Nem magányos emberek ünnepe a karácsony. Az egyetlen ünnep, amikor együtt kell lennie minden családnak. (Szilvási Lajos)

Karácsony és Újév az esztendő időszigetei. Napok, órák az év partjai között szinte csak percek. S ezalatt mennyi jókívánság, a "kellemes karácsonyt és boldog új évet" kívánó szavak tengere. Advent, a jobbat várása s a remény. Ezen a hídon egyszer egy évben minden keresztény átmegy, s míg gyalogolunk, emberarcunk talán megszépül. (Dobos László)

Az a nap az igazi karácsony, a nagy ajándékozás, a szeretet napja, amikor magadhoz ölelheted a Kedvest.

A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap, nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével. Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése.

A Királyok méltósága,
az angyalok tisztasága,
a pásztorok egyszerűsége,
ragyogja be karácsonyodat,
és adjon erőt az újesztendőhöz!

Mindenkinek Áldott Békés Ünnepeket kívánok szívem minden szeretetével :)

Pilinszky János:
A Szentírás margójára


Az ember társas lény. Bensőséges fogalmazásban: az ember szeretetre született. Mégis, szeretni is nehéz, s a szeretetet elfogadni is nehéz.

A szeretetre született ember állandó élménye, hogy egyrészt nem szeretik "eléggé", másrészt hogy nem engedik szeretni, vagy nem engedik "igazán" szeretni. Ennek a tapasztalatnak, a felebaráti, emberi szeretet tragikumának felsorolhatjuk okait, enyhíthetjük fájdalmát, az alapvető ellentmondás akkor is megmarad: szeretetre születtünk, de tökéletes megvalósítását hiába keressük a földön.

Az igaz szeretet - ahogy azt a középkori himnuszköltők elmondották - gyűjteménye minden földi erénynek: alázatos, türelmes, szelíd, áldozatos, hűséges és igazságos. De az igazi szeretet igazi próbája mégis, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt. Hányszor hallunk terhes, idegesítő, elviselhetetlen szeretetről. S hányszor látjuk, kivált a szerelemben, két egymást "szerető" lény párbaját, üldözött és üldözője harcát, a szeretet valóságos kannibalizmusát.

Ezért, az emberi szeretet tragikuma felől nézve is nagy könyv a "könyvek könyve", az Evangélium. Igéiben az az Isten él, aki engedi szeretni magát! Ez a szeretet legegyszerűbb ismérve. S aki egyszer is eljutott oda, hogy az Evangélium szavait egészen magához eressze, annak a számára örökre a legmélyebb istenérv marad az Evangélium szeretetérve. Isten az, akit szeretni lehet. Nincs az a szomjúság, ami elriassza. Francois Mauriac jellemzi így egyik hősét, ki papnak megy: "Ha valakit szeretett, mindig ő volt az, aki jobban szeret, s az ilyen szívek könnyű prédái Istennek". Merész fogalmazás, mely lényegében épp a fordítottját jelenti: az ilyen szíveknek egyedül Isten tudja odaadni magát. Sőt, őket hívja csak igazán keblére. Kiknek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten - rejtezkedve, mégis közelien, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással. Ezért oly vigasztaló egy hosszú nap zaja, zűrzavara után az éjszaka csendjében bele-belelapozni az Evangéliumba. S ez a fölülmúlhatatlan is benne: a szeretet, az isteni szeretet zsenialitása. Sokszor jut eszembe, vajon milyen megrendülést jelenthetett egy görög, vagy egy latin olvasó számára a Jézussal való első ismerkedés? Hiszen ismerjük a mitológiák kegyetlen istentörvényét, melyben az új isten detronizálta a régit, Zeusz ledöntötte Kronoszt, ahogy az új lomb kitolja a tavalyit, ahogy a barbár törzsekben a fiú megölte az apát. A fejlődés áldozatot követelt, s e nyers természeti törvényt tükrözte még az istenek születése és halála is. E görög és latin mitológián nevelkedett olvasót bizonyára megdöbbentette, amit az Atya és Fiú kapcsolatáról az Evangéliumban olvasott, mit csodálkozó szívvel és elmével valahogy így fogalmazhatott meg magában: "Íme egy új Isten, aki tiszta áldozatként önmagát mutatja be Atyjának. A Szentháromság a szeretet győzelme, mely megállította a hosszú sort, a gyilkos evolúció rettenetes folyamatát. A Szentháromságban valóban az örök Isten jött el végre hozzánk."

