"Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük,
amiket nem mondtunk, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg."
Nézd az éjszakákat a csillagok, és ne az árnyak szerint. Az életed pedig a mosolyok, és ne a könnyek alapján mérd.
Idegen vagyok. Igaz már tudod,Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok,
hogy két cukorral iszom a kávét
és hogy reggelente nem fésülködöm.
Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz.
Hogy néha úgy megyek, hogy állok.
Idegen vagyok.
ha elbukni látszom.
Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek,
de igazából már én sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.
A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből
idegen mosolyokat szemelgetek,
mint egy folyton éhes madár.
Mint egy folyton éhes idegen madár.
Vajon meddig tart az idegenség sivatagja,
vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás?
Mikor mondod, hogy isten hozott?
Egy tenyérből másikba. BillegTenyeredből a tenyeredbe -
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess – óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,
így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.
Hűvös szeptember. Alkony.A zúgó, vonaglótestű fák:
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.
Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.
Most már félévig este lesz.S mint egy folyó a mozivászon
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátú cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasú gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki messze úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza,
– hallani, amint tántorog.
Pipál a hegy, s a hegy alattCsupán a varjak csapata
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya a fészkén.
portyázgat erre-arra.
néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.
A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a Nap, de melege,
a melege már hol van?