Éjszakánként mikor a hidegtől
nem tudok aludni, nézem a
csillagokat, és Rád gondolok.
Azt képzelem, hogy már reggel itt
leszel, gyengéden kézbe veszed
törékeny leveleimet, és cirógatod
szirmaimat, én pedig úgy illatozom,
hogy soha többé nem vágyódsz el mellölem.
Reggel mikor a nap ébredező sugarai
eljutnak hozzám, nem érti,
hogy a harmatcseppek miért nem
akarnak felszáradni a leveleimről....

Nem tudja, hogy azok könnycseppek.

Érted!"

"A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban."

" ... tudod, nekem nem kellenek hatalmas álmok, drágagyöngyök, sem hamis csillagok, csak tenyérbesimuló apró, gömbölyű kavicsok. tudod - azok a legszebb kincsek..." (Poroszlai Gabriella)

Vidám napot kívánok minden kedves Látogatómnak :)

Gámentzy Eduárd:Nevessünk..

Nevessünk!
-Szenvedtünk már érte.
Rajzoljunk Napot az éjsötétre!
Fessünk virágot kövekre, hóra.
Felejtsük el, hogy lenne-volna!
Van mindenünk ami csak számít!
-Szívünk…
és könnyünk úgy világít
Fekete rögökön,
Tócsákban, sáron,
Hogy aki keres,
Az ránk találjon…

Boda Magdolna

(repedés-virág)

Az aszfalt rése
között
egy százszorszép virul
az élet szép indulata:

a bármiképpeni élni akarás
hát így kell,
ha csak így lehet:
az aszfalt rése között.

Jószay Magdolna:

Láttam a hajnalt..

Láttam a hajnalt ébredezni,
rózsaszínen zsendült a mélykékből,
ragyogva hintette aranyszikráit
az álmos, lomha felhők mögül.

Láttam a napfény diadalát,
elsöpört ármányt, gonoszságot,
s az ember, ki éjjel reményt vesztve
már nem látott vigaszt, világosságot,

ujjongva érzi szíve dobbanását:
nem veszett semmi, magasra szállni
vagy akár mélybe ereszkedni is kész!
A csiszolatlan gyémántra várni

remény és hit nélkül balgaság,
ha felkel az új Nap, magával hoz
lét-erőt, vigaszt és bátorságot
az újrakezdéshez vagy folytatáshoz.

Szép napot kívánok minden kedves Látogatómnak, ezen a borongós nyári napon  :)

Ma a Csabák ünneplik névnapjukat. Ezúton is szeretettel köszöntöm Őket :)

Régi magyar férfi keresztnév.
Jelentése: "pásztor, kóborló, vagy ajándék"
Miután Vörösmarty Mihály felújította a nevet a Csaba szerelme c. költeményében /1824/, kezdett népszerűvé válni a Csaba név. 2006-ban érte el népszerűsége csúcsát, a 18. leggyakoribb név volt.
Csaba királyfi Attila hun fejedelem fia volt. Kézai Simon krónikájából ismert a történet, de nem tisztázott, mennyi a monda történelmi alapja.
Arany János is feldolgozta a hun mondakört, de a Csaba-trilógiát nem sikerült befejeznie.

Nagyon szép napot kívánok minden kedves Látogatómnak:)

Zsigai Klára: 
Nekem írtad!

Fehér lap,
nekem írtad tele,
rajta sorok,
most simogatom.
Mindent jelent,
mosolyod, ölelő két karod,
boldog pillanatot, csókod,
ahogyan nézel rám,
rovod a sorokat,
mosoly húz ráncot arcomra,
felnevetek, hangosan kacagok,
nem szép dolog, kinevetlek!
Másnak egy kisdarab lap,
nekem sok-sok szeretet,
most írok én is neked,
kimondatlan szavamat,
ölelésem, csak te érzed!

 Fuchs Éva:
 Összegzés..

Az utak, melyeket nem járunk be,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek valahová...

A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is feltárják lényünket...

A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik titkon a hazát...

A magvak, melyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák az életet...

