Nézd az éjszakákat a csillagok, és ne az árnyak szerint. Az életed pedig a mosolyok, és ne a könnyek alapján mérd.
2021. január 18., hétfő
Szabó Magda :
Január...
A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.
A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.
Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
Zelk Zoltán :
Figyelmeztetlek..
Figyelmeztetlek, mint a téli reggel,
egemen annyi csak,
ha fölkél is, a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap
s vigyázzad lépteid
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken
és: kapaszkodni nincs se fal, se ág
én be nem csaplak, a közhely szavát
mondom, ha érteni csak az segít. -
Tél van. Korán esteledik.
Szergej Jeszenyin:
Tél énekel, orkán huhog,
mohostövű fenyő suhog,
ág-húrok pengenek,
erdőkre mély álom szakad,
vonulnak ónos ég alatt
tépázott fellegek.
Az udvaron hóförgeteg
terít ezüstös szőnyeget,
fagymarta törzs recseg.
Az ablakon veréb kocog,
éhen morzsáért kuncsorog,
mint árva kisgyerek.
Reszket a sok kisded madár,
ellankadt, úgy megülne már,
s csak társához lapul.
A felhőt orkán kergeti,
húnytszemű ablakom veri
és dörömböl vadul.
Dermedt kis tábor álmodik,
párkányomon fagyoskodik,
szárnyára tél havaz,
de álmában napot derít,
s égboltnak kék lepelt feszít
a tündérszép tavasz.
/Rab Zsuzsa ford./
Baranyi Ferenc :
Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?
Ki sziklával rombol - mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?
Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?
Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?
Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,
hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.
2021. január 15., péntek
„A boldogság és a lelki béke akkor köszön az életünkbe és marad tartósan mellettünk, ha a gondolati és érzésvilágunk, valamint az ezekből születő tetteink összhangban vannak. Hogyan lehet ezt elérni? Élj szíved szerint, pucold le a felesleges gondolatokat, rendezd a lelki és gondolati világodat, s bátran, felvállalva önmagadat tedd meg azt, amit a szíved súg.”
/Kováts Róbert/
Márai Sándor:
Kínai mese..
Lelki számvetés
2021. január 9., szombat
Csak egy csend-darabkát
Szeretnék a mindennapok édességéből...
A lelked vágyát, amikor minden belém vág...
Legyen a kezed érintése oltalom, áldás.
Mert minden éjjel meghalok és
Hajnalban feltámasztanak az angyalok...
A te ölelésedet pergetik szitálón
A halk ködök szemeimre és
Ármányok álszentsége fullaszt...
Hűvös a szél és lassan itt az ünnep.
Szárnyakat és szivárványt
Lopni, elvenni nem lehet akarattal...
Csak egy szeletke, szavakkal
Teleszórt parazsat kívánok...
Tedd jól a szívemre, aztán
Felveszem a nyári kalapom,
Felnézek az életemre...
Mondd, hogy elbírok minden követ!
Hogy mire szeretnék emlékezni, ha majd ráncos,remegő kézzel nyúlok egy csésze kávé után, egy meghitt hajnalon? Jelentéktelennek tűnő mozdulatokra. Másodpercekre, amik alatt a mennybe repítettél aztán meg a pokolba löktél. Az első pillanatra mikor megkívántalak, az érintésedre,és ahogy a testemmel bántál-mint mikor a zenész simogatja a hangszerét...az illatodra, amit mindig éreztem, ha vágyakozva csókoltam ott a füled tövében,azt a picike pontot. Az útra akarok emlékezni, ahogy eljutottam hozzád és a sötét percekre, mikor a saját gonoszságommal vívtam csatát! Az akadályokra, amik valahogy sosem akartak elfogyni, mert mire legyőztem az egyiket, már várt rám a következő! A küzdelmeimre, a kétségbeesett lélegzetekre, mikor zihálva kerestem a kiutat, és nyugalomért könyörögtem Istenhez. Arra akarok emlékezni, hogy ember voltam, hogy nő voltam, szerető, vágyat keltő édes kísértés, máskor meg harcos katona, üvöltő fenevad. Arra akarok emlékezni, hogy mindent igazán megéltem. Mindent, amit csak kaptam az élettől!
Őri István:
Álomtakaró..
Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.
Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.
Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.
Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.
Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom.
Siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.
Énekelj nekem,
suttogva tündér-éneket,
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.