Rainer Maria Rilke:

 Advent..

Havat terel a szél az erdőn,

mint pehely-nyájat pásztora.

S néhány fenyő már érzi sejtőn,

miként lesz áldott-fényű fa,

és hallgatózik. Szűz utakra

feszül sok ága, tűhegye-

szelet fog- készül, nő magasba,

az egyetlen szent éj fele.

Készülődés Adventre..


Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.

    

Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, és 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak.

    

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.

    

Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet "édesgessenek" maguknak.

    

Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, a következő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, hogy ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.

    

Az adventi naptár eredeti jelentősége az, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) Az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesít meg.

Szabó Lőrinc:
A törvénytelen szép ..


Ahogy repül az élet, évre év,
egyre kevésbé tudom, mi a szép,
egyre kevésbé értem magamat,
hogy régen csak bizonyos arcokat
hittem annak, csak ilyen vagy olyan
szemet, szájat; mintha nem is magam
ítéltem volna, hanem más, aki
értelmetlenül válogatta ki
a vonzót s rútat, s megszegényített.
Aztán elhagytam a törvényeket
s most türelmesebb, gazdagabb vagyok:
előre látom a pillanatot,
mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet,
a belső formát. Milliméterek
összhangja szabta, ki tessék, ki nem?
Ma sok egyéb is; és a szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat,
egyre szebb lesz és titokzatosabb

William Henry Davies :
A tél szépsége..

 

Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye
nyáron a méh- s virág-zene?
És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy sarkunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak:
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntlek, tél! Te szépíted,
nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.

Robert Burns:
Még egy csók.. 


Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívből csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek.
Miért sír fel az égre,
akinek még van reménye?
Nekem csillagfény nem int már:
özön éj és néma kín vár.
Rossz rajongás, mégse szidlak,
győzni, győzni tud csak!
Aki látja, mind imádja,
mindig őt, csak őt kívánja.
Nem lett volna szívünk oly vak,
ne lett volna vágyunk oly vad,
ne jött volna, ne nőtt volna:
szívünk most nem haldokolna.
Ég veled, te szép, te legszebb!
Ég veled, te vég, te kezdet!
Béke, vágy, kincs, öröm, érdem,
minden áldás elkísérjen!
Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívből csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek!


(Szabó Lőrinc fordítása)

Szabó Lőrinc:
Szél hozott, szél visz el..
 

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőkből kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
-megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

Heinrich Heine : 
Leveled..


Mit mondjak leveledre?
Nem ver le oly nagyon,
tudatod: nem szeretsz. De
tizenkét oldalon!

Megannyi teleírt lap -
kis kézirat-köteg!
Komolyan nem szakíthat,
ki ily sokat fecseg.

Heinrich Heine
Szívemben mindig lesz egy hely ...
 

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

 

Jó reggelt.. szép napot kívánok.. kedves Látogatóim.. :)

"Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak."
(Danielle Steel)

Szilágyi Domokos:
Szemedbe nézek..



Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!

Nemes Nagy Ágnes
Hova szálltál..
 

Hova szálltál szerelem
Szárnyad szélét őrizem
Körbe-foglal a szivem
Átlátszó borostyán
Elférsz látod kis helyen
Tömör voltál s végtelen
Mint az Úr az ostyán

Nemes Nagy Ágnes
Emlékkönyvbe..
 


Nem, nem ígérhetem neked,
hogy szóból házat építek -
mért óvnának a forgatag
idő elől papír-falak?

Ígérem inkább szememet,
járd be a belső tereket,
s körültekintve hallgatag,
a sejtfalakra írd neved -
a sejtfalakra kéne késnyi
emlékedet némán bevésni,
s ahol dobog a kupola,
a szív sötét tábláira -
ne bánd, hogy múló, romlatag,
hadd dőljenek csak a falak,
mi emberben legmakacsabb,
én azt ígérem néked inkább:
fehéren lent a föld alatt
emlékeznek a csontjaim rád.

Gámentzy Eduárd: Ajándék Mosoly-álarc Pihenj kicsit! Fiókodat kulcsra zárom! Kigöngyölöm, Kiterítem, Lepedőbe csavart álmom. Gyere... nézd meg! Milyen szép volt Valamikor... most is... nagyon! Megcsókolom, - Hátha ébred! Azután majd neked adom!

Gámentzy Eduárd:
Nagymamámnak
/ Emlékül /


Nézlek... ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna...
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka...

Nézem... ahogyan férceled
És meggörbül a hátad,
De hiába,... újra felhasad!
Gyengék már a szálak...

- Hogyan lesz ebből új kabát?
Hogy ne fázz majd a télen!
Amivel engem is betakarsz
Még ha nem is kérem...

- Kihez rohanjak ezután?
Ha vágynék menedékre!
- Kinek mondjam el bánatom?
Vigaszért cserébe!

A tű... a tűpárnán pihen,...
A gyűszűd... égi fényed...
És én sírok, mint egy kisgyerek,...
- Nem miattam... Érted...!

Gámentzy Eduárd:
Nyiss ajtót..
 

Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
Suttogok neked, s ha hallanád
Nyiss ajtót! Én kopogtatok.

Mindig a lelkek határozzák meg a kapcsolatot. A test csak a kifejezés eszköze. Ülsz szemben a másikkal, és szavak nélkül is tudod, mit mond. A pillantása, az arca, a mosolya, mozdulata mindent elárul. Mert a két lélek beszél ilyenkor egymással. És ha ez szemtől szemben igaz, akkor igaznak kell lennie akkor is, ha két ember távol van egymástól. Lelkeik akkor is találkozhatnak, beszélhetnek. Mert ők szabadok.
 
(Csitáry-Hock Tamás)

Jön egy nap..
. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit.
Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami.
És este már másként gondolsz a következő reggelre
. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is.
Valaki más.
Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka,
nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet.
Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele,
hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit.
Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét
. És a reggel többé már nem nyűg,
a reggel többé nem kötelesség,
a reggel már Ő.
Létezik ilyen reggel.

(Csitáry-Hock Tamás)

 A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171 ből származik..
Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

 

Jó reggelt.. szép napot.. :)

Reményik Sándor
Idővel ..


Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:

Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.

Várnai Zseni
Novemberi napsütés..
 

Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom,de mindig újra megcsodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.

Ady Endre:
Őszi éjszakán 

 
A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.
Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...
Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Csokonai Vitéz Mihály:
November..

 
Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése..."

Szép napot kívánok .. :)