A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást...

És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a dal, a vers.

Szép napot kívánok mindenkinek : )

Dsida Jenő: 
ESTI TEÁZÁS ...

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
- Én is teázom, kedvesem... -
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

 Dsida Jenő:
Arany és kék szavakkal..

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Dsida Jenő:
	Öregek leszünk.. Majd nyolcat üt egy öreg óra, és öregek leszünk mi is. Szoknyád meglibben suhogóra, s ősz fejemen barátpilis. Mellénk az este ül le gyorsan, faggat, mint régi jóbarát - S mi iszunk együtt mosolygósan, köhögősen meleg teát. Szívünkben még a régi nyíl van, de már jólesik, nem sebez, s ha pápaszemünk összevillan: a közel olyan messze lesz. S a messze olyan közel szárnyal. Megölellek hallgatagon... És vén mesefák illatával száll be a szél az ablakon.

Dsida Jenő:
Dal az elmaradt vallomásról..

Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csudaszó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.

Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.

S meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér.

S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik,

csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyiték.

...Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény.
szó, ami néma
és mégis költemény,

minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő,

házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek.

Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív.

Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesujt körülötted
mindenkit, aki bánt...

Dsida Jenő : 

Fázol ..


...állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.

Johann Wolfgang Goethe:

Májusi dal..

A természet mint
fénylik feléd!
Villog a napfény!
Nevet a rét!

Már minden ágból
kitört a rügy,
minden bokorból
ezernyi fütty;

s árad a szívből
öröm, gyönyör.
Ó kedv, vidámság,
ó nap! Ó föld!

Ó szerelem! te
csupa arany
hajnali felhőm
ott magasan!

Fényed megáldja
a friss mezőt
s a földet elönti
szirom-ködöd.

Ó lány, leányka,
szeretlek én!
S te hogy szeretsz! Hogy
villansz felém!

Mint dalt pacsirta
s hajnalt szeret,
mint nyíló rózsa
üde szelet,

vérem tüzével
úgy vágylak én,
ki ifjuságot
öntesz belém,

s új dalra, táncra
kedvet adsz.
Szeress örökre
s boldog maradsz.

(Hajnal Gábor)

Devecseri Gábor:
Itthon vagy-e kedves.. 
 


Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.

Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.

Mint a zúgó erdő, a szívem,
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen

Alekszandr Szergejevics Puskin:
Az élet szekerén ..



Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.

Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
,,Hajts," - kiáltjuk - ,,az istenit!"

Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
,,Lassan!" - kiáltjuk - ,,hé, vigyázz!"

Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Alexandr Blok:

Oly ismerős vagy...

Oly ismerős vagy, mintha hajdan
éltél is volna már velem.
Másoknál, otthon, utcazajban
meglátom arcod hirtelen.
Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
ott vagy te, bárhol is legyek.
Hallom kopogni éji csöndben
közelgő könnyű léptedet.
Nem te suhansz el láthatatlan
mellettem, ha ajtót nyitok,
légből, párából szőtt alakban
te álmaimból támadott?
El-eltűnődöm néha: nem te
ültél a szérűskert alatt,
egy sír gyöpén, a cinteremben,
kartonkendőben, hallgatag?
Egy pillanat - még ott pihentél,
s tűntél, suhantál már tova.
Dalolva a patakra mentél...
Az estharang szelíd szava
választ zúgott dalodra messze,
s én sírtam, s vártam csüggeteg,
hogy hallak-e, hogyszólsz-e, jössz-e,
de elhalt édes éneked.
Kartonkendőd egy percre túlnan
megvillan még a part felett,
s eltűnsz. De érzem, szomorúan,
hogy még találkozom veled.


(Lator László fordítása)

 

Szép napot mindenkinek : )

Edgar Allan Poe:

A legboldogabb óra, nap.. 

A legboldogabb óra, nap
Tört szívemben otthont talált,
De az erő és öntudat
Már messze szállt.

Erő? Igen! Úgy véltem, az;
Jaj, eltűnt, többé nem felel;
Tőle feszült a vad tavasz -
Hadd múljon el.

