Jószay Magdolna:
Emlékek illatokban
Régi illat suhan el, épp csak érinti orrom, majd tovaleng, mire eszmélek. Talán rejtőzik valahol, rátalálni próbálok, míg gyermekkori vasárnapok reggeli derűjét álmodom végig. Gondtalan-szép békénk csillogó emléke kínál csillanó mézet a vajas kenyérre, illatos kakaót mellé... Ám volt még ott más is, az illat keveredett, tán a tyúkból fövő húslevesé is belekéredzkedett... Hunyt szemmel merengek... és igen... a kertből belép nevetősen, egy csokor rózsaszín szegfűt tart kezében, s jön énfelém örök fejkendősen a nagymamám: "Tudom, mennyire szereted, nézd már, fogták magukat, és ma reggelre hirtelen nem kinyíltak? Ezt neked szedtem, kis unokám... "
Édesanyám,drága gyöngyszem, Oly kedves vagy nekem. Nélküled én az életet Már el sem képzelem. Te adtad azt,nem én kértem, Hű szívedből adtad. Köszönöm most mindazt Neked, Amit Tőled kaptam. Édesanyám,felnőtt lettem, De Te kellesz nekem. Kérlek,élj még nagyon soká, El ne engedd kezem. Felnőtt vagyok...és még gyerek, Kire vigyázni kell. Édesanyám,legyél velem, Emelj magadhoz fel. Emelj fel és ne tegyél le Soha már a földre. Hadd legyek én szíved fénye Most és mindörökre. Édesanyám,ne félj attól, Hogy majd megöregszel. Bottal jársz majd,de én mindig Ott leszek melletted. Én vigyázok akkor majd Rád, Ahogyan Te tetted. Kezed helyett kezed leszek, A szemed helyett szemed. SZERETLEK!!!
VálaszTörlés