"Ne féljetek, én meggyőztem a világot" - mondja Jézus, s mikor ezt mondja, tudjuk, véghetetlen szeretetére gondol. Szeretete az, amit nem lehet fölülmúlni, amit nem lehet megkerülni és elfelejteni többé. A szeretet a valóságról alkotott legmélyebb fogalmunk. Jézus szava ettől oly halk, győzelme ettől oly szelíd és türelmes. S ahogy szeretet nélkül nincs öröklét, a szeretet is egyedül az örökben és a tökéletesben nyugodhat meg. Az Evangélium egyetlen hatalmas szeretetérv Isten léte mellett, ahogy a Szentháromság titka is legjobban a szeretet logikájával közelíthető meg. Innét az Evangélium örök modernsége.





/forrás:/
Publicisztikai írások, Osiris Kiadó, Budapest,

betlehemi jászol..

A karácsonyi esemény legbeszédesebb szimbóluma a jászol, melynek története hosszú évekre nyúlik vissza.
A ferences rend megalapítója, Assisi Szent Ferenc 1222 karácsonyán Betlehembe járt. A püspökre olyan nagy hatással volt a karácsonyi liturgia, hogy hazatérvén a pápához fordult engedélyért, hogy a következő esztendőben ő is hasonlóképpen ünnepelhesse meg a karácsonyt. Szent Ferenc egy barlangot béleltetett ki szalmával, ahová jászlat állított, élő állatokkal és ott tartotta prédikációját a híveknek.
Az első igazi jászlat azonban Arnolfo di Cambio készítette 1283-ban Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikában.
Az ötlet aztán gyorsan terjedt az európai városokban. Sok jászol a főszereplőket kiegészítve hétköznapi jeleneteket, mesterségeket is bemutatott. A hagyományos betlehemben a Szent Családon kívül a pásztorok, a háromkirályok és az angyalok is jelen vannak.

Egy legenda szerint a Türingiában lévő Lauschában, ahol már 1597 óta folyik üveggyártás, egy helyi üvegművesnek nem volt pénze arra, hogy megvásárolja a karácsonyfa díszítéséhez akkoriban használt almát, diót, de mivel azt szerette volna, hogy gyermekei egy szépen feldíszített fa körül ünnepeljék a karácsonyt, a díszeket üvegből készítette el. Az új díszek nagy sikert arattak a városban, az üveggömbök új divatot teremtettek.
Hogy valójában így történt-e, azt sajnos nem tudjuk pontosan. Az első írásos bizonyíték szerint 1848-ban készült először üveggömb. Évről évre egyre vékonyabb falú és formájú díszeket ( csillagot, madarat, gomba) fújtak a mesterek.

A 70-es évek elejéig nem terjedt el az új díszek híre a városon túlra, a változást a német-francia háború hozta meg, amikor 1870 decemberében a versailles-i kastélyba kórházat alakítottak ki a háborúban megsebesült katonák számára.


karácsonyi ünnepekre a sérült katonáknak is állítottak karácsonyfát, melyet a Lauschából származó üveggömbökkel díszítettek fel. Az ünneplés pillanatáról néhány folyóiratba fényképes cikk jelent meg. Az üveggömbök csillogása olyannyira megbabonázta az olvasókat, hogy mindenki azonnal olyan díszekkel akarta fenyőfáját díszíteni. Attól kezdve annyira nagy volt az igény a díszek iránt, hogy szinte a Lauschában élő minden második család karácsonyi üveggömb készítésbe kezdett.

Áldott ünnepi készülődést...

 

 

Szalai Borbála: 

Csattog a fagy ..

Itt a tél,
hideg tél…
Csattog a fagy,
csikorog,
kőkeménnyé
dermedtek a
sárban hagyott
lábnyomok!
Itt a tél,
hideg tél…
Csattog a fagy,
csikorog,
telerajzolt
jégvirággal
minden fénylő
ablakot!

Sarkady Sándor:

 Téli éj ...

Holdvilágos téli táj,
Fenyveserdőt szél cibál,
Zúg az erdő mély szava –
Ünnepel az éjszaka.
Szikráznak a csillagok,
Gyanta áraszt illatot.
Szél szór gyémánt pitypangot –
Harang mond rá bimm-bammot.

Szép napot kívánok minden kedves Látogatómnak:)

Rónay György: 
Advent első vasárnapja..


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.

Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?

Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.

De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.

Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.

Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!

Szüless meg a szívemben, Szeretet!