S az öntudat ma már mit ér?
Öntse maró mérgeit új
Agyakba, hol még friss az ér -
Szivem, csitulj!

A legboldogabb óra, nap,
Mit szemem látott, láthatott:
A fényes erő, öntudat
Múltban ragyog.

De ha erő és öntudat
Oly kínnal kelne fel,
Mint egykoron - sugarukat
  Nem bírnám újra el.

Mert ólom volt éj-szárnyukon,
S míg verdesett, lehullt
A szívbe, mely törni rokon
Kínokban megtanult.

Edgar Allan Poe:

Egy folyamhoz..

 
Jelkép vagy, villódzó folyam!
Kristályos vándor habjaidban
Meztelen emberszív suhan,
A Szépség izzó fénye fut,
S mit vén Alberto lánya tud,
Bűvészet játszi képe villan.

De ha Kedvesem tükrödbe néz,
S csillámaid rezegni látja,
Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
Olyan mint az, ki őt imádja:
Annak is éppen úgy lebeg
Szivén ez arc tündéri mása,
S úgy rezzenti e szép szemek
Lélekbe ásó villanása.


/Kardos László fordítása/

"Ha szépet láttam.. Téged láttalak, Minden szépségbe már beléálmodtalak.." (Shakespeare)

 

Szép napot kívánok mindenkinek ezen az esős vasárnapon : )

Reményik Sándor:

A kávéház poézise..

Vándor, ki egykor viharos hegyélen
Reccsenő szálfák közt ujjongva álltam,
A mindenségbe veszve elenyésztem,
Fenyővé, köddé, zuhataggá váltam,
- Ó olvasóm riadj, s tagadj meg engem:
Én most e csiszolt márványlap fölött
Este hat óra s nyolc óra között
A kávéháznak poézisét zengem.

A magasságok nagy szimfóniája
Törött akkordként mostan ide tér be,
A hős-éneknek leolvadt a szárnya,
Ide zuhant, e párás, füstös révbe!
Itten gunnyaszt e márványlap fölött,
Nézi a sok imbolygó emberárnyat,
Tűnődik, hogyan szerezzen új szárnyat -
A kávéházban - hat és nyolc között...

2

Mi vonz ide? Csak Isten a tudója,
Nem a szivarfüst, nem az emberek,
Nem is a barbár kártya-idióma.
Nem ez, nem az... tán egy-két jóbarát,
Akiknek arcát látni jólesik...
Ó de hányszor ülök itt egyedül,
Míg álmaim a valót színezik.
Talán e zsongás, e "murmur incertum",
Mely néha olyan, mint a szél moraja,
Máskor meg mint távol hullámverés...
Úgy úszom rajta, mint eloldott sajka.
Talán a forró kávé hideg este,
Talán a pincér nyugodalmas arca,
Ki óhajtásom előre kileste.
Talán - kezdődő öreglegénységem,
Mely itt örökös horgonyt vetni készül,
Sejtve, hogy ez lesz végső menedékem.

És mégis van, és itt is van varázs...
Ha akarom: a vaskályha ölében,
Mint régi napnyugták láng-özönében,
Úgy izzik, úgy piroslik a parázs,
Míg az óriás tükörablakokra
Egy fenyveserdő rajzolódik jégből,
A láthatatlan festő vas-kezétől
Plántálva cik-cakos oromzatokra.

 Babits Mihály:
Olvasás közben...

Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
Jaj... nézd... lecsusznak a világos lapról!
s fejembe bizsegnek... hosszu sor... tömötten.

S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
súlyos velőm'... vékony csáp... viszi könnyen...
s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
elfogy!... hál'isten... s megindúl a könnyem...

A könny, a szelíd, meleg, enyhitő...
és attól oly érzékeny lesz a kedvem,
amilyen nem volt száz esztendő óta.

Megáll... elég vén: meghal az idő;
a fülem zúg; s lenn mélyen a szivemben
örök búgássá szélesűl egy nóta.

 

Dsida Jenő: 
Hálaadás..

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!